Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 1. (Székelyudvarhely, 2001)
T. Bruder Katalin: Kerámiarestaurálás I.
A kerámiák, töredékek elcsomagolása szerencsés, ha műanyaghálóból készült zacskóba történik. Ez szellőzik, s a papírzacskóval ellentétben nem esik szét. Ha vízzel nem tisztítható szennyeződés van a kerámiákon, a vegyszeres kezelést célszerű restaurátor műhelyben végezni. Ha repedezett, rossz megtartású de egész, vagy egyben lévő kerámia kerül elő, azt a műhelybe szállításig meg kell óvni, törésmentes szállítását biztosítani kell. Ezt mindig a benne lévő földdel együtt tesszük. Ha füle van, a fül és az edény palástja közötti földet is bent hagyjuk. Ha nem túl nagyméretű és nem nagyon rossz megtartású a tárgy, elég csak gézzel szorosan körülcsavarni. Ajánlják még a toluolban oldott, 10 %-os Paraloid B72- vei (metil-akrilát és etil-metakrilát kopolimer), PVB poli(vinil-butirál) 3-5%-os denaturált szeszes oldatával, vagy a 20-50%-os vizes hígításé Plextollal való lekenést is. Ennek az a hátránya, hogy tökéletes eltávolítása az anyagból lehetetlen, s ez a későbbi konzerválást zavarhatja. Ugyancsak nehézséget okozhat a tisztítás során a szennyeződések konzerválása is. Ehhez képest nem adnak kellő tartást a szállításnál. Másik módszerként említi az irodalom a tárgy selyempapírral való betekerését, majd 30 °C alatti hőmérsékletű gyertyaviasszal való körülöntését. A viasz ezen a hőfokon szilárd, de ha valóban megolvasztjuk, s a selyempapírra felhordjuk, fennáll a veszélye, hogy a kerámiára kerül, zsírfoltot hagy, s ha valamilyen oknál fogva a kerámia megszívná magát paraffinnal, csak nagy nehézségek árán lehet, ha egyáltalán lehet, a későbbiekben ragasztani, kiegészíteni vagy konzerválni. Egyik legjobban bevált in situ felvételi módszer a kerámiáknál: a nagyjából megtisztított edény palástjára szorosan kreppesített nátronpapírt tekerünk, ha az nem áll rendelkezésre, megnedvesített kalappapírt, vagy újságpapírt pacskolunk rá több rétegben. Ezt követően - amennyiben nem rugalmas, kreppesített papírral, dolgoztunk - megvárjuk a papír száradását, majd az edény feneke mellett pár centiméterre leásunk, hogy az, mint egy emelvényen álljon, s óvatosan egy réteg földdel levágjuk. Ezt a földet is letisztítjuk, s a fenti burkolást a fenékrészen is elvégezzük. Ha szükséges, erre kerül a gipszpólya borítás. Gyors és egyszerű megoldás, ha a kerámiát poliuretán habbal vesszük fel. Ebben az esetben a megtisztított kerámiát vékony háztartási fóliával több rétegben körültekerjük, az edény köré, akár papírból is, hengert készítünk, ebbe öntjük a habosodó anyagot (kb. a becsült űrtartalom 1/6-od mennyisége), ez kitölti a rendelkezésre álló helyet és megszilárdul. Egyszerűbb a munka, ha aerosolos habunk van, mert ahhoz nem kell forma, megáll a lefóliázott tárgyon. Vigyázni kell, hogy a tárgyra ne jusson belőle, mert igen nehéz eltávolítani, s ha oldjuk, nyoma marad. Fontos e munka végzése közben nemcsak arra gondolni, hogy a kerámiánk biztonságban legyen, hanem arra is, hogy a felvitt tartást el is kell távolítani sérülés nélkül. Ne készítsük feleslegesen erősre! A kerámiák tisztítása Gyakran kerül a restaurátor műhelyekbe előzetes mosás nélkül az anyag. Amennyiben mód van rá, a mosást szerencsés külön helyiségben végezni. A jó megtartású cserepeket először áztassuk be tiszta, langyos vízbe, hogy a szennyeződés fellazuljon. Ezután enyhén mosószeres vízben kézmosó kefe keménységű kefével tisztítsuk meg, majd több vízben öblítsük. Ügyelni kell, hogy a törési felületeket jól megtisztítsuk, mert a szennyeződés akadályozza későbbiekben a pontos ragasztást. Amennyiben ez kevésnek bizonyul, 10 %-os nátrium-hexamatafoszfátos vízben való áztatással lenne ideális a tisztítás folytatása. Ezt általában csak a valamilyen oknál fogva különleges anyagnál engedhetjük meg magunknak, részint a hosszú időigény, részint az ára miatt. Ügyelni kell arra, hogy az oldat 48 óra elteltével bomlik. Amennyiben a körülmények rászorítanak bennünket a savazásra, legalább ne sósavat, hanem foszforsavat használjunk 1:1 arányú hígításban, ez a munkát végzőre és a kerámiára nézve is, egyaránt kíméletesebb. Savazás előtt a töredékeket addig áztassuk vízben, míg azok nem telítődnek, majd a lehető legrövidebb ideig tartsuk a savban. Ezt kövesse bő vizes öblítés, enyhén lúgos mosószeres átkefélés, majd ismét többszöri öblítés. Szárításhoz legjobb a ventillációval ellátott szárítószekrény, annak híján hagyjuk természetesen száradni, nyílt láng, platni, stb. használatát mellőzzük. Festett kerámiát mindig külön mossunk! Ezek az esetek nagy részében nem tűrik a mosást, szárazon tisztítandók, mechanikusan, szike és ecset segítségével. Tilos a savazás a mészbetétes kerámiánál, a terra sigillata-nál és a besimított grafitos felületnél. Mázas kerámiáknál egyéb problémákat kell megoldani. A máz üvegszerű anyag, korróziója irizálással, elanyagtalanodással, bevakulással jelentkezik. Ha már teljes mélységében átalakult a máz, kémiai tisztítása szükségtelen, sőt helytelen. Az átalakult máz elemzésével megállapítható a hajdani színe, és egyéb tulajdonságai is. Régen a mázak korrodált felszíni rétegének eltávolítására számos, többnyire igen radikális, de kevésbé hatékony módszert is használtak. Mára ezek közül csak a fluorsavazást alkalmazzák, de ez csak igen módjával ajánlható, mivel használata bemattíthatja a felületet. Malonsawal bizonyos esetekben elérhető jó eredmény. A korrodált üveg és máz tisztítása az alábbi recept szerint összeállított oldattal, igen jó eredménnyel végezhető: 3 egység salétromsavhoz 8 egység hidrogén-peroxidot öntünk, majd 10 egység desztillált vízzel hígítjuk. A hígítás mértékét, esetleg a tömény oldat használatát minden esetben az elvégzett tisztítási próba határozza meg. A szobahőmérsékleten végzett kezelés ne tartson ‘/a óránál tovább! Alapos öblítéssel fejeződik be a tisztítás. 83
