Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 8-9. (Székelyudvarhely, 2009)

Kovács Petronella: 18. századi, erdélyi, bőrrel borított díszes útiládák. I. rész: Történeti vonatkozások, készítéstechnikai kutatás és anyagvizsgálatok

örmények a hazai örmények közt a leggazdagabbak.. ,„32

A 18—19. század fordulóján az ipari forradalom hatására bekövetkezett gazdasági változások, valamint a napóleoni háborúk nem kedveztek az örmények által űzött mesterségeknek és a külkereskedelemnek, így Erdély 18. századi gazdaságában betöltött szerepük egyre csökkent, áttértek a belkereskedelemre és a nagy örmény központokból megkezdődött az örmény lakosság szétszóródása Erdély más városaiba. A 19. században az örmény gyökereire büszke, de magyarságát is vállaló erdélyi örmény polgárság jelentős számban vett részt az 1848^9-es szabadságharcban. Az I. világháborút lezáró békediktátumok után erdélyi örmények nagy számban települtek át Magyarországra, főleg Budapestre. A bőrrel borított, fém applikációval díszített erdélyi ládák egy része az ő tulajdonukból került magyarországi múzeumokba.

1.9. Az erdélyi örmények és a kétfejű sas motívum

A címerállatok közül a kétfejű sas általánosan használt díszítő motívum volt Európa-szerte. „I. Zsigmond császár megkoronázása, 1434-tól a Szent Német-római birodalom címereként szolgált. A legmagasabb méltóság jeleként mindkét feje dicsfénnyel körülölelt, és e felett lebeg a császári korona. E hatalmi jelvény előképe a bizánci kétfejű sas. Közép-Európában a kétfejű-sas motívum a birodalmi érmék - melyeknek a császári (először V. Károly által elrendelt) éremrendeletek szerint egyik oldalán a birodalmi sast, másik oldalán a pénzverető címerét kellett ábrázolni - bevezetésének következtében vált mindenhol ismertté.”33

Szongott Kristóf, maga is önnény származású, a magyarországi örménység történetének 19. századi lelkes kutatója Szamosújvár kétfejű sast ábrázoló címerét tárgyalva (6. kép), azt ősi örmény címernek tartja, melynek fejei közé a kereszténység felvétele után illesztették a keresztet. Szongott szerint: „A kétfejű sas Keleten a VI. és VII. században Kr. előtt már használatban volt. - Mint városok és néptörzsek jelvénye több keleti érmen, drá-6. kép. Szamosújvár címere, 1838. Szongott K.: Szamosújvár.

A magyar-örmény metropolisz írásban és képekben c. munkája nyomán.

32 Szongott Kristóf: Szamosújvár. A magyar-örmény metropolisz írásban és képekben. Szamosújvár 1893. pp. 26-27.

33 Jaspers, F-W. - Ottenjann, H.: Volkstümliche Möbel aus dem Ammerland. In.: Materialien zur Volkskultur nordwestlisches Niedersachsen. 1982. pp. 141-142.

ga szőnyegeken, szöveteken jelenik meg, de nem mindig czímertani értelemben, hanem más minták társaságában.... A byzanti trónra ült örmény eredetű császárok kezdették először a kelet-római birodalomba a kétfejű sast: örmény nemzeti czímeröket használni”34 Szongott, Hajdeu román történetírót idézve írja, hogy a havasalföldi örmények „közvetlen Örményországból hozták magukkal a kétfejű sast”, és Erdélybe történt betelepülésükkor megtartották azt.35 A felhozott érvek után így vélekedik: „Azt hiszem, hogy a felsorolt czímertani és történelmi adatok után, talán egyetlen egy sem lesz e hazában, ki azután is abban a téves hitben ringatná magát, hogy a hazai örmények Ausztriától kölcsönözték czímeröket; holott a földrajz Ausztriát még nem is ismerte akkor, midőn az örmény czímerben már ott díszelgett a kétfejű sas.”36

Fentiekkel ellentétben a kutatás során áttekintett, az örmények Erdélybe települése előtti történetével foglalkozó tanulmányokban nem sikerült olyan utalásokat, vagy tárgyi emlékeket találni, amik Szongott fenti - vélhetően örmény néphagyományra támaszkodó - feltételezését megerősítették volna.

Európában, a kétfejű sast ábrázoló birodalmi érmek széleskörű elterjedésével, a motívum vagy stilizált változatának díszítőelemként való alkalmazása fegyvervasakon, lószerszámokon, ónedényeken, kályhaajtókon, ajtó- és bútorvereteken, kerámia használati tárgyakon és bútorokon általánossá vált. Nem szabad figyelmen kívül hagyni azonban, hogy a vizsgálat tárgyát képező, kétfejű sassal díszített ládák a rajtuk lévő évszámok tanúsága szerint 1776-1790 között készültek, feltehetően erdélyi örmény tulajdonosok számára. Felmerül tehát a kérdés, hogy az egykor örmény tulajdonban lévő ládákon lévő kétfejű sas díszítő motívum-e csupán vagy a ládák tulajdonosainak nemzetiségére utal, esetleg más jelentése van.

A pusztán díszítő funkciót talán éppen az zárhatja ki, hogy a kétfejű sasos ládák örmény, míg a csak virágmotívumokkal díszítettek magyar, székely(?), vagy szász tulajdonban voltak, illetve nem állnak rendelkezésre róluk ilyen irányú adatok.

A Balogh Jolán által publikált darab a székely eredetű, kolozsvári Pákei családé volt, az Iparművészeti Múzeum másik ládáját a 20. század elején Aszpisz Sámueltől vásárolták. Az eladó személyére irányuló kutatás alapján feltételezhető, hogy azonos azzal az Áspis Sámuellel vagy rokona, akivel kapcsolatban a Kolozsvári Közlöny 1885. November 5.-i számának Napi Hírek rovatában a következőket írják: ”Egy jó festmény van közszemlére kitéve a Demeter József kirakatában. Városunk egy ösmert alakját Áspis Sámuelt ábrázolja s Kún Sámuel fiatal festő készítette”37 Ha a feltételezést elfogadjuk, valószínűsíthető.

34 Szongott Kristóf id.m. p. 26. Bíborban született Konstantin, és rajta kívül több bizánci császár valóban örmény származású volt.

35 Szongott Kristóf id.m. pp. 26-27.

36 Szongott Kristóf id.m. p. 27.

37 Kolozsvári Közlöny. Kolozsvár, 1885. November 5. 255 szám. Napi Hírek rovat. Az Iparművészeti Múzeum leltárkönyvében és leltári kartonján a név Aszpiszként szerepel.

61