Zepeczaner Jenő (szerk.): Haáz Rezső Múzeum (Székelyudvarhely, 2005)
Tulipános láda ségben működő cserépműhelyek termékei. A könnyebben felhasználható építőanyagok és újabb technikák, valamint stílusok, ma már a székely falvakban is zömével reprezentálják magukat. Az utcaképek átalakultak, és a tehetősebb gazdák egyre inkább a nyugati mintákat részesítik előnybe. De főleg a zártabb települések látogatása még mindig esztétikai élvezetet nyújt a népi építészet iránt érdeklődök számára. A köztudatban, a székely portát már nem is képzelik el székely kapu nélkül, amely a települések utcaképének sajátos hangulatot kölcsönöz. Udvarhelyszéken Máréfalva a legreprezentatívabb az említett portatípus szempontjából, hiszen a faluban, az egykori kapuállító hagyomány értékének felismerése által, tudatosan őrzik kapuikat. Ez a falu sem képezhetett kivételt, és főleg a hetvenes években jelentkező építészeti újítások eredményeként, előnybe részesítették a kevésbé impozáns, könnyen elkészíthető és karbantartható vaskapukat. Ezen törekvések mellett azonban még nagy számban őriztek meg régi kapukat is, melyek külön érdekessége: a faragott mintázatnak kék, vörös és zöld színekkel való díszítése. A látványon túlmenően azonban a székely kapuk is számos informális jellel voltak felruházva, és egy településen belül rendszerszerűen ellenőrzött volt, hogy mindenki csak társadalmi státuszának megfelelő kaput állíttathatott. Az önellátásra berendezkedett földművelő társadalmakra nem volt jellemző az árutermelés, így általános törekvés volt a készítmények házi technikákkal való előállítása. A fafaragás, vesszőfonás, kerámia-megmunkálás olyan foglalkozási köröket jelentettetek, amelyek fokozatosan mesterségekké váltak, és egyes falvak centrumokká nőtték ki magukat. A körispataki szalmakalapok és -fonatok a régió határain kívüli kereskedelemben is egyaránt megtalálhatóak voltak. A munkamódszer családon belüli hagyományozódás mára már nem képezi att21
