Székely Nép, 2009 (44-45. évfolyam, 57-58. szám)
2009-03-01 / 57. szám
“NEKÜNK HŐSI TÚLÉLŐKNEK KELL LENNI!!!” SÓGOR CSABA A Fehér megyei Romániai Magyar Demokratikus Szövetség szervezésében három napos rendezvénnyel emlékeztek meg az 1849 januárjában elkövetett magyarellenes vérengzések 160. évfordulójáról. A rendkívül gazdag programban bemutatták Domonkos László “Nagyenyedi Ördögszekér” cimű, a témát feldolgozó könyvét. Ezt követően a Dr. Szász Pál Közösségi Házban előadássorozaton elevenítették fel az 1848-as forradalom és szabadságharc délerdélyi vonatkozásait, különös tekintettel az Alsó-Fehér vármegyében történt magyarellenes vérengzésekre. Rácz Levente, a Fehér megyei RMDSZ elnöke elmondta: a megemlékezés azt szolgálja, hogy a magyar lakosságban tudatosodjanak a 160 évvel ezelőtt történtek, és ilyen soha többé ne fordulhasson elő. Másnap a felenyedi templomban ökuménikus istentiszteletre került sor, ahol Barabás János, Csonkaország kolozsvári konzulja és Sógor Csaba, európai parlamenti képviselő szólt az egybegyűltekhez. “1849. január 8. Fehér megye magyarságának a Holokausztja, hiszen akkor vesztette életét többek között Nagyenyed, Magyarigen, Boroskrakkó, Sárd magyar lakosságának nagy része” - fejtette ki Sógor Csaba. Az Európai Parlament képviselője feltette a kérdést, hogy miért nincs jelen a Román nép képviseletében senki, hiszen amig nem tudunk együtt szembenézni a múltunkkal, addig nincs közös jövőnk sem. Segítenünk kell többségi polgártársainknak, hogy szembenéhessenek ők is a múltukkal, bűneikkel.” “Az örmények, zsidók nagyobb tragédiák után talpra álltak, úgyszintén a világháborúk vesztesei: japánok, törökök, németek. Meg kell tanulnunk összefogni, a múlt hibáiból tanulni, hogy szellemiekben, lelkiekben, anyagiakban és számszerűen gyarapodhassunk. Ma a forradalom nem karddal zajlik, a gazdasági verseny, az európai uniós buktatók és lehetőségek között kell hősi túlélőknek lennünk.” - tette hozzá Sógor Csaba EP-kéviselő. Az ünnepi istentisztelet után az egybegyűltek kopjafát helyeztek el Nagyenyeden, majd elzarándokoltak az egykori Alsó-Fehér vármegyei magyar vesztőhelyekre. 1848. szeptember 29-én, a pákozdi győztes csatával világossá vált a bécsi kormányzat számára, hogy nem számolhat a magyar szabadsáharc azonnali elfojtásával. Az osztrák ,kormányzat a szerbek és románok fellázitásával próbálta a magyarokat többfrontos háborúra kényszeríteni. . Egy erdélyi román ügyvéd, Avram láncú vezetésével 1848 októberében kisebb megfélemlítő hadjárat indult az Erdélyi-szigethegység környékén található magyar települések ellen. Az egyik legvérmesebb román akció a zalatnai mészárlás volt, ahol 700 fegyvertelen magyart mészároltak le 1848. október 24-én. A férfiak a magyar szabadságharc keretében szolgáltak, igy nem harc volt ez, hanem közönséges, aljas mészárlás. A vérengzések 1849 tavaszáig folytatódtak, a gyilkosságokat rendkívül kegyetlenül hajtották végre: nem volt ritkaság a végtagok lefürészelése, elevenen megégetés, földbe ásás, eke elé fogás, megvakitás, karóba húzás, nők, lányok megerőszakolása és halálra kínzása. Bem tábornok erdélyi hadjáratát követően, miután sikerült 1849 márciusra a császárnak csapatait Erdélyből kiűzni, a magyar hadvezetés viszonylag kisszámú haderő átcsoportosításával a románok vérengzésének gátat tudott szabni. Egy ilyen hadjárat során esett el Vasvári Pál, a márciusi ifjak egyik vezetője is. A vérengzések egyik külünösen borzalmas csúcspontja az 1849, január 8-i nagyenyedi vérontás volt. Este 11 órakor az orthodox román pópa, Axente Sever, Csombordnál, a befagyott Maros jegén feleskette embereit, hogy kő kövön nem marad Nagyenyeden. Axente Sever és muzsnaházi pópa társa, Prodan Simion vezették a felkelőket. Az orthodox karácsony másnapján, éjszaka elszabadult a pokol. 800-1,000 védtelen embert mészároltak le helyben, nem kiméivé csecsemőt, nőt, aggastyánt sem. Közel ugyanennyien, akik mezítláb a környező hegyekbe menekültek, megfagytak a 24 fokos dermesztő hidegben. A vártemplomban talán kitarthattak volna, de nem számítottak a veszélyre. A kollégium évszázados szellemi értékei a sárban pusztultak, a haramiák által többrebecsült holmik kocsiszámra a támadókat gazdagították. A halottak egyrészét a vársáncba, másik felét az addig mészoltónak használt, a vár sánca melletti gödörbe temették, ahol, bokroktól takarva, csak a dátumra és az áldozatok számára emlékeztető tábla áll. A borzalmas halálnemek kiagylóinak nem büntetés járt, hanem Erdély-szerte szobrok és utcanevek hirdetik “dicső tetteiket”. (így attól sem riadtak vissza a gyilkosok szellemi örökösei, hogy Gyulán a népirtásokat politikailag megalapozó és hallgatólagosan jóváhagyó hazaáruló Andrei Saguna püspöknek szobrot akarjanak állítani. Az említettek mellett a következő helyiségekben folyt a mészárlás: Kisenyed (Snagatin) 140 halott, Magyarigen (Ighiu) 170 majdnem a teljes falú meggyilkolva, Asszonynépe (Asinip)?, Boklya (Bochia) 30, Borosbocsárd (Bucerdea Vinoasa)73, Bugyfalva (Budesti) ?, Csáklya (Cetea) ?, Forrószeg (Forosig) ?, Mikeszásza (Mikasasa) szinte mind, Zám (Zam) ?, Balázsfalva (Blaj) 400, Alvinc (Vintu de Jós) 2 békeküldött, Sárd (Sard) 3,000, Algyógy (Geoagiu) 85.Felvinc (Unirea) 200, Nagyenyed (Aiud) 800, Marosnagylak (Noslac), Hari (Heria), Marosdécse (Decea), Inakfalva (Inoc), 100, Marosujvár (Ocvna Mures)90, Kővárhosszufalú (Satulung), Bácsfalva (Baciu), Türkös, Alsocsemáton (Cematu), Tatrang (Tarlungeni), Zajzon (Zizin), Pürkerec (Purcareni), Gerendkeresztúr (Grindeni) 200, Borosbenedek (Benic) a teljes falú, Székelykocsárd (Lunca Muresului) 60, Gyulafehérvár (Álba Iulia) ?, Naszód (Nasau) ?, Borbánd (Barabant) ?, Kőrösbánya (Baia de Cris) és Cebe (Tebea) a teljes Brády család, Radnót (Iernut) környéké majdnem teljesen lemészárolva, Abrudbánya (Abrud) 1,000, Bucsesd (Buces) 200. 5. oldal
