Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 5. (Székelyudvarhely, 2006)

Bakayné Perjés Judit: Népi szűcsmunkák kezelése (megelőző konzerválás, restaurálás és tárolás)

lálható meg viseleti darabokon az ily módon zöldre festett bőr anyag.

Díszítések: A népi bőrruhák legrégebbi típusának tartják a fehér alapbőrön fehér rátéttel díszítetteket. Néhány ilyen darab fennmaradt a Mezőség, Torockó, Nagyenyed vidékéről. Ez, az összefüggő indás mintájú fehér rátét legtovább Erdélyben őrződött meg, s még az 1930-as években is készítették. A bőr rátéteken kívül kedvelt díszítő elem volt a szirony minta, ami nem más mint egy 2-3 mm vékony bőrcsík, amelyet a bevagdalt irhába fűztek be, s az sakktábla szerű mintát eredményezett. De varrták fonallal is, akkor lépcsőzetes, rácsos mintázatot mutatott. Később a sallangok, cafrangók és pillangók mellett az egyre színesebbé váló virághímzés vált uralkodóvá. A hímzés sodrott vagy sodratlan selyem fonallal történt. A 19-20. század folyamán sok helyütt a hímzéshez használt selymet felváltotta a gyapjú és pamut fonal.

A hímzést sűrűn ölteni (3 élű szücstüvel) csak erős juhbőrön lehet. Erre a racka juh bőre volt a legalkalmasabb. A 18-19. századi gyapjú konjunktúra idején a rackajuhot kiszorította a merinói juh, az un. birka. A birka vékony bőre alig bírta a sűrű hímzéseket. Az Alföldön még hamarabb megjelent a merinói fajta, ezért a szűcsök már a 19. század második felében Erdélyből hozattak bőröket. A század végére az alapanyag meggyengülése (birka), a posztógyártás rohamos fellendülése, a gyáripar előretörése mind hozzájárult ahhoz, hogy egyre kevesebb lett a szűcs, aki önálló mesterként meg tudott élni e ruhadarabok készítéséből.24

Gazda Klára a székely, szőrös bőrből készült felsőruházatra vonatkozó adatai azt mutatják, hogy a nők az ujjatlan irha küsbundát (lájbibunda, rózsásbunda, cifrabunda) viselték. A férfiak viseletében a ködmönöknek 3 féle változatuk volt: a bokáig érő nagybunda, a térdig vagy kissé az alá érő kozsok vagy ködmön és a csípőaljig érő ködmönke, az ujjatlanok közt, a vállon és baloldalt csukódó, elöl zárt mellesbundák.25 (7. kép)

Talán legszebben Gáspár Simon Antal tollából olvashatjuk, hogy milyenek is voltak azok a bundás ruhák, amelyekben a bukovinai26 Istensegíts magyarjai jártak.27 * „No most aztán öltözzünk fel. Elé a csizmákat, harisnyát, krecsánt (kabát) örményes bundát (ujjas bunda). Nézd k.olvasó a csizmát nem régen fej eltettem, új a harisnyát (fehér posztó nadrág) én magam csináltam. Ferencz nekem szabta ki a krecsán hát ezen aztán nevetsz miféle beszéd a kabátnak mondod te jól van ebbe igazat adok de nekünk az a kabát ha az örményes bunda el szennyül mert ujjonnan olyan fejér mind a hó ha elszennyesedik akkor bészoktuk húzatni posztóval s annak azt mondjuk bundás kabát tehát a kicsi kabát nekünk krecsán osztán szép feke24 Kiss Lajos: Vásárhelyi kistükör. Budapest, 1964. 272-276. o.

25 Gazda Klára: A székely népviselet. Akadémiai K., Budapest, 1998. 25-30., 85-88., 147-150., 161-163. o.

26 Kosa - Filep id.m. 74-75. o.

27 Gáspár Simon Antal: Az én szülőföldem, a bukovinai Istensegíts. Akadémiai K. Budapest, 1986. 77-78. és 121. o.

te kucsma ez a mai ünneplő ötözetünk az idősebb modos emberek muntyán bundát (nagy bunda) szoktak csináltatni görén bőrvei beszegni. Sejemvel szép virágokat varnak reja van egy másik fajta es a fél muntyán ezt csak szőrvei várják ki s fekete bárán bőrvei szegik bé ez viselni való, de mind fejér. Oszt én van még az asszonyoknak lájbi bunda ez drága dolog ez osztan csak ünnepkor veszik fel a fejér népek ez osztán ojan szépen kivan varva sejemvel hogy még annyi hej sincs kivaratlan hogy az ujjadat le tedd a bőrt es csak bárán bőr lehet meg festék feketére és a varasoknál díszítik piros s zöld irhával s szép magyaros virágokat varnak reja minden színből. Osztán van könyökes bunda (női rövid, ujjas bunda) s a jó módosoknak akozsók, (női hosszú bunda) majdnem bokáig erő ezes szépen kivárva. A férfiaknak még van mejesbunda. Ujjai nincsenek s az oldalán bongolódik.” (8. kép)

Az I. világháború után már egyre kevesebb falu őrizte meg a bundák viseletét. A II. világháborút követő évekre már csak az idősebbek emlékeiben élt. „Az 1980-as évekig még őrizték a bundalájbit a faluban. Az öregek cifrabundában mentek úrvacsorát venni. Ha az új nem készült el, akkor inkább el se ment a templomba. Télen hosszú bundába mentek a templomba.” - így emlékezik egy aszszony a Székelyudvarhely melletti Hodgyán. Egy homoród menti asszony 1984-ben eképpen: „A lájbibundát, a rózsás bundát én még úgy éltem, hogy mindenki viselte. Nem is volt valamire való ember, aki nem tudott csináltatni. Nekem is volt egy leánykori, majd asszony koromban is varrattam egyet.” Gergely Gizella szerint Gyimesben még ma is készül cifra melles bunda. 6

A 20-21. század fordulóján, sok helyen a színpadok világába szorult vissza a bundák viselése. Még elvétve hordják a nagy ünnepeken idősebbek és fiatalok egyaránt. (9-10. kép)

Az irodalmi leírások alapján azt feltételezhetnénk, hogy a székelyföldi múzeumokban gazdag gyűjtemény található a környéken készült szűcsmunkákból. A valóság azonban az, hogy a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton múzeumban egyetlen darabot sem őriznek, pedig a városban még az 1900-as évek elején is dolgozott egy Asztalos Sándor nevű szűcs, aki igen szép ciífabundákat készített.29 A székelyudvarhelyi Haáz Rezső múzeumban négyet, a székelykeresztúri Molnár István múzeumban tizenegyet, a Csíki Székely Múzeumban (Csíkszereda) mintegy 30 darabot találunk. Hová tűntek e népi ruhaneműek? Tönkrementek, eldobták, elajándékozták, sok-sok darab műgyűjtőkhöz, felvásárlókhoz került és kerül sajnos manapság is. Úgy gondoljuk, igen fontos lenne, hogy a még magánkézben megmaradt tárgyak múzeumba kerüljenek, és a múzeumi gyűjteményekben ezeket biztonságos körülmények között őrizzék.

28 Cs. Gergely Gizella: A letűnt bundaviselet nyomában. Csíkszereda. 2003. 119. o.

29 Malonyay Dezső: A magyar nép művészete. II. A székelyföldi, a csángó és a torockói magyar nép művészete. Budapest, 1909.

112