Székely Nép, 1998 (30. évfolyam, 41-42. szám)

1998-02-01 / 41. szám

Nemzetiségi Statútumot, amelyről ugyan ezen Vladescu-Racoasa, már mint a március 6-án uralomra hozott Gróza-kormány nemzetiségügyi minisztere igy nyilatkozott: "Helyzetünk az elkövetkezendő békében igen nagy mértékben a nemzetiségi kérdés megoldásától függ. Ezért a nemzetiségi minisztérium erőfeszítése arra irányul, hogy Románia minden itt lakó népe számára kiharcolja az egyenlőségen alapuló szabadságjogokat."

Kurkó Gyárfás nem egy minisztérium megszerzésében, hanem kimondva vagy kimondatlanul - az autonómia megvalósításában látta az erdélyi magyarság egyetlen biztos, valóban az egyenjogúságon alapuló jövőjét. Mikor 1946 elején kolozsvári jogászokkal kidolgoztatta a MNSz nemzetiségi törvénytervezetet, kifejtette előttük: "a magyarokat minden téren ugyanolyan jogok illetik meg, mint amilyen jogokkal a románok rendelkeznek Romániában'"

Lényegeben ezt a felfogást érvénytelenítették 1947 őszén, a MNSz temesvári harmadik kongresszusán az egyeduralkodó kommunista párt és buzgó magyar janics árjai. Ezen a kongresszuson Kurkó Gyárfást leváltották, két év múlva bebörtönözték, a Magyar Népi Szövetséget pedig jellegtelen, "vicinális" tömegszervezetté építették le. Fel kellett adnia "sérelmi politikáját," vagyis a jogos magyar önvédelmet. Ekkor az MNSz csakugyan megkapta a nemzetiségi tárcát, és Takács Lajos dr. személyében kinevezték Románia történelmének első magyar miniszterét. Hatásköre azonban gyakorlatilag szinte nem is volt, sőt: nem is volt ez minisztérium, csak államtitkárság, alminisztérium. Miközben a magyar újságok első oldalon, öles betűkkel ünnepelték “Románia első magyar miniszterét,” elrejtve közölték azt a királyi dekrétumot, amely kimondta, hogy a nemzetiségi alminiszténum utasításait, ha azok kormánytagok aláírását követelik meg, akkor csak Petru Gróza miniszterelnök írhatja alá.

Ez a nemzetiségi alminisztérium" úgy szűnt meg, hogy a romániai közvélemény észre sem vette. Az ötvenes évek elején vagyunk, mikor az osztályharc, a belső háború légköre fojtogatja a közéletet; még a magyarok se nagyon figyelnek oda, hogy mi történik a Győzelem téren álló Miniszterelnökség közelében, az egyemeletes kicsiny villában működő "nemzetiségi alminisztériumban" amelynek gazdája mar rég nem a félreállitott Takács Lajos dr., hinein egy MNSz-aktivista: Otrok Ferenc. Ő követi megbízatást kap, Skandináviába, de neve többé nem fordul elő. Talán "románositotta," miként ez akkoriban követelmény volt a nemzetközi téren szereplő diplomaták, sportversenyzők számara. (A székely Tuzson Sándorból, akit nagykövetnek neveztek ki valahová Afrikába, Alexandru Tujon lett, a magasugró világbajnok Balázs Jolánból pedig Iolanda Balas. Vajon ezáltal a román államvezetés a nemzetiségek puszta létezését akarta elfelejtetni a világgal, még a ’’boldog Page 2

Groza-korszak" idejében?

Egyenként a "nemzetiségi alminisztérium" számára nem is maradt tevékenységi terület, ezt a feladatot 1948-tól közvetlenül a Román Munkáspárt vállalta magára; igy nevezték akkor a kommunisták pártját Romániában. Az az uralkodó párt, amely még visszautasitásra sem méltatta Kurkó Gyarfásék kezdeményezései, az MNSz 1945- ös nemzetiségi törvénytervezetet, 1948-ban külön határozatban szögezte le álláspontját a nemzetiségi kérdésben. A követendő célt a szovjet nemzetiségi politikában jelölte ki. A felvázolt megoldás egyáltalán nem hasonlított a kolozsvári magyar jogászok törvénytervezetéhez, az egyetlen járható útnak nevezett autonómiához.

Ugyan 1952-ben a román párt létrehozta a Magyar Autonom Tartományt, de ez csak szemfényvesztés volt - valószínűleg Moszkva felé, talán azt feledtetni a szovjet elvtársakkal, hogy Gheorghiu-Dej főtitkár, akiből később a nacionalista kurzus elindítója lett, puccsal félreállitóttá Sztálin romániai bizalmasait, Ana Paukert és Vasile Lucát. A Magyar Autonom Tartomány igazgatása semmiben sem különbözött a székelység addigi irányításától, belső szervezeti szabályzat, amit beígértek, soha nem dolgoztak ki, lényegében semmilyen önigaztatásra nem adott lehetőséget. A tartomány élére állitott párt és tanácsi vezetők nem a magyarságot, hanem a központi román államhatalmat képviselték. Ceausescu majd megadta a kegyelemdöfést a már előbb átszervezett, megcsonkított, teljes mértékben "kicsontolt" Magyar Autonom Tartománynak. Amely ebben a torz formájában is állandó ingerlést jelentett a román nacionalisták számára, a székelyek pedig -megártó öncsalással - a "maguk hatalmát" akarták látni benne.

