Székely Nép, 2009 (44-45. évfolyam, 57-58. szám)
2009-09-01 / 58. szám
a népesség szellemiségét, értékrendjét jelképezi. Például tegyük fel, hogy valaki azt javasolná Sepsiszentgyörgyön cseréljék ki az osztályharc korát idéző Horea, Closca és Crisan utcanevét Németh Lászlóra, aki a 48-49-es forradalom és szabadságharc idején az első osztrákellenes katonai lázadás egyik vezetője volt, majd Háromszék kormánybiztosaként vezette a szék közigazgatását, szervezte a háromszékiek katonai erejét, buzdított az osztrák reakció és a szolgálatába szegődött román ellenforradalmárok elleni harcra. E bizottság véleményezése ez esetben egyértelmű volna, hiszen többségűknek édesebben hangzik Horea, Closca és Crisan, fíig-getlenül attól, hogy e három személy tevékenységéhez több száz ártatlan magyar ember lemészárolása fűződik, és az égvilágon semmi közük Sepsiszentgyörgyhöz. Nos előre tudjuk, hogy ez a bizottság igyekezne megakadályozni a Petőfi Sándor utcanevet is.. A települések címerei is hasonló meggondolások, elbírálások alá juthatnak, itt egy magyar szavazattal négy fog állni. Tisztogatnak. A helytaró, a prefektus, Codrin Munteanu a megyei tanács elnöke, Tamás Sándor szerint megkezdte az etnikai tisztogatást E két bizottság nemzetiégi összetétele jól bizonyítja, hogy a prefektura ura a továbbiakban hogyan és milyen arányban fogja bevonni a magyarságot a saját ügyei intézésébe. A bizottságba kinevezettek neve jelzésértékű, egyértelműen mutatja, hogy a prefektus milyen politikai és nemzeti elkötelezettségű személyekre kíván támaszkodni. Egyértelmű: nem képviseli a helyi lakosságot, hanem az utóbbi pár évtizedben ide telepitett 23.3 százalékarányú népességet, a románságot. Érdekes módon az Országos Diszkri-minációs Tanács is épp most találja a románok sámára diszkrimativnak, hát-rányosnak a két évvel korábban szervezett Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját. Azonban ha a mócok, a máramarosiak, más, regionális tudatú közösségek hasonló ünnepeket szerveznek, az helyes, ha a magyarság valamelyes csoportja szervez ilyet, az már sértő a románokra nézve. Nos ennek elkerülésére javasoljuk a Háromszéki Románok Világtalálkozó-jának megszervezését, természetesen olyan tájegységben, ahol a román közös-ség többséget alkot. Újabban egyre jobban bebizonyosodik, a legjobb védekezés a támadás. Ebben jó példával jár elő Basescu, minden románok elnöke, aki érdekes módon egyre gyakrabban rándul Háromszékre, s fecseg az alkotmányról, a szegény románság hátrányos helyzetéről. Mindezt szemrebbenés nélkül, edzett hajóskapitány módjára képes mondani akkor, amikor az elmúlt tizenkét év alatt a tizenöt százaléks magyar részvételt az állami intémények élén az RMDSZ csak nagy nehézségek árán tudta ötven százalékra feltornászni, s még igy is jócskán elmaradt a hetvenöt százaléktól. A prefektus nagyon jól tudja, jönnek- mennek a kormány tisztségviselők, a miniszterek, Ígérgetnek fütfát. Mert a cél: elszéditeni a székelységet még az autonómia gondolatától is. Úgy képzelik, hogy Ígéretekkel le lehet állítani az autonómiáért megindult küzdelmet, úgy értékelik, itt az ideje leszámolni ezekke az arcátlan, tüntetéseket rendező, másodrangú állampolgárokkal, akik ahelyett, hogy besimulnának a homogén nemzetállamba, az önmaguk kebeléből kiválasztott személyek vezetésével, saját szabájaik szerint szeretnének élni. Hát ez égbekiáltó gonoszság! Megengedhetetlen! A prefektus el is határozta, megleckézteti a renitens népet. Úgy látja, hogy illene móresre tanítani, kioktatni őket a román demokráciából, nemzeti egyenlőségből, a megfelelő alázatra az "ősi román földön". Meg kell mutatni, hogy ki az úr