Székely Nép, 1998 (30. évfolyam, 41-42. szám)

1998-11-01 / 42. szám

egy éjszakai vitán a krízist megol­dotta. Szóval: az elnök úr sikerrel oldott meg egy nem létező krízist. Tagadhatatlan, hogy a Constan­­tinescu - Ciorbea páros, az utóbbi évek legszimpatikusabbja. Ám sem ők, sem pártjuk nem tudják átlép­ni saját árnyékukat, levetkőzni bi­zánci gondolkodásmódjukat. Már­pedig ezzel euroatlanti csatlakozás nem lesz. Ez a csatlakozás Romá­nia számára egyrészt anyagi támo­gatást, másrészt pedig kényszerű demokratizálódást jelentene. Enél­­kül a csatlakozás nélkül Romániá­nak nincs jövője, pontosabban nincs számunkra elfogadható jövő­je. Helyzetünk kilátástalanná vál­hat. A román politikában nem ér­zékelhető a nyugat-európai polgári demokráciák jellemzőinek megjele­nése. Mondhatják rám (ránk), hogy szélsőséges(ek) vagyok (vagyunk). Kinevezhetnek „a nap fekete embe­rének”. (Piros már voltam, fekete miért ne lehetnék?) De ebben a konstellációban felelősségteljesen újra és újra ki kell mondani: nem szabad az albanizálódást - fino­mabban szólva teljes zűrzavart - megvalósító román politika keze alá játszani! Nagy kérdés, hogy a román választópolgárok a frázisok mögé bújó felelőtlen és hazafíatlan román politika elitet fogja-e büntet­ni valaha? A kétkulacsos politika egyre jobban aláása Románia európai jövőjét Ez természetesen nemcsak a fe­lénk, magyarok felé történő román politizálásra vonatkozik. „Románia továbbra is a stabilitás szigete” -mondja Constantinescu. Ez sajnos nem igaz. A román elit körein be­lüli versengés - és ez a Parasztpárt­ra is érvényes a tömegbázisért való küzdelem az idegengyűlöletre, a másság tagadására támaszkodik. A román szélsőség nem szélsőséges, hanem alapállapot. Hiába vártam, hogy Cserehátról szólva az RMDSZ politikusok Re­mus Opri§ban ne csak a kormány főtitkárát hanem a Parasztpárt egyik alelnökét is lássák. Mint ilyen tehát, a csereháti ügyben nemcsak a végrehajtó hatalom, hanem a je­lenlegi legbefolyásosabb politikai hatalom egy személyben képvisel­tette magát. A csendőröket, az ál­arcos kommandósokat, a bútorokat és az apácákat a Kereszténydemok­rata Nemzeti Parasztpárt - az 6. oldal RMDSZ fő „szövetségesének” és politikai koalíciós partnerének - alelnöke vitte oda. És ez már egé­szen más megvilágításba helyezi a jelenlegi román hatalmat is. Ez nem egy kormánytisztviselő mellé­fogása volt. Felfedezhető a mindenkori ro­mán hatalmakat összefűző folyto­nos elem. Cserehát az erőszakos asszimiláció bevehetetlen bástyája lett. Ilyen körülmények között ho­gyan várhatjuk el sérelmeink or­voslását? Hisz a homogenizálás, az erőszakos asszimiláció élharcosa legfőbb koalíciós partnerünk! Ezt nem észrevenni: több mint naivi­tás. A Parasztpárt is a legolcsóbb - és ezért a legveszélyesebb - politi­kai fogásokkal él. Amikor a prefek­tusi beosztásokat létrehozták és ki­derült, hogy a székely megyékbe ro­mán prefektusokat akarnak kine­vezni vehemensen tiltakoztam. Petre Roman éppen külföldön volt, Adrian Severinhez mentem. „Még mindig képtelenek vagytok nagyvo­nalúan viselkedni?” - kérdeztem. „Ez olyan döntés, ami nyomot fog hagyni” — mondottam. Mi volt a válasz: „Igen, alelnök úr, igaza