Ivácsony Zsuzsa - Szabó Károly - Tófalvi Enikő (szerk.): Anna-sorsok. Válogatás a Haáz Rezső Múzeum pályázati kiírására készült irodalmi művekből (Székelyudvarhely, 2015)

mutatni, adjuk át a nekik. Megijedtem, nem tudtam mit csináljak, hát a hátsó kapun keresztül kimenekültem, és idejöttem a nyomdába. Azt hittem itt talállak majd, amint a háborús szórólapokat tanulmányozod összevont szemöldökkel. El akartam mondani, mennyire félek. Nem csak azt, hogy mitől, de végre azt is, hogy miért. Tudtam, hogy ebben az ádáz, kegyetlen világban csak mi maradunk egymásnak, és megérdemled, hogy tudd, kit támogatsz, és ki támogat téged. Nem voltál itt. Most sem tudom, hol vagy, de tiszta szívből remélem, hogy megkapod e levelet. El akartam menni a folyóirat székhelyére, de hirtelen egymás után következő remegések futottak végig a padlón, s nyikorogni kezdett a gerendaszerkezet a fejem fölött. Robbantottak. Beomlott a tető. Sikerült behúzódnom egy oszlop mögé, de egy aláhulló vasdarab erősen megvágta a lábam. Próbáltam, de nem tudok ráállni, felemelkedni sem tudok, és már sok vért veszítettem. Tudtam, hogy önerőből nem menekülhetek, és féltem. Nem attól, hogy meghalok, hanem attól, hogy úgy megyek el, hogy nem mondtam el neked az igazat, és hogy mennyire, kimondhatatlanul hálás vagyok mindenért. Soha meg sem érdemeltelek, de ismét önző módon, könnyítenem kell a lelkemen, s ezt a terhet, bár ez az igazság, rád kell hagynom. Egy közeli asztalról szereztem a pípírt, meg a tollat. Tudom, most írom utolsó szavaimat.

Olyan sok mindenre kellene visszaemlékeznem: munkás, szeretet nélküli gyerekkorra. Rossz döntésekre. Halálos pecsétekre, melyet én nyomtam a saját és mások életére is. Kora hajnalokra, amikor kicserepesedett kezekkel súroltam egy füstös kémény belsejét. Titkos, hamis izgalmakra egy könyvtárszoba sarkában. Finom remegésekre a szívemben. Boldog reggelekre, mikor melletted ébredtem. Egy vékony ezüstkarikára az ujjamon. Visszatérő, lélekfagyasztó rémálmokra. Zajokra... kiáltásokra... a tömegek dühére... a fenyegető hatalmak erejére... Én csak egy nő vagyok, még asszony sem, csak nő: élet és halál, érték és pusztulás, szerelem és háború forgatagában. Nem számítottam a világnak. Mégis úgy érzem többet kaptam az élettől, mint amit megérdemeltem volna. Téged kaptalak, és te voltál a minden.

Szeretlek, és búcsúzom,

An

SEBESTYÉN Kinga Tamási Áron Gimnázium, XII. osztály 2. helyezett a 15-18 éves korcsoportban