Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)

A XX. századi asszonysors

Mindig is felkeltette az érdeklődésemet az asszonyok nehéz sorsa, az, hogy milyen volt a nagymamáink élete és a mi mostani életünk. Mama sokat mesélt abból az időből mikor ő volt fiatal, és mikor anya volt gyerek. Teljesen más világot éltek, mint mi. Nem volt annyi lehetőségük. Megvehetünk most akármit az üzletben, mamáink a napi adag kenyérért is sorba kellett álljanak, és akkor is csak egy minimális adagot kaptak. Nem volt miből főzzenek, az üzletekben nem lehetett kapni, csak ecetet és sót, és mégis meg kellett élni valamiből. A nőknek főzniük kellett valamiből. A már unalmassá vált mondásnak, „bezzeg a mi időnkben” tényleg lehet valami alapja? Véleményem szerint igaz az állítás, akár hisszük, akár nem. Mindenképp erre világít rá az „Anna - Asszonysors a XX. században” című kiállítás, amit az osztállyal megnéztünk a Haáz Rezső Múzeumban. A kiállítás nagyon elgondolkodtató, mi, akiknek ilyen egyszerű életünk van, iskolába járhatunk, és annyi dolgunk van, hogy tanuljunk, mégis rengeteg panaszunk van. Nem azt mondom, hogy a tanulás olyan könnyű és gondmentes, de a nagyszüleink idejében a tanulás sem volt mindenki számára elérhető. Sokan csak 1-4. osztályt jártak, vagy esetleg 5-8. osztályt, de 9—12-t már kevesen engedhették meg, főként azért, mert nem volt pénz, és mert otthon is kellett a segítség. Annak idején nem is ez volt mindenkinek az álma. A férfiak családalapítást látták fő céljuknak, és egy jobb munkahely szerzését, vagyis a család eltartását. A nők feladata a házimunka elvégzése, és a gyerekek nevelése volt. Nekünk, most csak annyi a dolgunk, hogy tanuljunk, mégis sokkal több panaszunk van, mint amenynyi gondunk. Tizenhét évesen még az iskolapadba ülünk, nem akkora lelki traumával kell szembe nézzünk, mint egy gyerek elvetetése. El sem tudjuk képzelni mekkora lelki fájdalmat jelent egy nőnek a gyereke elvesztése, főleg fiatal korban, és az, hogy a szülők hátat fordítanak, és nem segítenek. Ez mind a kommunizmus idejében, nehéz megélhetés mellett, kizsákmányolva. Aki soha életében nem gondolkodott el ilyesmin, a kiállítás megnézése után remélhetőleg el fog. Annának egyedül kellett meghozni a döntést, hogy gyerekét megtartsa vagy elvetesse? Mindezt miért? Mert nem számíthatott a szülei segítségére, a falu fekete bárányaként élhette további életét. A mai világban is lenézik az ilyen nőket, akik már a kamaszkor végén teherbe esnek, de nincs jogunk ítélkezni. Nem látunk bele egyik emberbe sem és helyettük nem

49