van. És mi az elveinkkel a történelem­ben maradunk.” „Si női rámánem in negurá cu principiile.” Vagyis: nem akarták az olcsó tömegbázist elveszíteni, hatalom kellett bármi áron. Ion Iliescu hét év alatt kiélezte a román társadalom minden ellen­tétét. (A bányászokat az értelmiség ellen, a románokat a magyarok el­len, az ortodoxokat a görög-katoli­kusok ellen fordította. A román „le­leményesség” [értsd titkosrendőr­ség] segítségével diverziók soroza­tát valósította meg.) így sem kerül­te el a bukását, azért, mert a ‘89-es események első óráiban Petre Romanékkal és az egész elnyomó államgépezettel hazugságra épülő alkut kötöttek s bűnrészessé vál­tak. Az 1996-os választások után megint úgy tűnt, hogy normális mederbe kerülnek a dolgok. Leg­alább a ‘89-ben és utáni gaztettek elkövetőit felelősségre vonják. Most már világos: ez alatt a rezsim alatt sem jutunk közelebb az igaz­sághoz. Mert a ’96 utáni alku egyik főszereplője nem mas mint Petre Roman (és társai). így tehát az új koalíció indulásból bűnrészességet vállalt Romanékkal. Petre Roman pedig, ahogyan annak idején poli­tikai merkantilizmusból kilépett Iliescu hajójából, ugyanúgy hagy­ta faképnél Constantinescut is. Miért nem szorítják sarokba Petre Romanékat? Mert nagyvonalak­ban minden román párt elkép­zelései azonosak. Elég ha a mo­narchia kérdésére vagy a marosvá­sárhelyi eseményekre utalunk. Constantinescu is nyilatkozik szépeket a Magyar Távirati Irodá­nak. Csodálatos azonban, hogy a román sajtó nem szerez tudomást ezekről a nyilatkozatokról. Ezek a nyilatkozatok csak nekünk szól­nak, a román közvéleményben nem csapódnak le. És mi könnyes szemmel hallgatjuk, hogy Pesten is meg nyugaton is mekkorákat mond! Persze, hogy kívülről senki nem tud változtatni, befolyásolni azonban igen. Ha nem ennek meg­felelően politizálunk, akkor ne cso­dálkozzunk azon, hogy a román­magyar alapszerződés - úgy ahogy van - a szlovák-magyar alapszer­ződés sorsára jut majd. A kintről jövő nyomást és kontrollt csak Ro­mánia Nyugat-Európához való csatlakozása biztosíthatja. Romá­nia euroatlanti csatlakozásának politikai feltétele: a hagyományos román politizálás leváltása egy eurokonform stílussal és tartalom­mal. Csak másfajta reálpolitika biztosíthatja Románia jövőjét_______ Erkölcsi megtisztulás, társadalmi megbékélés, gazdasági felemelke­dés csak akkor képzelhető el, ha a régiók - akár egy föderatív struk­túrán belül is - autonómiát nyer­nek. Moldovát azért nem iparosítot­ták, hogy legyen kit Erdélybe tele­píteni. (Manapság ezt a munkát or­todox püspökségek [Csíkszereda], az apácák [Cserehát] és nem utol­só sorban a fegyveres testületek [Sepsiszentgyörgyi végzik el.) A moldovaiak pártjára épp ezért ko­molyan oda kell figyelni. Mert most már/még nem lehet tömegesen át­dobni a tengődő moldovaiak százez­reit Erdélybe. És ezek megkerülhe­tetlen tények. A megoldást a régi­ók történelmi sajátosságait szem előtt tartó politizálás jelenthetné. Ez - tetszik vagy sem - egyfajta föderalizálódást jelentene. Mert Moldvában és Erdélyben él még a regionális tudat. Szabad nekünk ennyire nyíltan fogalmazni? Nemcsak szabad, de kell is! Románián belül román-ma-

Next

/
Thumbnails
Contents