Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 6. (Székelyudvarhely, 2007)
Emődi András: Könyv- és könyvtár-rehabilitáció a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében
Könyv- és könyvtár-rehabilitáció a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyében Emődi András Erdélyi és partiumi egyházi könyvtáraink második világháború utáni sorsa a szakma előtt ismeretes. A negyvenes évek második felében a püspökségek, káptalanok, szerzetesrendek, egyházi iskolák ingó és ingatlan vagyonainak részleges vagy teljes államosítása, megsemmisítése érzékenyen érintette a hazai könyvtárügyet is. Az évszázadok óta gyarapodó egyházi könyvtárak egy része a fizikai megsemmisülés határára jutott, másik részét, szerencsés esetekben teljes egészében, más esetekben csak töredékesen, nagyobb gyűjtőkönyvtárak kebelezték be (kolozsvári Akadémiai- és Egyetemi Kvt., marosvásárhelyi Teleki Kvt., bukaresti Nemzeti Kvt. stb.), ily módon a tudomány számára megőrződtek, ha nem is jogos tulajdonosuk kezelésében. Nagyváradon a katolikus egyház rendelkezett országos viszonylatban is, mind mennyiségi, mind tartalmi szempontból előkelő helyet elfoglaló könyvállományokkal. Várad a középkori magyar könyvkultúra történetében közismerten jelentős helyet foglalt el.1 A számos, itt megtelepedő szerzetesrend és a világi papság birtokában, elsősorban a püspökök és a kanonokok személyi gyűjteményeiben, jelentős könyvállomány halmozódott fel. A középkor végén, a kiteljesedő magyarországi humanizmus korának váradi könyvtártörténetében olyan bibliofil főpapok neveivel találkozunk, mint Vitéz János, Filipecz János, Kálmáncsehi Domokos, Szatmári György, Thurzó Zsigmond, Henckel János, Haczaki Márton. E fényes korszak a török hódoltság korával és a hitújítás megrázkódtatásaival végleg letűnt, a püspökség és a káptalan 1556-tól a majd másfél évszázad múltán bekövetkező katolikus restaurációig csak névleg marad fent.1 2 A protestáns fejedelmek idején a könyvállomány egy része a fejedelmi központba került, majd a maradékot Báthori István a kolozsvári és gyulafehérvári jezsuita rendházak részére foglalja le. Az állományok így nagyrészt szétszóródtak, megsemmisültek.3 Várad 32 évig tartó török uralma idején megtörik minden folytonosság, a középkori és koraújkori előzmények szinte minden tekintetben nyomtalanul eltűnnek. 1 Jakó Zsigmond: Várad helye középkori könyvtártörténetünkben. In: írás, könyv, értelmiség. Bukarest, 1976. 138-168. o. 2 Bunyitay Vince-Málnási Ödön: A váradi püspökség története alapításától a jelenkorig. IV. kötet (A váradi püspökök a száműzetés s az újraalapítás korában. 1566-1780.) Debrecen, 1935. 28-161. o. 3 Jakó Klára: Az első kolozsvári egyetemi könyvtár története és állományának rekonstrukciója (1579-1604). Erdélyi Könyvesházak I. Szeged, 1991. 15-19. o. /. kép. A könyvtárnak helyt adó épület: Nagyvárad - Bazilika. A 17-18. század fordulóján visszatelepülő püspökség és káptalana, majd az 1741-ben alapított papnevelő intézet ismét a könyvgyüjtés helyi központjai lesznek az ugyancsak a századforduló táján megtelepedő jezsuita rendház mellett. Csáky Imre és az utána következő püspökök egy barokk szellemiségű, ám még igen szerény állománnyal rendelkező püspöki könyvtár alapjait vetették meg, ám Patachich Adám püspök az általa építtetett püspöki palota könyvtártermében már impozáns méretű, 8.000 kötetes reprezentatív könyvtárat hozott létre, mely az országos jelentőségű katolikus főpapi könyvtárak sorában helyezkedett el, Klimó püspök pécsi, Eszterházy érsek egri és Batthyányi püspök gyulafehérvári könyvtárai mellett. Kalocsai érsekké való kinevezésekor azonban teljes könyvtárát magával vitte, és a nagyhírű kalocsai érseki könyvtár alapjait vetette meg általa. A 18. század folyamán Váradon megtelepedő szerzetesrendek mindegyikének (jezsuiták, ferencesek, kapucinusok, premontreiek, irgalmasrendiek) volt néhányszáz, némelyikének párezer 36
