Sófalvi András - Visy Zsolt (szerk.): Tanulmányok a székelység középkori és fejedelemség kori történelméből - Énlaka konferenciák 3. (Énlaka - Székelyudvarhely, 2012)
Hegyi Géza: A pápai tizedjegyzék tévesen azonosított szélyelyföldi helynevei
TANULMÁNYOK ASZÉKELYSÉG KÖZÉPKORI ÉS FEJEDELEMSÉG KORI TÖRTÉNELMÉBŐL évi listán Luce alakban (ld. fent), hanem azért sem, mert a falu középkori — kora újkori plébániatemploma a belterületen, a mai Kisboldogasszony-templomtól néhány száz méterre feküdt, és a Szentlélek tiszteletére volt szentelve.60 A megoldás kulcsát a „szentlőrinci” lelkész neve {Lucas) jelenti, aki Patakfalva {villa Pofok) Lumbasius névalakban említett papjával61 azonosítható, az alábbi tények egyidejű figyelembevételével: 1) Az erdőháti adózók között sem 1333-ban, sem az 1334-ben nem említenek más Lukács nevű papot. 2) Lumbasius romlott névalak, hiszen az okleveles anyagból egyáltalán nem adatolható, csak a tizedjegyzék erdélyi egyházmegyei részében fordul elő további három alkalommal. 3) A fehérvári főesperességben egyháza megnevezése nélkül szereplő, valószínűleg csekelaki Lumba és a kétszer említett sósszentmártoni Lumbasius utóbb Lukács néven bukkannak fel.62 4) A torzulás folyamata paleográfiailag levezethető, amennyiben az első, esperességi írnok Lukasiusix. a subcollectoroV írnoka Lubasiusnuk olvasta (mint Bodok esetében is, Id. fent), amit aztán a harmadik másoló — talán rövidítésjelként értelmezve a sajátosan írt b hurkát — Lumbasius formában írt át. Ha pedig a fenti kombinációt megtoldjuk azzal, hogy a patakfalvi egyházközség középkori temploma a Szt. Lőrinc-dűlőben állott,63 Patakfalva és Szentlőrinc azonosítása biztosnak tekinthető. • Nehezen érthető, miért oldja fel Ortvay és Beke, illetve az ő nyomukon Juhász az erdőháti Sanctus Nicolausx. Miklósfalvaként, mikor ez még a 18. században is Homoródszentlászló/z/zkja volt, a nyikómenti Székelyszentmiklós régi anyegyháza pedig jóval kézenfekvőbb megoldást kínál. Tévedésüket az utóbbi évtizedek kutatásai helyesbítették.64 • Beke Küküllősárddal azonosítja azt a Sardot, amely az erdőháti esperesség adózóit felsoroló lista közepén olvasható. Csakhogy ez pontosan ott kerül sorra, ahol a listát kettészakítja a régeni dékánságra vonatkozó eltévedt bejegyzés - feltehető tehát, hogy Sard esetében is „szennyeződéssel” van dolgunk. E gyanút a bizonyosságig fokozza az a tény, hogy papja, Imre, plebanus címmel jelenik meg, ami székelyföldi viszonylatban egyedülálló lenne (kiváltképpen egy eldugott küküllőmenti falucska esetében). A tizedjegyzékben még kétszer szerepel Imre Saard-i plébános, de akkor már a szászvárosi dékánság listáján. így az adat sokkal inkább a Gyulafehérvár melletti Sárdra értendő.65 • Helyeslem viszont Beke azon véleményét, miszerint az erdőháti kerületben szereplő Voygias nem Vágásra vonatkozik, mint Ortvay gondolta, hanem Vargyasra (ld. fent is). 60. A fenti információkat Sófalvi Andrásnak és Nyárádi Zsoltnak köszönhetem, akik 2010-ben elkezdték a középkori templom régészeti feltárását. Az 1783. július 5-én felszentelt új templom patrociniuma nyilván azért különbözik a középkoritól, mert magát az épületet nem a régi szentegyház helyére emelték. 61. MonVat. 1/1. 115. 62. Csekelakára: MonVat. 1/1. 92. (helynév nélkül), 120., 130.; Sósszentmártonra: uo. 123., 128., 137. 63. Nyárádi - Sófalvi 2009. 74. 64. Forráshely: MonVat. 1/1. 133. Téves azonosítások: Ortvay 1891-1892. II. 661.; Juhász 1947. 11.; Kristó 2002. 143.; EO. II. 1142. sz. Helyesen: Beke 1894. 933.; Dávid 1981. 304. (vö. 155. is); Benkő 1992. 206.; Léstyán 2000. I. 351. 65. Forráshely: MonVat. 1/1. 115. (vö. még 121., 126). Téves azonosítás: Beke 1894. 933. Helyesen: Léstyán 2000. II. 382. A plébános cím ekkoriban még csak a kiváltságok egyházak papjainak járt ki (Mályusz 1971. 127-128.), s jelzésértékű, hogy Székelyföldön a tizedjegyzék egyetlen plebanust sem említ. 105
