Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 5. (Székelyudvarhely, 2006)
Bóna István: Falképtechnikák
2. ábra. Barokk sinopia. Figyeljük meg az arriccio jellegzetes hullámvonalban való bekarcolását, mely a felső vakolat jobb kötését szolgálja. Firenze, Brancacci kápolna, Vincenzo Meucci műve (1746-48). 3. ábra. A puha vakolatba szabadkézzel bekarcolt előrajz. Dorffmeister István, Toponár. — Rutinos mesterek gyakran egyenesen a frissen elkészült festő-vakolatra rajzolták fel a motívumot. Tehették ezt festékkel, előbb sárgával, majd vörössel, vagy pedig bekarcolták a rajzot a friss vakolatba. (Fra Angelico, Michelangelo, stb.) (3., 18. ábra)- A barokk festők használtak ceruza-rajzot is a friss vakolaton. Ezt a barokk technika azon jellegzetessége tette lehetővé, hogy a festést a korábbiakban szokásosnál keményebbre húzott vakolaton kezdték el. 4. Vakolás (általános megjegyzések) A különböző korok freskófestői nagyon eltérő összetételű és rétegszerkezetű vakolatokat használtak. A közös bennük az, hogy a kötőanyag mindig mész, méghozzá a lehető legjobb minőségű, lehetőleg legalább öt éves vermelt mész. Bizonyos esetekben a kötés erősítésére úgynevezett hidraulitokat adtak a meszes vakolathoz. Ezek az anyagok a mésszel kémiai reakcióba lépve szilikát-kötéseket hoznak létre. A vakolat gyorsabban szilárdul, keményebb és ellenállóbb lesz. Ez a kötési folyamat nem használja fel a vakolatban található összes oltott meszet. így a vegyi reakciókban nem résztvevő mész lesz a festék kötőanyaga. Egyes modem festők, különösen német területen, újabban kevés portlandcementet adnak az alapvakolathoz (arriccio). Ismervén a cement tulajdonságait (sótartalom, zárt pórusrendszer) ennek több a hátránya, mint az előnye.5 A kisebb igényű műveknél gyakran csak egy rétegű, nem is túl vastag vakolatot hordanak fel. Az olasz gótika briliáns műveinél is gyakran találunk egyrétegű vakolatot. (Pl. S. Miniato al Monte, Fireze.) A festészettechnikai könyvek pesszimista jóslataival szemben ezek a freskók gyakran igen tartósnak bizonyulnak. A legbonyolultabb, hét rétegű vakolatrendszert a római Vitruvius írta le,6de csak nagyon kevés helyen sikerült ilyet találni. A rétegek mindegyike eltérő összetételű és vastagságú. Az alapvakolatra három réteg, egyre finomabb homokot tartalmazó simító vakolat kerül, majd újabb három réteg fehérmárvány port és sok meszet tartalmazó, szintén egyre finomabb vakolat következik. A leggyakoribb felépítés két réteget tartalmaz. a. Az alsót a nemzetközileg ismert olasz elnevezéssel „ arriccio ”-nak hívjuk. Ez két-három rész viszonylag nagy szemcséjű homok, és egy rész mész keveréke. Vastagsága 1-3 centiméter körüli. b. A második réteg a festőréteg, vagy „ intonaco Ez többnyire fehér márvány-, vagy mészkőport, esetleg finom homokot tartalmaz töltőanyagként, és mészben dúsabb az előzőnél. Márványpor esetén elérheti az 1:1-es arányt is. Vastagsága pár millimétertől körülbelül egy centiméterig terjed. Egyes korokban a még nedves arricciora hordják fel. 5 Welthe, Kurt: A festészet nyersanyagai és technikái, Balassi kiadó, Magyar Képzőművészeti Főiskola, Budapest, 1994. p. 289. 6 Vitruvius: Tíz könyv az építészetről, Képzőművészeti kiadó, Budapest, pp. 185, 186. 8
