Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Kordé Zoltán: A középkori székelység és a határőrzés
TANULMÁNYOK A SZÉKELYSÉG KÖZÉPKORI ÉS FEJEDELEMSÉG KORI TÖRTÉNELMÉBŐL Szótára ‘vigilare, vigilantem esse - virraszt, őrködik’ értelemmel ruházza fel a kifejezést, Finály Henrik egyebek mellett az átvitt értelmű ‘vigyáz, gondoskodik valamiről’ jelentést adja meg, Szenei Molnár Albert pedig ‘Szorgalmatosán vigyazoc’ formában fordítja le a szót.9 Egyáltalán nem indokolt tehát egy katonai szabályzatban az invigilare szót az eredeti (egyébként vallási jellegű) ‘virrasztani’ kifejezéssel visszaadni, mint ahogyan nem értelmezhető „az állandó készenléti állapotra" való utalásként sem. Egy katonai rendelkezésnek ugyanis nem az a célja, hogy bizonytalan fogalmazás, sejtelmes kifejezések révén többféleképpen értelmezhetővé és vitathatóvá váljon, éppen ellenkezőleg: a lehető legprecízebben kívánja leírni a kötelezettségeket és jogokat, miként teszi ezt II. Ulászló diplomája is. Ha a székelyek harckészültségével akar foglalkozni, akkor nem homályos célozgatásokra szorítkozik, hanem világosan meghatározza a hadba hívás, ellenőrzés, számbavétel stb. módozatait. így történik ez például abban az esetben is, amikor a székely ispán, illetve a székely előkelők ilyen irányú feladatát írja elő: „amikor a hadakozó székelyeknek valamely kirendelése és számbavétele történik (ordinatio et limitatio), ezt a székelyek ispánja a székely előkelőkkel együtt tartozik megtenni ”.10 11 12 Megjegyzem, az egész hadiszabályzat másról sem szól, mint a székelyek „állandó készenléti állapotáról”, hiszen a sokrétű, mulasztás esetén komoly büntetéseket maguk után vonó kötelezettségeknek csak a harckészültség folytonos fenntartása mellett lehetett eleget tenni. Mindezek tükrében tévesnek kell tartanunk Kolumbán József megállapítását, miszerint „a legrészletesebb kiváltságlevél sok mondat erejéig meghatározza a székelyek hadakozási kötelezettségeit, egy mondat erejéig sem foglalkozik a székelyek határőri feladataival”.n Éppen ellenkezőleg! II. Ulászló kiváltságlevele a katonai feladatok között konkrétan megemlíti a határőrzést, ami nem csak az utóbbi kötelezettség meglétét bizonyítja, de arra is rámutat, hogy katonáskodás és határőrzés egyáltalán nem állt olyan távol egymástól, mint ahogy azt a tanulmány sugallja. Nem az 1499. évi privilégium azonban az egyetlen forrás, amelyik egyértelműen a székelyek határőri feladatai mellett tanúskodik. Mátyás 1462. december 9-én kelt oklevele több szempontból is érdekes számunkra. Az uralkodó megújítja Zsigmond király privilégiumát, amely szerint a kászoniak különválhatnak Csíkszéktől és saját hadnagyot és bírót választhatnak. Ezt azonban a csíkiak nem tartották tiszteletben, ezért vált szükségessé Mátyás megerősítése. Szempontunkból az a legfontosabb rész, amely a kiváltság adományozását a kászoni székelyek hűséges szolgálatai mellett azzal indokolja, hogy „ipsa Sedes Kazon prope terram nostram Moldauiensem sita est, ipsique Siculi noştri nonparuas vigilancias pro defensione personarum rerumque bonorum suorum facere haberent”. Vagyis Kászonszék Moldva közelében fekszik és e székelyek „nem csekély értékű határöri feladatokat látnak el személyük, javaik és dolgaik védelmében ’.n A vigilare nem csak formailag hasonlít az invigilare igéhez, de tartalmában is: a ‘virraszt’ mellett ‘őrködik’ jelentéssel is bír. Az ebből képzett vigilantia kifejezés értelmét ebben az esetben úgy írhatnánk körül, hogy ‘a moldvai határon 9. MKLSZ. 376.; Finály 1884. 1063.; Szenci Molnár 1604. 10. KSZ. 57.; Sző. III. 140. Még világosabban írja elő a székelyek harckészültségét, illetve annak ellenőrzését az 1463-ra datált erdélyi hadiszabályzat: „Nehogy azonban a mozgósítás során vagy háború esetén hiány támadjon, az egyes székek kapitányai kötelesek békeidőben — mégpedig nem nagyon ritkán - a fegyverek és az egyéb fölszerelés megvizsgálását (lustrationem) elvégezni”. KSZ. 52. (Kordé Zoltán fordítása). SzO. I. 198. 11. Kolumbán 2009. 77. 12. SzO. I. 194-195- Magyar ford.: KSZ. 108. (Sebők Ferenc fordítása). 33
