Székely Nép, 1997 (28. évfolyam, 40. szám)
1997-05-01 / 40. szám
5. oldal SZÉKELY NÉP LEVÉL ERDÉLYBŐL... KIRÁLY KÁROLY ÍGY LÁTJA mániával. Ezek a csupán elvi síkon mozgó szerződések, minden gyakorlati haszon nélkül, nem segítettek semmit az elcsatolt területeken élő magyarokon. Nem biztosították a székelyföldi autonómiát, az egyházi iskolák és kollégiumok visszaadását, a magyar intézmények fennmaradását, de ennek ellenére a nyugati sajtóban jó visszhangra találtak. Magyarország NATO-tagsága kétségtelenül pozitív lépés lenne az ország életében. Megerősödve a honvédelem, vele a közbiztonság, az elcsatolt területek magyarjai szabadabban lélegzenének, megnyílna az út az Európai Közös Piac és egyúttal a gazdasági fejlődés felé is. A szocialista kormány és az amerikai magyarok kapcsolata holtpontra jutott. Az idelátogató kormányemberek ugyan állandóan arra kérnek, hogy támogassuk őket, de a valóságban egyszerűen lenéznek. Nyilván érzik, hogy jobb hazafiak vagyunk egyénenként is, közösségünkben is, mint ők és mint maga a miniszterelnök. Pedig az amerikai magyarok nagy segítségére lehetnének a nemzetnek. Az elmúlt ötven évben kiépítettük a kapcsolatokat az amerikai államférfiak felé és annyi barátot szereztünk a magyarságnak, ami egészen példátlan történelmünkben. Annak ellenére, hogy nem értünk egyet a szocialista kormánnyal, mi amerikai magyarok hűek maradunk nemzetünkhöz, és szívünkön viseljük az óhaza sorsát. A legkisebb dolog, amit megtehetünk az, hogy írjunk egykét soros levelet szenátorainknak, hogy szorgalmazzák Magyarország felvételét a NATO-ba. Igen sokan közülünk még mindig nem értik azt, hogy a szabadon megfogalmazott levelek tömege milyen hatással van a vezető államférfiakra. Az a szolgálat, amit így tehetünk fajtánk érdekében sokkal nagyobb annál, mint ahogy azt vélik. Azt írtuk, hogy március idusa forró és fájó érzés, egy nagy próbálkozás és hihetetlenül nagy erőfeszítés szimbóluma. Magyarnak lenni nagy próbálkozást és nagy erőfeszítést jelent. De erre hívott el minket az Isten, erre kötelez a múltunk, és ezt várják el tőlünk azok, akik utánunk következnek. Dr. Havadtőy Sándor A mi tájainkon még mindig a politika játssza a főszerepet; ez tölti be az emberek tudatát. Végre lett kormányunk, melynek két magyar minisztere is van. A legfontosabb kormányzati lépésnek a nemzetiségi minisztérium létrehozása tekinthető. Ez volt egyik legfontosabb követelésünk 1989 végén, 1990 elején az ideiglenes román politikai hatalomtól. Az egyik — de nem az egyedüli! A Bolyai Egyetem, a magyar konzulátus megnyitása még várat magára. Tény viszont, hogy a jelek szerint „ változott a leányzó fekvése”. Dehát ilyen már volt: 1918-ban, 1945-ben és 1989-ben. A nagy politikai kinyilatkoztatások az idő múlásával aztán mindannyiszor elhalványultak, az engedményeket sunyin visszavonták, majd politikai tőkét kovácsoltak belőlük ellenünk, mindenféle marhasággal vádolva minket: illojalitással, szeparatizmussal, hazaárulással... Hogy a mostani politikai irányváltásnak mi lesz az eredménye, annak csak az Atyaúristen a megmondhatója. Nálunk, a Balkánon, akárcsak Latin- Amerikában, a szószegés erénynek számít. A román politikai elit és akarat, az állampolitika szereti a pálfordulásokat. Képviselői az átverés nagymesterei. Ennek a művészetnek a kiteljesítője Nicolae Ceausescu volt, aki átverte az egész világot: az amerikaiakat, az oroszokat, a kínaiakat, az angolokat, a németeket — még a zsidókat is. A magyar politikusokról nem is beszélve. A magyar—román alapszerződést megelőző „nagy fegyvertény", „politikai csilllogás”: Horn Gyula egykori elődje, Grósz Károly Aradon nyilvánosan köszönetét mondott Ceausescunak és a román pártvezetésnek a fogadtatásért, a segítségért, a támogatásért, stb.; tanúbizoonyságot téve a politikai professzionizmus elképesztő hiányának. Szégyenemben pirultam a televízió előtt: hogyan lehetünk ennyire bátortalanok, ennyire gátlásosak, hogyan aljasodhatunk le ennyire? Ceausescu, hogy nyomást gyakorolva az internacionalista magyar politikusokra, célját elérje, testvéri alapon megsúgta nekik: Románia rendelkezik atombombával. A magyar küldöttség — melynek tagja volt Szűrös Mátyás is — berezelt. Ahelyett, hogy azt válaszolta volna a kondukátornak: Magyarországnak is van kettő, három — és az „őszinteség”pillanatában titoktartásra kérte volna a nagy vezért. A román politika céltudatos, a politikusok gátlástalanok, rátermettségük, szakképzettségük vitathatatlan. A magyar diplomácia tele van komplexussal, amatőrizmussal. Az utóbbi évszázadban alig volt öntudatos, célratörő, nemzeti érdekeket képviselő, önálló magyar politikai kurzus. Inkább valakiknek, érdekszféráknak alárendelt tényezők voltunk, nem ismertük ki magunkat a bonyolult európai és nemzetközi politikai válságokban, s így legtöbbször a nagy játszmák áldozatai lettünk, mi viseltük el mások veszteségeit, mi, nagy balekok. Ennek a politizálásnak az áldozatai vagyunk most is. Az erdélyi magyarság helyzetének további alakulása mindenekelőtt rajtunk múlik. Ha eléggé állhatatosak leszünk saját és nemzeti érdekeink követésében, ha nem hagyjuk magunkat (újból) átverni, akkor a jelenlegi román politikai akarat ígéretei betartására kényszerül, sőt kénytelen lesz elismerni az erdélyi magyarság önrendelkezési jogát, autonóámia-törekvéseit. Három tényező játszik fontos szerepet, tanúskodik mellettünk: 1. Románi gazdasági, társadalmi válsága olyan mélyponton van, hogy kormányozhatatlanná vált az ország Európa és Amerika hathatós támogatása nélkül. (Ebből adódik a nagy igyekezet az európai struktúrák felé.) 2. Romániában két kultúra konfrontálódik. A bizánci-balkáni ortodoxia — melynek köszönhetően létrejött Nagy-Románia — az agresszivitás hordozója. Benne rejlik a másság tagadása, az egyszínűség — no meg a két- és többszínűség minden árnyalata —, a nacionalizmus, a sovinizmus, az antiszemitizmus hordozója. Erdély annektálásával megjelent a küzdőtéren az európai kultúra a maga sajátos értékeivel, hagyományaival.
