Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 4. (Székelyudvarhely, 2004)
T. Bruder Katalin: Kültéri épületkerámiák restaurátori problémái
Kültéri épületkerámiák restaurátori problémái T. Bruder Katalin Mindnyájunk őszinte örömére szolgál, hogy településeink egyre inkább szépülnek, határainkon innen és túl. Mind nagyobb gondot fordítanak a rendezett, ápolt városkép kialakítására, az épületek felújítására. Ez, természetesen alapvetően anyagi kérdés, de nem csak az. Meghatározóan nagy szerepet kap az igényesség, kultúráltság, s ami a legfontosabb mozgatója az ilyen irányú tevékenységnek, az egészséges lokálpatriotizmus. Épület felújítás - kutatás A valóságos felújítási munkát meg kell előznie az épület megkutatásának. Ennek az a célja, hogy az érintett épület eredeti formáját, építészeti jellegzetességeit, díszítettségét felderítsük. Tudjuk, hogy az eltelt sok évtized, netán évszázad mind nyomot hagyott az építményeken, azokat a felhasználásuk szerint átépítették, sérülések nyomán gyakran lecsupaszították, vagy éppen oda nem illő díszítményekkel látták el, illetve, a felhasználó igényei szerint, gyakorlati céllal, az esztétikai szempontokat mellőzve, részeket biggyesztettek hozzá. A kutatás meghatározóan két területen történik. 1. Az írott anyag tanulmányozása - városgazdálkodási, építészeti irattárakban (ahol az eredeti terveket tárolják, ha megvannak), levéltárban, stb. 2. Magát az építményt „vallatják”. Feltárják az új vakolat alatt a régit, meghatározzák a falak korát, az építési periódusokat, felkutatják a meglévő és a már eltűnt díszítmények helyét, az alapokat, a tetőt, stb. Ez nagyon munka- és időigényes tevékenység, de csak ez után lehet a tervezéshez, majd a helyreállításhoz hozzákezdeni. A tervezés elején mindjárt nagyon gyakran felmerül a dilemma, különösen a nagy és igen változatos múlttal rendelkező épületek esetében, ahol több egymást követő, de építészetileg eltérő periódus különíthető el, hogy melyik állapotát részesítsék előnyben, melyiket állítsák helyre? Magától értetődően - ezeknek, az itt vázlatosan és csak nagyvonalakban ismertetett problémáknak a megoldása nem a restaurátorok, hanem a műemléki építészek, művészettörténészek feladata, de mindig akad olyan terület, részletkérdés, ahol a restaurátorok szakvéleményét is ki kell kérni egy-egy döntés meghozatala folyama- 1 1 Használják “graffito” néven is. Olyan díszítési mód, ahol a motívum bekarcolása során, az alatta lévő más színű alap előtűnik. Az építészetben igen tartós és dekoratív homlokzatokat készítettában. Ez azért is fontos, mert a helyreállítás kivitelezése során, az épület „felöltöztetése”, a hajdani díszítmények konzerválása, megmentése, szükség esetén rekonstruálása a restaurátorok feladata. Gondoljunk például egy gótikus lakóházra, ahol a külső homlokzat sgraffito '-val díszített, kapu és ablakkeretei kőből faragottak, kőkút van az udvaron, kovácsoltvas rácsok védik a házat, a szobák, a lépcsőház, díszítő motívumokkal, illetve jelenetekkel festettek. Számolni kell még a fából készült nyílászárókkal, esetleg néhány megmaradt bútorral, csillárral is. Hány restaurátori szakterület kell, hogy képviseltesse magát a megmentendő tárgyak állapotfelmérése - a helyreállítási lehetőségek meghatározása - majd a tevőleges restaurálás során. Ebből a sok szakterületből most csak egyet emelünk ki, s ennek számtalan gondja közül csak néhánnyal foglalkozunk - magától értetődően a teljesség igénye nélkül - hiszen a legősibb múlttal rendelkező művészi ipar egy speciális területéről van szó. Ennek alkalmazása soha, még átmenetileg sem, nem vált idejét múlttá, sőt egyre több és újabb felhasználási lehetőség igényei jelentkeznek napjainkban is - ez a kerámia -, az agyagművesség, és ezen belül az épületkerámia. Az épületkerámia A logikus rend azt kívánná, hogy az épületkerámiák restaurálásával való foglalkozást az alábbi sorrendben végezzük:- égetetlen agyagtégla - pacskolt fal, vályogtégla- égetett agyagtégla - plasztikus díszítések- belső téri mázas kerámia burkolatok, épületelemek, díszítmények- külső téri mázas kerámia burkolatok, épületelemek, díszítmények Mégis az utolsó ponttal, annak is csak egy kis szegmensével kapcsolatban fejtjük ki gondolatainkat, két okból: 1. A téma hatalmas, rengeteg általános, valamint csak helyenként jellemző problémával. Tudomásunk szerint, a problémakört átfogóan nem dolgozták fel. Egy-egy egyedi esetre vonatkozó részkérdés - a teljesség, vagy az általánosan érvényes elmélet és gyakorlat ismertetésének igénye nélkül - szerepel csak a szakirodalomban. Az anyagvizsgálatokkal alátámasztott, megfelelő kötek két vagy több egymás fölé felhordott különböző színű vakolatrétegbe visszakapart mintákkal. 69