Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 3. (Székelyudvarhely, 2003)
Moldoveanu, Aurel: Elkerülhetetlen művelődésünk tárgyi örökségének romlása?
levegőt héliummal helyettesítették. A nedvesség és az oxigén, vagyis a reakció-tényezők hiánya leállította a bomlás folyamatát, így a papíron - legalábbis szabad szemmel - semmiféle elváltozás nem észlelhető. A bomlási folyamat viszont akadályozható az aktiválási tényezőkre történő ráhatással is. A filmarchívumokat például 0°C hőmérséklet alatt tárolják, jelentősen lassítva ezzel a kémiai folyamatokat és megnövelve az ekképpen raktározott anyag felezési idejét (T^)1. Elképzelhetjük, mennyire tönkrementek volna a szobahőmérsékleten tárolt mozifilmek, főképp a színesek. Múzeumaink többségében sajnos tanúi lehetünk a nem megfelelő hő-környezet okozta hatalmas károknak. Összegezve 1. A műtárgyak eredendő jellemzője, hogy kémiai folyamatok során fokozatosan lebomlanak. 2. E folyamatokat a műtárgyak és a környezet fiziko-kémiai tényezői közt végbemenő kölcsönhatások határozzák meg, és mindannyiszor lejátszódnak, valahányszor e tényezők bizonyos feltételek kíséretében (koncentráció, intenzitás) jelen vannak. 3. A kémiai folyamatok a műtárgyak bomlását elősegítő elsődleges tényezők. Tárgyi örökségünk megannyi darabja - mondhatjuk: nagyobbik része - károsodik e folyamatok során: könyvek, okiratok, folyóirat- és újság-gyűjtemények, grafikák, fotók, fotó-klisék, régi textíliák és bőrféleségek. 4. A műkincsek környezetében végbemenő vegyi folyamatok visszafordíthatatlanok. A következtetések összegzése A kémiai bomlási folyamatok abban az estben kivédhetetlenek, ha a fiziko-kémiai tényezők elérik a kritikus értékeket. Például, ha a levegő relatív nedvességtartalma meghaladja a 30-40-50%-ot, vagy ha a hőmérséklet 0°C fölé emelkedik. A tárgyak épségét veszélyeztető bomlasztó folyamatok csak akkor késleltethetőek jelentős mértékben, ha tárolási környezetükben a károsító fiziko-kémiai tényezők a kritikus érték alatt maradnak. így kijelenthetjük: a szakszerű, megelőző jellegű konzerválás az egyetlen lehetőség arra, hogy tárgyi örökségünket megóvjuk a mindennemű (vegyi, fizikai, biológiai) károsodástól. Sokat írtak arról, hogy mi a teendő a műkincsek állagmegóvása területén. A tennivalók felvázolásától a végrehajtásig azonban hosszú az út. A fő probléma, hogy nem vesszük észre az összefüggést az entrópia jelensége és a megelőző állagmegóvás között. Megfeledkezünk arról, hogy a konzerválás csakis a környezeti fiziko-kémiai tényezők (nedvesség, oxigén, reaktív gá1 T i/2 (felezési idő) = annak az időszaknak a fele, ami alatt az adott tárgy teljesen megsemmisül zok, hő és fény) bomlasztó hatásának megfékezésével lehetséges. A konzerválás nem korlátozódhat portörlésre és a tárgy raktárban való elhelyezésére (sajnos olykor ezt sem végzik kellő körültekintéssel). Egy másik gyakori mulasztás, hogy nem tulajdonítunk kellő jelentőséget a hőenergia aktiváló hatásának. Való igaz, ez gyengébb a fény hatásánál. Ám azt se feledjük, hogy a múzeumi környezetben leggyakrabban észlelhető hőmérséklet (18-20°C) elegendő arra, hogy elindítsa és fenntartsa az arra leginkább hajlamos anyagok (könyv, okiratok) bomlását. Az amerikai R. D. Smith által végzett kísérletek alátámasztják Arrhenius tételét, mely figyelmeztet a hőmérséklet és a vegyi reakciók intenzitása közti összefüggésre. Smith szerint, a felezési idő (T1/2) vagyis az időtartam, mely alatt a papír fizikai-mechanikai tulajdonságai felére csökkennek, lényegesen rövidül a hőmérséklet emelkedése nyomán. Például, a papír estében, a T1/2 + 10°C-n 3100 év, 20°-on 490 év, 30°-on 88 év, míg 35°-on mindössze 10 év. Elképzelhetjük, mennyivel hosszabb ideig szemlélhetnénk jó állapotban műkincseinket, ha ezeket alacsony (0°C alatti) hőmérsékleten tárolhatnánk (T1/2 0° C-on több mint 20 ezer év!). Újabb érv, ha még szükséges: nem igazolta meggyőzően a Russell-efektus (Daniels 3) a szokványos környezeti hő papírra gyakorolt bomlasztó hatását? Igenis, bebizonyította, hogy sötétben, a papírban és kartonban oxidációs folyamatok mennek végbe, melyek során hidrogén-peroxid (oxigénes víz) szabadul fel. Sok a kérdés a fény kapcsán is. A szakirodalom általában az ultraibolya sugarak szűrését javallja, mintha ezek lennének a károk szinte kizárólagos okai. Nem szabad viszont megfeledkezni a látható fény tartományába eső sugárzásokról, éspedig a kishullámhosszú sugárzások hangsúlyozottan-, illetve a nagy hullámhosszú sugárzások kevésbé káros voltáról. A múzeumok megvilágítására kiválasztott fényforrások esetében is gondolnunk kell erre! így, a látható természetes és fluoreszcens fény inkább a kék tartományban sugároz, amely károsabb, mint az izzólámpák fénye, melyeknél a vörös dominál. Ezt a tényt a színhőfok értékei is alátámasztják: míg az izzólámpák színhőfoka mindössze 2550 - 3000 K, a fénycsöveknél ez 6000 K-ig nő, a természetes fénynél pedig a 24000 K-t is elérheti. És mégis, a múzeumok többségében, különösképpen a művészeti jellegűekben, természetes és fénycső fényforrásokat használnak, amelyek az ibolyántúli sugárzás szűrése mellett is károsabbak az izzólámpák fényénél. Nem kellene inkább az utóbbiakat használni? Tárgyi örökségünk elkerülhetetlen romlásáról beszélve tehát ne feledkezzünk meg egy lényeges dologról: hogy a bomlasztó hatású vegyi folyamatok mechanizmusát a környezetben jelen lévő fiziko-kémiai tényezők indítják el. Csakhogy, jelenlegi ismereteink szerint e tényezők hatását nem tudjuk teljes mértékben 29
