Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 6. (Székelyudvarhely, 2007)
Demeter István - Miklós Zoltán: Egy jelentéktelen családi örökség közkinccsé válása - egy 19. század eleji székelykapu restaurálása
Egy jelentéktelen családi örökség közkincsé válása - egy 19. század eleji székelykapu restaurálása Demeter István - Miklós Zoltán Bevezető 1. kép. A kapu az eredeti felállítása helyén. Az egyes történelmi régiókról vagy népcsoportról a köztudatban elterjedt sztereotípiák annyira széleskörűvé válhatnak, hogy ezek általános érvényt nyerve a valóságalaptól függetlenül tényként hagyományozódhatnak. A kulturális tudatban rögzült hasonló előképek Székelyfölddel kapcsolatosan is léteznek. A megismerni vágyó, - de nem tudományos igénnyel érdeklődő - közösségek táptalajt képeznek ezen ismeretek befogadására. A jelenkori eredetszemléletnek még mindig egyik sajátos vonása a mitikus múlt iránti nosztalgia, így - a történelmi valóságtól függetlenül - a közvélemény részét képezi a székelység hun eredetének vagy a kettős honfoglalásnak elmélete. Mi több, a már jelzett kulturális tudatban székely szimbólumként rögzült tárgy, a székelykapu keleti (kínai) eredeztetésének még napjainkban is akadnak teoretikusai. A nagyméretű, szépen díszített kapuk színfoltot képeztek Székelyföld építészetében. Olyannyira, hogy már a korábbi századok utazói, később pedig a tudatos népismereti és néprajzi leírások egyaránt hírt adtak ezek létéről, és számos esetben az eredet kérdésének megfogalmazására is vállalkoztak. Huszka József indiai, kínai és föníciai párhuzamok révén látta bizonyíthatónak a kétezer éves folytonosságot.1 Szinte Gábor több részben közölt írásaiban arról értekezett, hogy a cinteremkapukban lelte meg a falusi porták bejáratául szolgáló kapuk eredetét.2 Györfy István3 és Cs. Sebestyén Károly4 a hajdani gyepű kapukban, Viski Károly5 pedig a középkori külső- vagy 1 Huszka József: A székely ház. Budapest. 1895. 2 Szinte Gábor: A kapu a Székelyföldön. Néprajzi Értesítő. X. 1. f. 40-55.O., huszár várak kapuiban vélték felfedezni az ősmintát. Szabó T. Attila az egykori birtokösszeírások és leltárak tükrében fogalmazta meg következtetését, aminek értelmében hasonló kapuk az udvarházak nemesi telkeinek bejárataiként egész Erdély-szerte megtalálhatóak voltak, s használatuk később szorult vissza Székelyföld területére.6 Mivel jelen írásunknak csupán tárgya a szóban forgó objektum, és nem áll szándékunkban az eredeztetés kérdéskörének részletezése, az előző felsorolást csak jelzésértékűnek szántuk. A téma népszerűségéből adódóan — a teljesség igényével - nem is tudnánk helyet biztosítani a szakirodalmi előzményeknek. A restaurálásra került tárgy dokumentálása, típus-meghatározása, állagának és a munka folyamatának leírása képez prioritást számunkra. A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum új (Székelyföld virágai című) néprajzi alapkiállításának koncepciója a szépen díszített, esztétikus tárgyak kiállítására épült. Ennek értelmében, a 2000-ben megnyitott kiállításon a tárgyállomány virágmotívumokkal ékesített darabjai 2. f. 97-101.o., 3-4. f. 167-178. o. (1909) 3 Györfy István: A feketekörös-völgyi magyarság. Földrajzi közlemények. 1913. 548-552.0. 4 Cs. Sebestyén Károly: A székelykapu földrajzi elterjedésének újabb adatai. Ethnographia. 1923. 40^12. o. 5 Viski Károly: Adatok a székelykapu történetéhez. Néprajzi Értesítő. XXX. 3-4. f. 65-88.0.1929. 6 Szabó T. Attila: A galambbúgos nagykapu az erdélyi régiségben. Ethnographia. 1977.302-328. o. 29
