Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 11. (Székelyudvarhely, 2011)
M-Kiss Hédy: A Temesvári Bánát Múzeum történelmi textiliáinak konzerválási állapota
A Temesvári Bánát Múzeum történelmi textíliáinak konzerválási állapota M-Kiss Hédy A Temesvári Bánát Múzeumban őrzött történelmi textíliák tetemes részét a zászlók teszik ki. A Hunyadi kastély, ahol ma a Temesvári Bánát Múzeum székel, Temesvár egyik legrégibb, középkori épülete. Károly Róbert építette e helyen az első kővárat 1307-1315 között, olasz mesterek közreműködésével. Az 1315-1323-as időszakban ide helyezte a birodalom fővárosát, amelyet utána Visegrádra költöztetett. 1404-ben Filippo Scolari, Temes vármegye főispánja, tataroztatta az épületet, és 1426-ig ő is ide költözteti székhelyét. 1441-1446 között Hunyadi János, Temes vármegye főispánja, a temesvári erődítmény rendbehozatalán fáradozott. 1443-ban egy földrengés romba döntötte a várat. 1443-1447 között Hunyadi kincstári pénzen újra építtette a kastélyt, amely máig megőrizte a nevét. 1552-ben az épület a törökök kezére került, akik a katonaság főhadiszállásának használták, egészen 1716-ig, amikor az osztrák csapatok Savoya Jenő herceg vezetésével visszafoglalták a Temesi Bánságot és egyben Temesvár várát is. Akkoriban a kastély földszintjén a nehéztüzérségi felszerelések kaptak helyet, az első és második emeleten pedig a személyzet lakott. 1849. július 7-én, a magyar forradalmi csapatok bombáztatása alkalmából egy közeli lőporraktár felrobbant és romba döntötte a kastély északi szárnyát. Ezt a későbbiekben, 1854-1856 között, az akkori korstílus jegyében az osztrákok újra építették. Az első világháború végéig osztrák-magyar laktanyaként szolgált. 1919-1947 között „Bánsági Laktanya” néven itt állomásozott a román hadsereg 6. nehéztüzérségi ezrede. 1952-től a Bánát Múzeum székhelyeként szolgál. A kezdeti időszakban itt voltak a történelmi, régészeti, természettudományi, néprajzi valamint a szépművészeti gyűjtemények. Ma az első három szakosztály gyűjteményei és kiállításai találhatók az épületben. A múzeum keretében fontos tevékenységet fejt ki a Restarátori-Konzerválási Laboratórium, amely 1975- ben alakult az országos hálózat keretében. A textil részlegen kilenc munkatárs dolgozott ez idáig, akik közül öt képzőművész, három középiskolai, egy pedig textilmérnöki képesítésű volt. Jelenleg szerző az egyedüli restaurátor, a jól felszerelt laboratórium pedig, 1997 óta, a többszöri költöztetés miatt gyakorlatilag megszűnt. A 35 éves tevékenység alatt a textilrestaurátorok összesen 364 néprajzi textiltárgyat, 196 régészeti bőrtárgyat, 122 történelmi textíliát, 32 díszítőművészeti tárgyat és 9 szertartásrendi textíliát restauráltak és konzerváltak. Sajnálatos módon, a munkák leadása után, a textiltárgyakra vonatkozó konzerválási, kezelési, kiállítási és egyéb megőrzési javaslatokat és előírásokat a kollégák nem tartották be, ezért idővel ezek a tárgyak kisebb-nagyobb károsodásokat szenvedtek. A Temesvári Bánát Múzeum történelmi textíliáit a Történeti szakosztály emlékirat gyűjteményében találjuk. Összetételüket illetően többségükben zászlók, lobogók, jelzászlók, de vannak itt ferpárok, címerek és szalagok, amelyeknek a zászlói hiányoznak. A gyűjteményben 20 modernkori történelmi zászlót, 6 céhlászlót, 13 társulati és polgári egyesületi zászlót, 5 ferpárt és címert, 23 szalagot és 10 jelenkori történelmi zászlót őriznek. Annak ellenére, hogy hajdan a múzeum textiltárgyai között a zászlók kiváltságos helyet foglaltak el, ma már azt tapasztaljuk, hogy az ezen egyedi tárgyak iránti érdeklődés csökkent. Amikor szerző 2007-ben a történelmi textíliák általános felmérésébe s ezen belül konzerválási állaguk tanulmányozásába kezdett, azt tapasztalta, hogy nincsenek megfelelő raktárhelyiségben, nem az előírásnak megfelelő módon vannak tárolva, gyűjteményként kezelve és nincsenek egy helyen. Arra is volt példa, hogy a rudat, a zászlólapot és a szalagot más-más helyen raktározták, mindegyiknek más volt, vagy nem is volt leltári száma. Nemcsak a raktárhelyiség volt piszkos, poros, hanem a tárgyakon is vastagon állt az évtizedes por, ami azt jelezte, hogy jó ideje egyáltalán senki sem mozgatta meg őket. Egyik tárgy sem volt becsomagolva, huzattal ellátva, letakarva vagy fénytől óvva. A tartó állványok sem voltak megfelelők, minden zászlót helytelenül, a rúdjára feltekerve tároltak (1. kép), még azokat is, amelyek festménnyel rendelkeznek. Egyszóval, hosszú időn át, nagyon gyűrött állapotban voltak tárolva. Sőt, térszűke miatt, egyes történelmi textíliákra más, nehéz tárgyakat helyeztek. A szalagok pedig összegyűrve egy nylon zacskóban voltak. A raktárakban a hőmérséklet és a relatív páratartalom ingadozott, műszerek hiányában mérések nem történtek, a műtárgykömyzetet mindennemű ellenőrzése elmaradt. A nyilvántartás is hézagos volt, a legtöbb adat az első világháború előtti regiszterekből került elő, ami nem felelt meg a felméréskor fennállt helyzetnek. A 30 évvel ezelőtti, a restaurálások alkalmából készített konzerválási dokumentációs lapokból kiderült, hogy már akkor is voltak súlyos rongálások nyomait viselő zászlók. Ezek száma sajnos a mai napig nőtt. Mindez, 49
