Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 7. (Székelyudvarhely, 2008)

Szentkirályi Miklós: Egy velencei festmény azonosítása a restaurátor eszközeival. Tiziano Vecellio: Mária bemutatja gyermekét Szent Pálnak

Egy velencei festmény azonosítása a restaurátor eszközeivel Tiziano Vecel/io: Mária bemutatja gyermekét Szent Pálnak Szentkirályi Miklós A műgyűjtők 2005. májusi szenzációja egy Tizia­no Vecellio-nak tulajdonított festmény licitálása volt a Nagyházi Galériában Budapesten. Az ismeretlen ve­lencei festő műveként védett alkotás árverés előtt átesett a Szépművészeti Múzeum műtárgybírálati szemléjén. Már akkor feltűnt művészi minőségének rendkívül ma­gas szintje, bár egyesek rajzhibákat véltek felfedezni, mások az egyszerű barna hátteret tartották szegényes­nek. Ez utóbbiról a restaurátori vizsgálatok során kide­rült, hogy átfestés. A festményt kutató művészettörténész, Tátrai Vilmos a képen Tiziano középső korszakára jellemző stílusje­gyeket vélt felfedezni, készítését az 1540-es évek elejé­re teszi. Hosszas forráskutató munkája során meglepő eredményekre jutott: Carlo Ridolfi 1648-ban, Velencében megjelent „Le Maraviglie dell’Arte” c. könyvének Tizia­no életrajzát leíró fejezetében rábukkant egy számunkra fontos adatra. A szerző említést tesz egy Madonnát Szent Pállal ábrázoló képről, amelyet a modenai herceg, Fran­cesco d’Este gyűjteményében látott — és nagyszerűségére felhívja a figyelmet. Ugyanezen gyűjtemény az 1700-as évek elején készült leltára említ egy Tiziano-tól származó képet, már arasz­ban megadott méretekkel együtt: „... Szűz Mária, amint bemutatja gyermekét Szent Pálnak, aki jobbjával pallós­ra támaszkodik...” A tömör fogalmazás tökéletesen illik a Budapesten árverésre került festményre, még a méret­arányok is megegyeznek. Az írott források döntő fontosságúak ugyan, de még egy fontos feladat a restaurátorra hárult: ahhoz, hogy az egyezőséget és Tiziano sajátkezűségét bizonyítani lehes­sen, további alapos festéstechnikai vizsgálódásra volt szükség. A következőkben a vizsgálatok alatt megszer­zett információkat tesszük közzé. Ez a hosszú bizonyítási eljárás egyúttal egy kalandos időutazás is a 16. századi Velence legjelentősebb festőműhelyeibe. A vizsgálat során elsősorban a mű festészeti techniká­ját tanulmányoztuk - összefüggésben a korszak idevonat­kozó igen gazdag szakirodalmával és a publikált restau­rátori dokumentációkkal - abból a célból, hogy választ kapjunk néhány fontos kérdésre: miért pont azokkal az anyagokkal, olyan kompozíciós rendszerben és olyan mó­don dolgozott a festő, hogy mely gondolat vezérelte az alkotás folyamatát, és végül, mi az a kisugárzó erő, mely lenyűgözött, megfogott első pillanatra? Már az első szemlén nyilvánvaló volt, hogy az aukci­óra bocsátott képet megsárgult, szennyezett lakk és sok idegenkezű belefestés torzította, melyek határait a vizsgá­latok során ultraibolya és infravörös felvételek segítségé­vel lokalizálni lehetett (1. kép), majd feltárásra is kerültek. Az átfestés alól előkerült, kissé kopott részeken láthatóvá vált az eredeti vászonhordozó. Ezt korábban, mivel a ké­pet dublírozták, körbevágták, alul kitoldották, nem volt módunkban tanulmányozni. A kopott részeken előtűnő szövet vékony, vászonkötésű, a láncfonal és a vetülék szá­ma megegyező. Alapozása igen vékony, sok enyvet tartal­mazó gesso, mely éppen csak fedi a vászon szálait. Felü­lete érdes, színe barnás, áttetsző. Ezt a vászontípust a 16. századi olasz források renza (tela di renzo) néven említik, német közvetítéssel került Velencébe, ahol a sávolyszö­véssel készült anyagok mellett előszeretettel alkalmazták (2. kép). Ismeretes, hogy Tiziano elsősorban a kisebb for­mátumú képeihez ilyen vékonyszálú vászonkötésű festő­vásznat használt, melynek érdes faktúráját kihasználva fej­lesztette speciális festőmodorát, hogy aztán hosszú élete folyamán, ahogyan festésmodora egyre oldottabb, lazább lett, egyre erőteljesebb textúrájú vásznakat alkalmazzon. A vászon érdességét használta fel ahhoz, hogy szaggatott, gesztusokra bőm ló ecsetnyomait még vibrálóbbá tegye. E festésmód tárult fel tisztítás után Mária fejkendőjének előadásmódján. Tompa fehér színfolton gyors, szaggatott ecsetvonások, élénkfehér és lakkvörös, hol pasztózus, hol lazúros tónusai vibrálnak érzékelve a finom fátyol áttet­szőségét (3-4. kép). Tovább vizsgálva a festményt, a normál és infravörös felvételsor összehasonlítása segítette a mélyrétegek álla­potának és felépítésének meghatározását.1 így vált ismert­té, hogy a barna háttér alatt gazdagon tagolt architektúra rejtőzködik, mely részlet festésmódja megint csak köze­lebb hozza képünket Tiziano világához: a korszak képfel­fogásának egyik legfőbb sajátja a térbeliség és természet­hűség, ami pontosan meghatározott térben, jól definiáltán elhelyezett plasztikus elemekből, alakokból áll. Sík terü­leten térhatású képet létrehozni, ez az egyik nagy feladat, amit a reneszánsz festők meg kívántak valósítani. Az infra felvételen az egész kompozícióra kiterjedő alárajzot nem lehetett kimutatni, viszont több részleten 1 Az infravörös felvételeket a szerző készítette. NIR SPECTRA 1000. Felvételi érték: IR 1 szűrővel, 750nm, illetve IR 2-es szűrővel 850 nm. 44

Next

/
Thumbnails
Contents