Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Pál-Antal Sándor: A középkori székely önkormányzat kérdései
Pál-Antal Sándor A KÖZÉPKORI SZÉKELY ÖNKORMÁNYZAT KÉRDÉSEI * Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a székelyföldi önkormányzatok kezdetei viszszanyúlnak a székely társadalom szerveződésének idejére. A kezdeti időszakban nem beszélhetünk még a klasszikus értelemben vett önigazgatásról, hiszen annak korlátokat szabnak a nemzetségi szervezet és a hadkötelezettség. De már ekkortól kimutathatók az önkormányzat bizonyos jelei, amelyek a faluközösségektől a nemzetgyűlésig átfogják az egész székelységet. Ha végigtekintünk a székelyek késő középkori szervezetén, kitűnik, hogy azt a magyar joggyakorlatnak megfelelően a nemesi vármegyékhez, illetve a szász székekhez és a kerületekhez hasonlóan a középkori szabad közösségek széles körű autonómiája jellemzi. Nemcsak helyi, hanem területi önkormányzattal élnek, jog, amely a „nemzetgyűlés” ténykedésében csúcsosodik ki. A székely székek, városok és faluközösségek a központi hatalom ellenőrzése és felügyelete mellett, mai szóhasználattal élve helyhatósági önkormányzatok. A székelyek a rendi államkeretben közösségi érdekű ügyeiket önállóan, saját szerveik útján intézik, jogszabályokat alkotnak, maguk közül „választják” bíráikat, az esküdteket és más polgári és katonai vezetőiket. Sajátos vonásként a székelyek önkormányzatai a 16. század közepéig magukon viselik az ősi nemzetségi szervezet jegyeit. Ez a vonás nyilvánul meg a „nemzetgyűlés” tartásának módjában, a területi szervezetek, vagyis a székhálózat kialakulása után a vezető tisztségek betöltésének gyakorlatában is. Egy másik sajátos vonása a székely szervezeteknek a hadi kötelezettségből ered. Más szabad közösségektől eltérően, ahol a fő tisztségviselők rendszerint a bírók, itt ezt a hatáskört is a főként katonai feladatokat ellátó széki hadnagy (kapitány) tölti be. A rendiség megjelenése, majd általánossá válása egyre inkább befolyásolja a székely intézmények szervezetét. Azok lassan átalakulnak és felveszik a korra jellemző rendi társadalom jellegzetességeit. Az erdélyi fejedelemség fennállásának első időszakában, azaz a 16. század második felében, a székelyek területi-közigazgatási szervezete lényeges változásokon megy át, amelyek önkormányzatuk korlátozásával járnak. A fejedelem, a korszerűbb államhatalom kiépítésével, a székelyek szorosabb féken tartása érdekében elenyészteti autonómiájuk fő szerveit — a nemzetgyűlést és az udvarhelyi főtörvényszéket —, a székek élére a választott helyi vezetők mellőzésével, teljhatalommal felruházott tisztségviselőket tesz, és beavatkozik még a faluközösségek életébe is. Ebben az időszakban a székely szék egyre inkább közigazgatási végrehajtó hatóság jelleget kap. Nem fejtheti ki tevékenységét akadálytalanul a szék közgyűlése sem, és — noha feladataik a perek megsokasodása folytán szaporodnak — a bíráskodási szervek sem működhetnek teljes jogú önkormányzati hatóságként, mivel a tényleges hatalom a fejedelem bizalmi emberei, a kinevezett királybírók kezében összpontosul. A székelység tág körű autonómiájának a korszaka nem a középkorra, hanem a 17. századra esik. És ennek jogi megalapozása Báthori Zsigmond 1601-ben kiadott kiváltságleveleihez kapcsolódik.24 E kiváltságleveleket Szádeczky Kardoss Lajos, a székelyek történetére 24. Jelen pillanatban három kiváltságlevél ismert: 1. Az 1601. október 4-én Kolozsváron kiadott Kézdiszéknek szóló (Lásd Teleki család lvt. Miscellanea, F. 1153, nr. 541.). 2-3. Az 1601. december 31-én Déván kiadott Marosszéké és Csíkszéké (SzO. IV. 150-154.). Hasonló tartalmú kiváltságlevelet bizonyosan kapott a többi székely szék is, amelyek azonban időközben elkallódtak vagy valahol lappanganak. 82