a ...! Nos, nagy hévvel hozzá is fogott a románositáshoz, a szkelység nemzeti arculatának silányitásához. Európai mércét! A prefektusnak nem szabadna feladatát ebben kiélnie. Neki is hozzá kellene járulnia a megye gazdasági életének a fellendüléséhez, nem pedig akadályozni az önkormányzatok működését. Véget kellene vetnie a magyar ellenes hangulatkeltésnek. Konfucius szavaival élve, tiszteletben kellene tartania a helyi hagyományokat. Ha szivére hallgatna és nem a szélsőséges nacionalista tanácsadókra jobban tudná szolgáni a térség lakóinak érdekeit. De nem csak neki, hanem a román kormányzatnak is tudnia kellene, hogy nem a magyar közösség felszámolásában érdekelt, hanem abban, hogy európai mérceként rendezze az autonómia kérdést. Jó lenne, ha a magyarság szétverését szolgáló intézkedésekre elfecsérelt hatalmas energiákat az alacsony színvonal felszámolására fordítanák. Romániában lenne mit tenni! Több ezer kilométer hosszú sugárutak, hatalmas öntöző rendszerek megépítése stb. mindmind olyan feladat lenne, amely munkahelyet teremtene, minden népcsoport érdekét szolgálná. Ehhez kellene a belső nyugalom, a polgárok otthonérzete. Meg kellene érteni végre, hogy ha a nemzeti kérdés megoldódik, akkor többé nem kell vele foglakozni, nem kell kitalált történelmet traktálni, butítani 21 millió embert, nem kellene militarizálni a Székelyföldet. Senkisem hiszi el azt magyar körökben, hogy a 21. században a rendőrkaszámyák emelése - mint amilyen Sepsiszentgyörgyön épül és amilyeneket más székely városokban terveznek - lenne a megoldás. Nem hiszik el azt, hogy az említett összetételű bizottságok létrehozása viszi előre a székely-román kiegyezést. Ezt sak is a székely területi autonómia biztosításával lehet elérni, aminek ára természetesen a Székelyföldön élősködő, idegenszivű kiváltságos elit visszavonulása lenne. Azok tesznek legnagyobb kárt Romániának, akik az autonómia kerékkötői, akik a székelység önkormányzati jogát kívánják megakadályozni. Némi reményt, bizakodást jelent számunkra az, hogy az Európai Unió tagországainak 40 százalékában mindenütt, ahol őshonos népcsoportok élnek, hatékonyan működnek az autonómiák különböző formái, még az olyan "nemzetállamban" is, mint Nagy-Brittania. Román érdek is lehetne. Növekvőben van a Románok között azoknak a száma is, akik kezdik megérteni, hogy a Romániában élők közös érdeke a gazdasági fejlődés, a jólét megteremtése, és ebben előrevivő erő a sokszínűség. Gondoljuk csak el, hogy Románia menynyit veszített az által, hogy megszabadult néhány millió más kultúrájú, más nyelvű népcsoporttól. Felmérhetetlen kára származik Romániának abból, hogy Erdélyben nem él egymillió lélekszámú szász és német (sváb) közösség. Hasonlóképpen nem lehet felfogni azt a kárt sem, amelyet a román hadsereg a nagy román "nemzeti hős" Antonescu marsall irányításával végzett Moldova városainak zsidótlanitásában. Még elgondolni sem lehet, hogyha e tömegek szülőföldjükön élnének, milyen gazdasági pezsgést teremtenének. Hasonlóképpen, ki tudná kiszámítani, hogy mit jelentene Románia számára, ha megőrizték volna Erdély városainak etnikai sokszínűségét, magyar jellegét. Visszatérve a székelysé kérdéséhez: még mindig megmaradt egy olyan kompakt közösség, amely még mindig képes lenne hatalmas erők mozgósítására, ha engednék, hogy szorgalma révén felemelkedjék abból a letargiából, amelybe a másodrangú állampolgári státusa, az idegenek általi vezetés és a peremlétre szotitás nyomta. Az otthonérzés megteremtésével olyan pozitív energiák szabadulnának fel, amelyek előrevinnék a Székelyföld magyar és román népének a jólétét, amely egyben Románia érdeke is. 7 oldal
