Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 3. (Székelyudvarhely, 2003)

T. Bruder Katalin: A szobi kantharosz restaurálásai

Mint arról már a fentiekben említés történt, a fülek kiegészítése úgynevezett „csodamasszával”, azaz „Baky masszával” készült. Ez, a pecsétviaszhoz hasonló, de annál teltebb, olvadt állapotában kevésbé folyékony anyag. A füleket oly módon alakították ki, hogy előbb rézdrótból meghajtották a fül ívét, majd azt a kellő vastagságig bevonták a masszával. Ez meglehetősen rosszul tapadt a dróthoz, s ha hűvös helyre került a tárgy, igen megkeményedett és rideggé vált, így a legkisebb ütésre lepattant. A későbbi restaurálások, javítgatások alkalmával ugyancsak ezzel a masszával ragasztották fel a kiegészítéseket az eredetihez. Az első, vagy az első és második restaurálás során az eredeti fül részek egymáshoz, illetve az edény testéhez való illesztése lágyforrasztással történt, az egyik szárba beépítettek egy idegen rézanyagból készített pótlásdarabkát is.

A korábbi régészeti kiállítás lebontása után a kantharoszt bedobozolva raktárban helyezték el, s az új, 2002-ben megnyílt kiállítás előkészítése során került ismét látótérbe. Elég rossz állapotban találtuk. A fülei letörtek, illetve a ragasztások, forrasztások szétváltak, a cerezinbe beletapadt szennyeződéseken keresztül átütött az aktív korrózió. A forrasztóónra galvanizált réz bevonat már legnagyobbrészt lekopott, megsemmisült, a piszok alatt a világos szürkés fémszín látszott. Az ivócsésze pereménél, valamint a hasánál kitörtek darabok, de a hiányzó részek nem voltak meg. (1-3 kép, lásd a képtáblát)

A kantharosz újrarestaurálása

A kantharosz csésze részét öntéssel és esztergálással alakították ki. Ezt, az alsó részének közepén található illesztési lyuk, a nagyon kicsi, de egyenletes falvastagság, valamint a tipikusan az esztergált tárgyakon előforduló díszítő vonalak, illetve peremezés bizonyítja. Az ilyen jellegű díszítéseket még a kerámián is esztergálással készítik. A fülek öntöttek, és a csésze vállrészéhez forrasztottak voltak. Az edényke alsó, gömbölyded felületén kb. 25 mm átmérőjű, karika lenyomat látható, ami az elveszett, nagy valószínűséggel magas talp rész lenyomata.

A cerezin, a Baky-massza és a különféle szenynyeződések, átfestések, eltávolítása után (ez szerves oldószerekkel, ultrahanggal és gyengéd átkeféléssel történt), napvilágra került, hogy a fülek cinnel való felforrasztása nyomán durva forrasztóón csomók keletkeztek a tárgy két oldalán, és a fülek tapadási felületeinek táján is. Ezek eltávolítása szintén csak mechanikusan volt megoldható, mivel az átkristályosodott anyagot melegítéssel nem tanácsos kockáztatni, s a meglévő - ha nem is tökéletes nemes patinát- de kellemes tónusú vöröses, zöldes barnás árnyalatot, amennyire lehetett, meg akartam óvni. Ugyanebből az okból, a kloridos zöld korróziós foltokat mechanikusan és ezüst-oxiddal, helyileg kezeltem. A tisztítás után derült fény arra is, hogy bizony a galvanoplasztika nem mindenütt alakult ki úgy, ahogy azt eltervezték. Egy nagyobb hiányosságot belülről beforrasztott sárgaréz darabkával pótoltak. A tárgy belső oldala erősen korrodált, lepusztult, a kiegészítésnél mélyebb felületeket „csodamasszával” hozták szintre.

A galvanoplasztikai kiegészítést nem tartottam volna szerencsésnek eltávolítani, az alábbi okok miatt:- Maga a kiegészítés nagyon elegánsan megmintázott, a deformálódások áthidalására ma sem tudnánk jobb megoldást találni.-A galvanoplasztika anyaga helyenként szinte kötésbe került az eredeti tárggyal, annak eltávolítása sérülésmentesen lehetetlen. A galvanoplasztika szemcsés rézanyagát kiforrasztó cin, helyenként hozzáforrasztotta a kiegészítést a törési felületekhez.

A hiányzó részeket „Diamant Kupfer Plastic” fémtartalmú műanyagból raktam fel, majd formára csiszoltam. Mint feljebb már arról szó esett, a galvanoplasztika kiegészítés belsejét kiforrasztó cinről mára már teljesen eltűnt a rágalvanizált réz bevonat. Ezt szintén Diamanttal pótoltam. Ennek az anyagnaktöbb jó tulajdonsága mellett - előnye, hogy ugyanúgy patinázható, mintha szín fém lenne. A fülek töredékeit összeragasztásuk után szintén Diamanttal egészítettem ki. (4-5. kép, lásd a képtáblát)

Szándékom szerint a kiegészítéseket leönttettem volna fémből, s azt applikáltam volna össze az eredeti töredékeivel. Mivel a korábbi, forrasztásos restaurálási módot ma már nem alkalmazzuk, ebben az esetben nagy húzószilárdságú epoxi ragasztó alkalmazása szerencsés. A műanyag ragasztó elszigeteli egymástól az eredeti és a kiegészítés fémanyagát, kizárva az esetleges, elektropotenciál különbségből adódó korróziót.

Sajnos erre a megoldásra a régészeti kiállítás nyitásának sürgető közelsége miatt már nem volt idő. A fémmel történő kiegészítéshez is szükséges a pótlás megmintázása, de némileg bonyolítja a helyzetet, hogy a zsugorodás mértékével is számolni kell, s azt rá kell tenni a méretekre. A kantharosz finom, vékony fülét csak viaszvesztéssel lehet leöntetni, így nemcsak a bronz öntési zsugorodását, hanem a viaszét is - bármennyire csekély is az - be kellett volna számítani. Ez meglehetősen munka- és időigényes, így végül a helyreállítás műanyagból készült el.

79