Több mint négy évtizedes uralma alatt, a Román Kommunista Párt - 1965-tól megint ez a neve - nem látta szükségét annak, hogy külön magyar miniszter, egyáltalán minisztérium foglalkozzék a kisebbségi kérdéssel. A hivatalos álláspont az volt, hogy a nemzetiségi kérdés végérvényesen megoldódott Romániában. Ha egyik-másik partvezető mint Alexandru Meghioros, aliás Mogyorós Sándor, vagy tényleges magyar pártkader, mint Fazekas János bekerült a kormányba, még véletlenül sem bízták rá a kisebbségi ügyeket, hanem mondjuk a mezőgazdaság vagy az élelmiszeripar minisztere lett. Fazekas Janos azonban számtalan esetben - nem ritkán eredménnyel - lépett fel úgy, mint a magyarság képviselője, ezt a hatalom sokáig eltűrte, nem egyszer fel is használta a maga céljaira, "kirakatemberként," de Fazekas egyéni magyarmentését a pártvezetés soha-nem szentesítette. Politikai történeti érdekesség és magyar történelmi mementó lenne mélyebben elemezni Fazekas János "partizánkodását" saját pártjának vezetőségeben, amelynek maga is tagja volt, illetve drámai féíreállitását, mikoris Ceausescu és felesége számára sok lett már állandó "magyar okvetetlenkedése." Fazekas János

kirekesztését a hatalomból az erdélyi magyarság úgy élte meg, mint a nemzeti jogok, a magyar egyenlőség ellen indított támadást. Tény, hogy időben nem sokkal később indult meg a végső román roham a magyar iskolák, intézmények, egyáltalán - a magyar nyelv ellen.

Miben és mennyiben változott az erdélyi magyarság közérzete az 1989 decemberi népmozgalom után? Itt emlékeznünk kell arra, hogy a Ceausescu megdöntését hozó forrongás vagy puccs gyújtó szikráját Temesvár adta meg, Tőkés László református lelkipásztor bátor kiállásával, és arra is, hogy a megmozdulás a Székelyföldön kapott valóban forradalmi jelleget. A történelem során annyiszor lázadni kényszerült székelység ismét “elemében volt.” Kétszeres elnyomottságból szeretett volna felszabadulni. De mielőtt élvezhette magára találásának elégtételét, a székely forradalmárok - felelőtlen gyilkosokként - börtönbe záratták, miközben ugyanezen cselekményekért a Hunyad megyei románoknak kitüntetés járt. Áz üzenet világos volt: sem az erények, sem a bűnök nem mérhetők egyenlően románok és magyarok között. Erősíthette volna-e ez az erdélyi magyarság jó közérzetét?

De jött a további üzenet, Marosvásárhelyről, I990.március 19-én. Mintha csak Szarazajta ismétlődött volna. Most nem egy félig egyenruhás gárda támadott, hanem felheccelt, dorongos Marosvölgyi román legények. A véletlen avatkozott közbe, nem a jelenlévő román hadsereg, hogy nem vették fejét az erdélyi magyar sors Írójának, Sütő Andrásnak, aki oly megrázó sorokat irt Szarazaita rémületéről, a székelynyakazásróí.

Mert volt ezen a földön székelyöldöklés, 1764-ben Mádéfalván, és székelynyakazás 1944-ben Szarazajtán. Mekkora életerő kell hogy legyen ebben a népben, ha a tragédiák után is felemelte a fejét, hozzálátott házatája, városa, faluja építéséhez. Az 1989-es fordulat után, noba az az Iliescu volt uralmon, aki a forradalom hevében egyenjogúságot, tán még autonómiát is ígért a magyarságnak, majd sürgősen megtagadott mindent - ebben volt már némi gyakorlata előző politikai életében a székelyek teljes erejükkel bekapcsolódtak a nelyi igazgatásba, fejlesztésbe, újjáépítésbe. Mivel a Székely földön kétségbevonhatatlan többségben élnek, a helyhatósági választásokon ők jutottak a polgármesteri, a tanácsosi székekbe, a kötelességbe, de egyben a helyi hatalomba is. Annál jobban érezte mellőzését, félretaszitottságát a szorványmagyarság - és ez a számbeli többség, - amelyre tán még a diktatúra idejénél is erőteljesebben nehezedett a Funar-féle helyi román vezetők nacionalizmusa. Az erdélyi magyar létérzékelés az addigiaknál is jobban kezdett kettőbe válni, néha egymással szembekerülni.

Jól érzékelteti ezt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség eddigi története: a székely radikálisok és a szorványbeli délerdélyiekét viaskodása egymással, bogy