Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 5. (Székelyudvarhely, 2006)
Bakayné Perjés Judit: Népi szűcsmunkák kezelése (megelőző konzerválás, restaurálás és tárolás)
Népi szűcsmunkák a székelyföldi múzeumok gyűjteményeiben Bakayné Perjés Judit A tanulmány egy tervezett több éves munka megkezdéseként, áttekintést kíván adni, elsősorban az erdélyi, gyimesi- és moldvai csángó adatokra támaszkodva, magáról a mesterségről, a bőr kikészítéséről s a szücstermékek készítéséről. A továbbiakban foglalkozik a múzeumi gyűjteményekben levő darabok megmentésének módjaival, a fertőtlenítés, a megfelelő tárolás, a dokumentálás problémáival. Bevezetés Szűcsmunkák alatt értjük a gyapjas juhbőrből készült ruhaneműeket. Az ilyen alapanyag kidolgozása másként történik, mint a szőrtelen bőré, amelyet a tímárok, vargák, csizmadiák és hasonló mesterségbeliek készítettek. A szőrös bőrt leginkább a szűcsök dolgozták fel. A szűcsmesterséget egész mesterségnek nevezzük, mert a nyersanyag kikészítésétől a késztermék elkészítéséig egy mesterember el tudta végezni az összes szükséges műveletet. A szűcs az ország minden rétegének, városi és falusi embereknek, szegényebbeknek és tehetősebbeknek egyaránt dolgozott. Sokra is tartották magukat, mint egy 18. századi versike írja:1 „Egy szűcs: egy gróf Két csizmadia: egy báró Három szabó: egy ember” Áttekintés A források szerint az Árpádkorban és az azt megelőző századokban, szőrös bőrből készült ruhadarabokat polgári és hadi öltözetként egyaránt viseltek.’ ’ (1. ábra) Mátyás király 1476-ban Szabács várának ostromára nyolcezer katonájának csináltatott ködmönt és prémes kesztyűt. A szűcsök Váradtól Pestig mind a királyi megrendelésen dolgoztak, hogy időre elkészüljenek e nagy mennyiséggel. A király előszeretettel ajándékozott subákat Beatrixnek és nászkíséretének is 1476-ban, vagy Ulászló cseh király kíséretének 1486-ban, amikor száz subát osztott szét közöttük. Estei Ipollit, Beatrix királyné unokaöccse számadáskönyvében szereplő kifejezés 1 Kresz Mária: Népi szűcsmunka. Corvina K. Budapest 1979. 20. o. 2 Huszka József: A magyar turáni ornamentika története. Budapest, 1929. 3 Kresz Mária: A magyar szűcsmunka történeti rétegei. Ethnographia LXXXIX. Budapest, 1978. 315-353. o. Erdélyi István: Régészeti kiegészítések Kresz Mária tanulmányához. Lásd u.o. 354-362. o. a „suba all'ungarischa”’ (suba magyar módra) egyértelmű bizonyítéka a suba ill. bunda korabeli létezésének. Az akkori suba hosszú köpeny vagy palást formájú volt prémbéléssel. A királyi udvar előkelő férfiainak és asszonyainak subája kívül selyem és brokát szövetből készült, bélése hermelin-, coboly-, nyest- vagy rókaprém volt. Az ajtónállók, az őrök, a szakácsok, a szolgák sora, a pórnép báránybőrből készült subákat kaptak a királytól.1 2 3 4 Az ősi szűcs- és a belőle kivált irha készítő mesterség képviselői a 14. században már céheket alapítottak.5 A 14-15. századból több mint 20 szűcs céh működéséről tudunk. A céhek megjelenésének ideje: Kolozsvár 1369, Szeben, Segesvár, Szászsebes, Szászváros 1367, Kassa 1448, Debrecen 1449, Eperjes 1451, Nagybánya 1459, 1. ábra. Csúcsos végű mellesben levő alak a somogyvári Szent László Bazilikából előkerült 11. századi domborműről. 4 Balog Jolán: Mátyás király és a művészet. Budapest, Magvető, 1985. 386-390. és 399-401. o. 5 Bogdán István: Kézművesek mestersége. Budapest, 1989. 87. 109
