Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Bordi Zsigmond Loránd: 13 - 14. századi magánvárak Kovászna megyében
Bordi Zsigmond Lóránd 13-14. SZÁZADI MAGÁNVÁRAK KOVÁSZNA MEGYÉBEN Ezek közül kettőt, Sólyomkő várát és Herec várát a Mikók és a sepsiszéki székelyek 14. századi konfliktusára utalva „magánföldesúri mentsvár"-nak tekintette.6 Benkő két évtizeddel később visszatér a témához, és ekkor már, a továbbra is földesúri mentsvárként elkönyvelt Herecvár és Sólyomkő vára mellett, Bálványos várát megemlítve, kitér az Almás-, az lka- és a Csigavárra is, melyek e szerint, elhelyezkedésük, alaprajzuk, leleteik, valamint a közelükben fekvő falvak története alapján földesúri tulajdonban lehettek, olyan magánbirtokok területén, amelyeket a székely székek idővel magukba olvasztottak.7 2011-ben Sófalvi András tett kísérletet a székelyföldi várak tipologizálására. Ennek során egyik vártípusként a központi toronyból és külső védelmi vonalból álló, úgynevezett toronyvárakat a székelyföldi főemberek és/vagy lófők magánváraiként értelmezte. Egyúttal, az okleveles forrásokat figyelembe véve, felhívta arra is a figyelmet, hogy a 14-15. század folyamán a székely és a vármegyei jogú területek között nagyobb lehetett az átjárhatóság, mint ahogy azt korábban feltételezték.8 Feltevődik a kérdés, hogy milyen alapon lehet kiválasztani Kovászna megye 13-14. századi kővárai közül azokat, amelyek magánváraknak tekinthetőek. Véleményem szerint négy kritérium lehet meghatározó e kérdést illetően. 1. Az okleveles említés, amelyből kiderül, hogy egy adott időpontban az erődítménynek ki volt a birtokosa és milyen viszonyban állt a környező területekkel. Sajnálatos módon csak két várunk (Bálványosvár és Sólyomkő vára) rendelkezik korabeli okleveles forrással, így ez csak egyike lehet a feltételeknek. 2. A vár területének és környékének birtokviszonya, amely ugyancsak kiszűrhető az oklevelekből, még akkor is, ha maga a vár nincsen megemlítve. Ugyancsak fontos e téren a vidék újkori közigazgatási felosztása is, ugyanis a 15. századtól kezdve a terület adminisztrációs határai megmerevedtek és gyakorlatilag azonosak maradtak a 19. század második feléig. 3. A lakótornyok megléte is meghatározó tényező lehet egy-egy erődítménynek a magánvár kategóriába való besorolásához, annak ellenére, hogy a 14. század királyi várai is belsőtornyos elrendezésben épültek. E tornyok nemcsak a vár tulajdonosának lakóhelyei voltak, hanem egyúttal reprezentációs célt is szolgáltak, alátámasztva a tulajdonos státuszát, valamint végső esetben az erődítmény legtovább védhető pontjainak számítottak. Kialakításuk egyik jellegzetessége, hogy belsejükben a legalsó szinten elhelyezett raktárakon kívül csak lakóhelyiségek találhatók, amelyek közül legalább egyet kandallóval is elláttak. 4. A régészeti kutatás során a felszínre kerülő különlegesebb, az átlagos településekben fel nem lelhető leletanyag. Ezek közé sorolhatók a finomabban kidolgozott asztali edények (korsók, kelyhek, ivópoharak), amelyek viszonylag ritkák a háromszéki középkori leletanyagban, és kialakítási technikájuk elüt a viszonylag egyszerű, gyakran rusztikus kialakítású helyi fazekas-termékekétől. Ugyancsak ebbe a lelettípusba sorolhatóak a sarkantyúk is, amelyek a falfestmények és háromszéki kardleletek révén a vidékre feltételezhető, szolid anyagi hátteret igénylő, úgynevezett „átmeneti típusú” vagy félnehéz lovasság felszerelésének szerves részét alkották. Sajnálatos módon sok erődítményünk rendszeres kutatása még várat magára, ennek ellenére, ott ahol folyt rendszeres, nagyobb területre kiterjedő kutatás és a vár lakottságát nagy mennyiségű lelet támasztja alá, megjelennek az ilyen leletek is. 6. Benkő E. 1990. 71-72. 7. Benkő E. 2010. 239. 8. Sófalvi 2011. 247-248. 116
