Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 6. (Székelyudvarhely, 2007)
Demeter István - Miklós Zoltán: Egy jelentéktelen családi örökség közkinccsé válása - egy 19. század eleji székelykapu restaurálása
nalát követték, így a nagykapun áthaladva zsákutcaszerű téren lehetett megközelíteni az egykori jegyző házát. Az utóbbi telekrész használatáról a múlt század közepén mondott le a család. A kollektívgazdaság által biztosított mezőgazdasági földterületből leszámították a lakóház körüli birtok nagyságát. Ekkor, az utcától a lakóház közvetlen közeiéig terjedő, kevés funkcióval bíró terület ellenében, a Vajda család a szántóterületet részesítette előnyben, azaz lemondtak a zsákutca birtoklásáról és újabb kapubejárót állítottak. Bár funkció nélkül, de a nagykapu (nyílók nélkül) megmaradt eredeti helyén. A kiállításra szánt kapu értékét továbbá az a tény is növelte, hogy az Udvarhelyszéken jelenleg álló kapuk közül a harmadik legrégebbi ilyen építményként regisztrálják. Ennél régebbiekként a Tordátfalván található 1800-as évszámmal, valamint az oklándi unitárius papiak bejáratául szolgáló 1809-es felirattal ellátott kapukat tartják számon.l) Korából adódóan is a régi típusú sajátos udvarhelyszéki oszlopos kapuk egyik igen értékes darabja. A szakirodalom nevezetesen egyszer sem emeli ki ezt, de feltételezéseink szerint Malonyai Dezső erre a kapura (is) utalhatott, amikor tanulmányában Farcádot mint oszlopdíszes faragott kaput/kapukat birtokló települést jelölte meg.9 10 Hasonló stílusú térelválasztó elem Farcádon már nem található. Napjainkban még öt olyan kapu áll a faluban, amelyek néprajzi szempontból értéket képeznek, de szinte mindegyikük a múlt század fordulóján épült. Ezek sorából az 1924-es évszámmal ellátott indás díszítésű kapu képez kivételt. (2. kép) A kapu leírása A magyar nyelvterületen székelykapuként ismert kötött kapuk alapanyagául bog nélküli cserefát használtak. Az alkotó elemek szinte mindegyikét ebből a hosszú életidejű faanyagból ácsolták, majd faragták, s csupán a héjazatni szolgáló zsindelyborítás készült fenyőfából. Szerkezetileg a három oszlop volt a legjelentősebb tartóelem, amelyek közrezárták a gyalogkaput, valamint a nagykaput. Ezek megnevezésére a kapuláb vagy kapuzábé terminusokat használják. A zábék legalsó faragatlan része, a földbe mélyített csutak, a kapu szilárd tartását biztosította. A kapulábakat egy vízszintes gerenda, a kontyfa fogta össze, a sarkak illesztését pedig az ívesen kiképezett hónaljkötések szilárdították. A kontyfát teljes hosszúságában galambdúc borította, s végül ezt tetőzte a zsindelyes fedés. A szerkezeti elemek közül a legdíszesebb felület pedig a gyalogkapu fölötti négyszög alakú kaputükör volt. Az általunk tanulmányozott, majd restaurált 1816-os kapu ugyanezen szerkezettel rendelkezik. A jellegzetes különbségek a faragó mester egyéni stílusából, nem utolsó sorban a kapu „életidejéből” és huzamos használatából adódnak. 9 vö. Kovács Piroska: Elődeink Hagyatéka. Udvarhely széki öreg kapuk katasztere. CD-ROM. 2006. 10 Malonyai Dezső: A magyar nép művészete. II. kötet. Budapest. 1909. Az állítás idején a kapulábakat a földbe mélyítették, de mivel ezek általában 50 év elteltével korhadná válnak, a kapuzábékat többszöri alkalommal ráklábazták. (3. kép) A ráklábazás a három zábé esetében nem egyidőben történt, ezt az időbeli károsodás függvényében végezték. A nagykapu egyik (szélső) lába maradt leginkább épen. A többszöri illesztéseket kovácsolt szorítócsavarokkal oldották meg. A felső részen a zábék csapra metszettek, a csapokat pedig a kontyfába mélyítették, és 2-2 faszeggel rögzítették. A kapulábakat fúrások törik át, amelyek a nyílók egykori létét, és ezek többszöri áthelyezését bizonyítják. Az eredeti funkcióját elvesztett kapu a gyűjtés idején már nem tartalmazott nyílókat. A kapuláb díszítése bizonyítja az építmény sajátos udvarhelyszéki voltát. Azábékon egyaránt alkalmazott, domborúan faragott oszlopdíszek kizárólag a régi típusú udvarhelyszéki székelykapuk egyedi vonásaként említhetők. A párkányszerü oszloplábból kiindulva a domború oszloptest fokozatosan elvékonyodik, s felső végét vésett tulipános minta ékesíti. (4. kép) Az ezt tetőző oszlopfő alsó tagja virág körvonalú lapos rész, amelyre tulipános-leveles-indás kompozíciót faragtak. Az oszlopfő középső részét két kidolgozott csigamotívum alkotja, ezeket egy szögletes, kiemelt (vastagabb) fedőlap borítja. Végül az oszlopdísz ötkaréjos palmettában csúcsosodik. Az említett többszöri ráklábazás következtében az oszlop mindhárom része (láb, test, fő) csak a nagykapu szélső zábéján maradt meg. A kapulábakon nyugvó kontyfa vastag cserefa gerenda felhasználásával készült olymódon, hogy túlnyúlik a zábék szélein, s alátámasztja a fedélzetet. Az összeillesztési felületen a kontyfát a zábékkal azonos vastagságúra ácsolták, majd felfelé haladva díszes vonalakkal metszve szélesítették ki. A homorú és domború párkányzat díszes volta mellett, azon gyakorlati céllal is rendelkezett, hogy nagyobb alátámasztási felületet biztosított a galambdúcnak és a tetőszerkezetnek. A nagykapu szekérbejáró 3. kép. A lebontott ráklábak 4. kép. A faragott kapuzábé 31
