Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 7. (Székelyudvarhely, 2008)
Herceg Zsuzsanna: Új anyagok, új eljárások a szilikátalapú műtárgyak restaurálásában
perces epoxigyantával állítottuk össze. A félbetört eredeti és hiányos levelek valamint szirmok pótlása az elkészített kis elemekből történt élberagasztással. Az összeállított karok rögzítéséhez, természetesen csapolás nélkül, Akemi Marmorkitt11 1000 poliészter ragasztót alkalmaztunk. Az utolsó lépés a pótlások hideg festése volt, mely szándékosan más technikával készült, mint az eredeti, hogy az igen hasonlóra sikerült kiegészítés technikailag is megkülönböztethető legyen. A festéshez Schminke akril retusfestéket használtunk (25-26. kép). A másik nem szokványos kiegészítést egy Nyíregyházán talált üvegpohámál alkalmaztuk. A pohár maradványai in situ - földlabdával kerültek a restaurátorműhelybe (27-28. kép). Kibontása közben hamarosan egyértelművé vált, hogy már nem üvegtárgyról, hanem csak korróziós maradványokról van szó. Az évek folyamán az üvegpohár külső-belső felületén egyre nagyobb számban keletkeztek irizációs rétegek, majd amikor ezek a két irányból öszszeértek, az üvegtest megszűnt. Ezeknek a kézzel megfoghatatlan, törékeny, a puha ecset érintésétől is sérülő rétegeknek a megőrzése volt tehát a feladat. A töredékek élbe ragasztása lehetetlen volt, mivel a korrózió, vagyis a tárgy maga, pár mikron vastag mindössze, és nem voltak jellegzetes törésvonalak és illeszkedések. Ezért bontás közben minden egyes töredék kontúrját le kellett rajzolni és beszámozni, hogy a helyük rekonstruálható legyen. A tárgy kezelése nem lehetett több mint óvatos nedves tisztítás, a föld eltávolítása, mivel pl. a sötétebb korrózió eltávolítása magának a tárgynak a megszűnését jelentette volna. Még a bontás folyamán szükséges volt a pohár profiljának rajzban való rögzítése is, mert látszott, hogy a kis darabokra szétesett tárgy nem lesz képes önmagát megtartani, ezért készíteni kell egy, az eredeti formának megfelelő hordozót. Ennek menete a következő volt:- A pohár külső profiljának kivágása fémlemezből.- Agyagmag kiesztergálása a profil segítségével (29. kép).- Az agyagpohár gipsznegatívjának elkészítése - ez lesz a műanyag pohár külső (azaz a valódi belső) profilja, mivel a korrózió-töredékeket csak a felületre ragasztva lehet megőrizni.- A gipsznegatívba öntve a kiesztergált agyagmag szilikongumi másolatának elkészítése (30. kép).- A félbevágott gipsznegatívba a műanyagpohár vastagságának eléréséhez fogászati viaszlapot melegítettünk bele két fél részben, hogy később kivehető legyen (31. kép).- Ebbe a viasszal bélelt gipsznegatívba ismét szilikongumit öntöttünk, hogy létrejöjjön a műanyagpohár belső 13 Gyártó: AKEMI Chemisch Technische Spezialfabrik GmbH, Lechstraße 28, D - 90451 Nürnberg, www.akemie.com magja. Ez csak néhány mm vastag volt, belsejét gipsszel öntöttük ki két okból: 1. A szilikonmag nehezen vehető ki, ha tömör. 2. A gipszmagot felhasználtuk a későbbi pontos rögzítésre a műgyanta beöntéséhez. Szükség volt az első, a müanyagpohár külső felületét jelentő, szilikonmagról készült, szintén szilikon negatívra.- A fenti szilikonmag megtámasztása külső gipszréteggel, melyen a belső szilikonmagba öntött gipszbe helyezett dróttüskék képezték a pontos rögzítést (32. kép).- A két szilikon között kialakult rés jelentette a műanyagpohár testének helyét. Ebbe a résbe Araldit 2020-as epoxigyantát öntöttünk. Polimerizálódása után először a gipszmag, majd a szilikonmag kiemelésével és a külső szilikon eltávolításával megkaptuk a kiöntött poharat (33. kép).- A műanyag pohárról csak a két fele közötti sorját kellett eltávolítani, majd felpolírozni. Vastagsága egyenletes volt, igazításra nem volt szükség (34. kép). Utolsó feladat a töredékek felhelyezése volt a pohár külső felületére (35. kép). A töredékeket előzetesen Paraloid B72-vel rögzítettük, mivel olyan rossz megtartásúak voltak, hogy már a lehelettől is korróziós lemezek repültek le róluk. A töredékek hordozóra való ragasztása nem történhetett szerves oldószeres ragasztóval, mert az esetleges későbbi bontás során az oldószer mind a műanyag poharat, mind pedig a Paraloidos átitatást feloldotta volna. A vizes bázisú ragasztók közül a metil-cellulóz felelt meg a célnak (36. kép). Végül a tárgy tárolásához és szállításához szivaccsal bélelt papírdoboz készült. A doboz belsejébe ragasztott szivacsgolyó rögzíti biztonságosan a poharat. Mivel a szivacs nagyon tapadna a korrózióhoz és a dobozból kiemeléskor letépné a lemezkéket, ezért a poharat folpack-fólia segítségével kell ki- és behelyezni a dobozba. A fent ismertetett módon történt a Magyar Képzőművészeti Egyetem iparművészeti szakirányán 2007-ben végzett Szalontai Gizella diplomamunkájának,14 egy, az ásatásból szintén „in situ” felvett, a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeumban őrzött, azonos típusú és szinte pontosan ugyanolyan méretű 3-4. századi üvegpohámak a restaurálása is (37-38. kép). Herceg Zsuzsanna Oki. szilikát-restaurátor művész Szentendre 14 Szalontai Gizella: Szarmata sírból feltárt római üvegpohár restaurálása. Diplomamunka. Magyar Képzőművészeti Egyetem, Tárgyrestaurátor szak, 2007. Témavezető Herceg Zsuzsanna. 80
