Szőcs Levente (szerk.): Anna. Asszonysors a XX. században (Székelyudvarhely, 2015)
keltetni, hogy a néprajzi múzeumokban, néprajzi kiállításokon bemutatott tárgyegyüttesek primér használati kontextusukban egy-egy személyhez kötődnek, az egyén körül szerveződik a hagyományos tárgyak univerzuma. A kiállítás nem egy konkrét személy életútjának bemutatására vállalkozik, de egy olyan életút-konstrukciót hoz létre, mely olyan tipikus, vagy éppen ellenkezőleg: sajátságos élethelyzetek sorozatából építkezik, hogy az így létrejött életút már annyira valóságos, hogy akár meg is történhetett volna. Annak ellenére, hogy a bemutatott életút több ponton is tartalmaz olyan mozzanatokat, melyek a hagyományos paraszttársadalomban normaszegésnek számítanak, nem tekinthető kivételesnek vagy különlegesnek, inkább csak - mint minden egyéné - sajátságosnak mondható (vö. Keszeg 2012: 197.). Az, hogy a kiállítás során az életút bemutatása egy adott ponton két szálra szakad, és két történet fut párhuzamosan, azt jelzi, hogy annak ellenére, hogy a hagyományos paraszttársadalom kitermel és mozgásban tart bizonyos számú életútmodellt, az emberélet sorsfordító pillanataiban, az egyént ért sorstragédiák valós enyhítésére/orvoslására a helyi társadalomban nincsenek kéznél intézményes megoldások. Az egyén nem rendelkezik valóban hatékony életpálya-építési kompetenciákkal.
