Körösfői Zsolt et al.: Bronzkori népek és vízigótok Székelyudvarhely határában (Székelyudvarhely, 2010)
A római limes közeiében, a Kr.u. 3. században megjelenő gotokat már egy nagy barbár törzsszövetség élén találjuk, amely ettől kezdődően támadni kezdi az Al-Duna menti, Fekete-tengeri római városokat. Dacia provincia helyzete ekkor válik kritikussá: nyugati határán szarmaták, szabad dákok, vandálok, gepidák, míg keleti határain gótok, taifalok és karpok veszélyes szomszédsága fenyegetett. Az al-dunai római provinciáit a karpok és a gótok közösen, illetve külön is támadták. A karp-gót támadás emlékét őrzi egy, a Duna melletti Ostrov községben, a római Durostoriumból előkerült felirat, amelynek tartalmából kiderül, hogy a város lakosai a támadók fogságába kerültek. Történeti forrásokból kisejlik, hogy az egy-két zsákmányszerző hadjáratra összeállt barbár szövetségekben belső harc dúlt a dominanciáért. Kr.u. 238-ban a gót törzsek a mai Moldva területén élő szabad dák és karp népcsoporttal közösen támadták a Római Birodalmat (ekkor dúlták fel Histria városát is), ezt követően az utóbbiak a gotoknak fizetett nagyobb római éves adó miatt elégedetlenkedtek. A gót-karp támadás jelentősége, hogy ebben az időszakban (Kr.u. 3. század közepe) még két helyen törik át a római védelmi vonalakat: 257-258-ban a frankok a Rajnán csapnak át, míg az alamanok Felső- Germaniába és Raetiába ütnek be. A római birodalom és a barbár népcsoportok közti harc váltakozó szerencsével zajlottá Kr.u. 3-4. századok folyamán. Egyes római császárok Germanicus Maximus, Sarmaticus Maximus és Dacicus Maximus címei a római fegyverek sikerét hirdetik. Mindezek ellenére a gotokat és az általuk vezetett törzsszövetséget Róma kénytelen szövetségesként elfogadni, és a foedus alapján nekik éves adót fizetni. Róma határait ezentúl barbárok védik barbárok ellen. I. Constantinus idejétől kezdődően a gótok kisebb-nagyobb csapattestei részt vesznek a Birodalom keleti határainál vívott harcokban. A fokozódó nyomás következtében a rómaiak kénytelenek 271-ben feladni Dacia provinciát, és a limes vonalát a könnyebben védhető Duna által képzett természetes határra visszavonni. Dacia provincia sorsát nem közvetlen germán támadások pecsételték meg, hiszen azok súlypontja az Al-Dunánál volt, hanem a Birodalom általános stratégiai helyzete, amelyet frontrövidítéssel lehetett megoldani. A Kárpát-medence keleti felében kialakult hatalmi vákuum nem maradt sokáig kitöltetlenül. A gótok erőfölénye a Fekete-tenger északi részén való megtelepedéssel a többi barbár népcsoporttal szemben megnőtt a Kr.u. 3. század végére, így a rómaiak kivonulása után ők vehették birtokba a Kárpát-medence keleti felét. A Küküllők, a Maros és az Olt völgyeiben a régészeti leletek fényében a vizigótok és szövetségeseik sűrű településhálózata jött létre a Kr.u. 4. századra. Történeti forrásokból tudjuk, hogy Erdélyért mára Kr.u. 3. század végén véres csatát vívtak a gótok és szövetségeseik, a taifalok, a Fastida által vezetett gepida-vandál csapatokkal. A két szövetséges csapat Kr.u. 291-ben csapott össze valahol Erdély északi térségében, egy máig beazonosítatlan Auha nevű folyó közelében. A csatát a gót-taifal szövetség nyerte meg. A barbárok megnövekedett erejét a rómaiak igyekeztek ellensúlyozni. A 4. század elején segítséget nyújtottak a magyar alföldön élő szarmatáknak a Csörszárok megépítésében, amely a gótok és vandálok támadásait volt hivatott kivédeni, ugyanakkor a vandálok is élvezhették a birodalom „jóindulatát". A vandálok északkelet-erdélyi szállásterületei stratégiailag fontos helyeken feküdtek, hiszen 10
