Kovács Petronella (szerk.): Isis - Erdélyi magyar restaurátor füzetek 1. (Székelyudvarhely, 2001)
T. Bruder Katalin: Kerámiarestaurálás I.
Kerámiarestaurálás I. T. Bruder Katalin Érdekes jelenség, hogy a kerámia restaurálás rangja az elmúlt néhány évtizedben mennyire lecsökkent. Ennek több oka is lehet - magam úgy látom, hogy ez a fejlődés káros kinövése, s most már, mint a kamaszkor, elmúlóban van. Véleményem szerint, amikor a természettudományok különböző ágai új távlatokat nyitottak meg a restaurálás előtt, a kézműves, művészi oldal elveszítette az addigi, szinte egyeduralmát, sőt, háttérbe szorult. A szakemberek képzésénél, a publikációknál, stb. a kiválogatás alapvető szempontja az elméleti, tudományos oldal volt. Igaz, a kézműves, művészi tevékenységről nehéz is írni, vagy elméletben tanítani. Tudomásul kell venni, hogy a restaurálás, konzerválás egy-egy összetett feladat esetében főként, team munka. Az elméleti kutatásokat megfelelő szakemberek végzik, akik az esetek legnagyobb részében nem tudnak, s nem is akarnak restaurálni. A restaurátorok felhasználói, alkalmazói az elméleti kutatások eredményeinek. Ma már legalábbis igen ritkák a reneszánszban előforduló univerzális tehetségek, igaz, ma az ismeretanyag is sokkal nagyobb. Tehát itt az ideje, visszaadni a nagyon jó formaérzéket, színérzéket, technikát igénylő kerámia restaurálás rangját, s a helyére tenni. Elméleti oldalon, tán éppen a problémák nehézsége miatt, nagy mulasztásaink vannak úgy az anyag-, mint a technikai vizsgálatoknál. Ma a 24. órában vagyunk, hogy az elzártabb településeken élő és dolgozó iparosoknál olyan fortélyokat tanulmányozhassunk, amelyek már talán 1-2 év múlva, az utolsó "régi mesterekkel" együtt kihalnak. Nem az "idegenforgalmi népművészetre" gondolok! Lehet, hogy a fémrestaurálás témakörében, például a technika megismerése, szisztematikus, minden részletre kiterjedő felmérése, a mai igények szerint való rögzítése területén már imitt-amott el is késtünk. Ne kövessük újra el ezt a hibát! A kerámiaiparosság / művészet, nagyon fontos úgy a régészet, mint a néprajz, sőt a társadalomtudományok kutatásaiban is. Ebből következik, hogy a kerámia restaurálása is alapvetően fontos. A kerámia alapanyagai és feldolgozási módjuk A kerámiaféleségek szakszerű restaurálásának elsajátításához legalább az agyagféleségek legalapvetőbb tulajdonságait, gyártási technológiáját ismerni kell. Természetesen a teljesség igénye nélkül készült ez az öszszeállítás, de legalább az alaptípusokat, alapmódszereket szeretnénk összefoglalni és rendszerezni, a jobb áttekinthetőség érdekében. Teljesen hiányoznak a feltüntetett anyagok közül a leginkább az elmúlt egy, másfél évszázad folyamán előállított, különleges rendeltetésű alapmasszák. A kerámiaipar - fazekasság alapanyaga az agyag. Ez az üledékes kőzetek mállásakor keletkezett, főként a harmad- és negyedkorban. Az agyag keletkezésében a fizikai málláson kívül a szénsavtartalmú vizek, vulkanikus gázok és gőzök, valamint a humuszsav is erősen közrejátszottak. A legtöbb agyagtelepülés nem a keletkezési helyén fordul elő, mert a vizek, a szél, a földmozgások elhordták, így az agyagokhoz idegen ásványi anyagok keveredtek, melyek az agyag tulajdonságait, színét befolyásolják. Az agyagok általában alumínium -hidroszilikátok, s 2 mikronnál kisebb szemcseméret jellemző rájuk. Az agyagásványokat három fő csoportba osztják: kaolinit, illit, montmorillonit. Az agyag alkotórészei majdnem mind kristályosak, amorf anyagokat csak nagyon kis mértékben tartalmaz. Víz hozzáadásakor megduzzad, képlékeny, alakítható, száradás után alakját megtartja, kiégetéskor megkeményedik. A tárgyak kialakításakor legfontosabb tulajdonságát, képlékenységét használjuk. Ezt kristályainak rétegszerkezete (lamellás szerkezet), a kristályok között lévő kolloid anyagok és víz eredményezik, mintegy kenőszerként segítik elő a kristályok egymáson való elcsúszását. Az agyagok földünk üledékes kőzeteinek több, mint 70 %- át teszik ki, s így, az agyag mindenütt hozzáférhető, olcsó, jól feldolgozható alapanyag. Égetéskor a felületükön meglágyuló agyagrészecskék összetapadnak anélkül, hogy valóságos olvadék jönne létre. Gyakorlati felhasználásuk szerint a sokféle agyagfajtát az alábbi csoportokba sorolják: Kaolinok: fehér színű, idegen ásványi anyagoktól mentes, főként kaolinitből álló, fehér színűre égő agyagok. Tűzálló agyagok: nagy agyagásvány tartalmú, általában szürke, barna, fekete színű agyagok, 1600 °C fölött égetik. Ha vasban szegény, fehérre ég, s kőedénynek is nevezik. Nem tűzálló agyagok: alacsonyabb hőfokon égnek ki, agyagásványokon kívül egyéb ásványi anyagokat is tartalmaznak. Vastartalmúk miatt égetés közben 81
