Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)

Kolumbán-Antal József: Határőr székelység a középkorban?

TANULMÁNYOK A SZÉKELYSÉG KÖZÉPKORI ÉS FEJEDELEMSÉG KORI TÖRTÉNELMÉBŐL lózat kiépítését, ezáltal rövid időn belül értesülhettek a birodalom történéseiről, az esetleges támadásokról és időben elejét vehették nagyobb veszedelmeknek. Ugyancsak megörökítendő cselekedetnek gondolták a kutak hálózatának létrehozását, az özvegyek és árvákról való gon­doskodást. Határvédelemről nincs említés. A felhozott érvek egyértelműen elénk vetítik, hogy a honfoglalást közvetlen követő periódusban, bár a székelyekről nincs írott forrásunk, a székelység nem kaphatott határ­őr szerepet. Kisebb székely csoportoknak juthatott gyepűkapu-őrző, esetleg megfigyelő és kémlelő szerep, de nem az egész székelységnek. Inkább képzelhetjük el a székelységet ebben a korban, mint harcos népcsoportot, mely valamilyen szinten a fejedelem, vagyis a központ katonai erejét növelte. Közelítsünk más irányból a kérdéshez, nézzük meg, hogyan védekezett az Árpád-kor­ban a Magyar Királyság, ha támadás érte. Szent István újraszervezte az országot, de szervezési munkáját megkönnyítették elődeinek, Taksony és Géza nagyfejedelmeknek az egységes álla­mot létrehozó törekvései. Ebben az időben kezdett az ország határa körvonalazódni, a gye­pűt, ahol lehetett fenntartották, elsősorban a hegyes-erdős vidékeken, máshol védművekkel: gátakkal, elmocsarasított területekkel és várakkal pótolták a gyepű hiányát. Szent István király az ország szervezése során várispánságokat, megyéket és püspökségeket hozott létre. Forrásokban fennmaradt a határispánság (marchia) neve, sajnos nem tudjuk, melyek voltak és, hogy volt-e ezekhez csatolt megye. Az országvédelem alapvető elgondolását megvilágítja, hogy a legtöbb megye egyben határmegye is volt, „az ország középső területéről legyező alakban kinyílva foglalták a perifériákat”.12 Ebből következik, hogy a határvédelem az egész ország feladata volt, tehát inkább beszélhetünk országvédelemről. Ezt jobban megvilágítják a történelmi események, amikor támadás érte az országot. Az ellenséges betöréseket nem a határ mentén állították meg és nem a határ mellé kiállított csapatok vették fel a harcot a betolakodókkal. A határ védelmére épített várak és védművek csak kis portyázó seregek meg­fékezésére voltak alkalmasak, valamint megfigyelésre, kémlelésre. Nagyobb támadás esetén a király vagy megbízottja komoly katonai erők összevonásával, melyben az egész ország, vagy nagyobb országrész vett részt, igyekezett megfékezni és kiűzni az ellenséget. A székelységnek természetesen, mint katonai népelemnek részt kellett vállalni ezekben az eseményekben, de ez katonai szerepükből következett. Vizsgáljuk meg a székelység határőr kötelességét a fennmaradt oklevelek segítségével. A középkor folyamán a székelység, mint kiváltságok néprész jelenik meg. A magyar királyság területén kisebb székely csoportok nyertek különböző kiváltságokat, minket most a Székely­földre letelepített többségi székelység érdekel. Nem tudjuk, hogy melyik király adott legkorábban kiváltságokat a székelyeknek, ez Szent Istvánhoz köthető leginkább, mivel, még ha szenvedett is változtatásokat, az általa szervezett rendszer maradt fenn végig a középkor folyamán. A történészek többsége Szent Lászlót tarja a székely kiváltságok forrásának, de mint a korábban már ismertetett eset - I. Géza királysága idejében, mikor a besenyők egy csoportja együttesen a szabadok jogát kérte a királytól, és úgy tűnik meg is kapta azt — igazolja, hogy kellett léteznie kiváltságolt népcso­portnak a királyságban, mely követendő példa lehetett a besenyők előtt. A későbbi korokban már annyira természetes volt a székely jog, hogy hivatkoztak rá, mint valami régtől létezőre, de nem, mint leírt kiváltságlevélre. 12. Kristó 1998. 106. 25

Next

/
Thumbnails
Contents