Kovács Piroska: Orbán Balázs kapui (Székelyudvarhely, 2012)

Fotó: Olasz Ferenc Eredeti helye: Zetelaka 1200 hsz. alatti porta. Az előbbi kapukhoz viszonyítva későn, 2009-ben került a Szejkére. Illő volt, hogy a székelykapukban leggazdagabb falu is képviseltesse magát ezen emlékhelyen. Készítette: Faragó mestere fenyédi I. Dávid Mózes (1846-1922) lehetett, aki 1876-ban, a kapu készítésekor már túl volt az útkeresés időszakán, apósa Kovács Péter nyomdokain haladt. (Lásd a 2. kapunál!) Felírása: ISTEN: SEGEDELMÉBŐL ÉPITETÉK SÁNDOR IGNÁNCZ ÉS NŐJE SEBESTYÉN ROZÁLIA: 1876 MÁCIUS: 28 kán ÉPÜLT JOZEF NŐJE BOROS ROZÁLIÁVAL A felírás szerint úgy tűnik két nemzedék neve is szerepel az építtetők között. A második név, később kerülhetett fel, mert csak beszorították a még lehetséges helyre. A kapu bemutatása: Jó állású, tekintélyes kapu. Status szimbólumnak is tekinthető, hiszen az építtető Sándor Ignác a falu első gazdái közé tartozott, közbirtokossági elnök volt. Vaskos kapuzábéi vannak. A zábék szélessége különböző méretű (0,38 m, 0,36 m, 0,34 m). Korábban gyakori volt ez a jelenség. Ha nem volt megfelelő cserefa rönk, és nem sikerült azonos méretű lábakat szabni, a vaskosabbat nem karcsúsították a többihez. A kapufaragó mester a méretnek megfelelően, két vagy három sor indával díszítette a lábakat. Különösen gazdag a kaputükör díszítése. Az életfa kompozícióhoz sokféle virág­motívumot használ, csillagvirággal, levélkoszorúval koronázza. A hagyományos Udvarhely vidéki faragott, festett székelykapu mesterpéldánya. A festéshez a szokott színeket használta: tégla vörös, kék, zöld és fehér. A sok időket megélt kapu már eredeti helyén ráklábakon, köveken állt. Sándor Endre, a tulajdonos lebontotta az ősi kaput. A lebontott kaput a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum megvásárolta és a Szejkén felállíttatta. 2009-ben így egészült ki a kapusor a 15. kapuval. TIZENÖTÖDIK KAPU 42

Next

/
Thumbnails
Contents