Székely Nép, 1986-1987 (20. évfolyam, 30. szám)
1986-1987 / 30. szám
SZÉKELY NÉP 5. oldal Egy Erdélyben élő személyiség írása A romániai magyarok helyzetéről 1. Számuk a hivatalos adatok szetint is valamelyest nőtt (1956: 1,597.000 1977: 1,670.000), részarányuk azonban csökkent (9,5% — 7,6%) részben az aszszimilációs politika, az adatmanipuláció, részben pedig valóban alacsony természetes szaporulatuk miatt, amit rohamosan romló közérzetük, távlattalanságuk, érvényesülési lehetó'ségeik beszűkülése magyaráz. Valós számukat legkevesebb 2 millióra becsülik a szakemberek. Hagyományos területeiken a kormányzat folyamatosan növeli a román etnikai elem fajsúlyát, mindenekelőtt ipartelepítés révén, s főként a magyar határmenti városokban (Arad, Várad, Szatmár), a többi jelentős erdélyi városban (Kolozsvár, Marosvásárhely) s a kompaktabb magyarlakta övezetekben (Székelyföld). 2. 1945-ben, a béketárgyalások küszöbén Romániában nemzetiségi statútum született a kisebbségi jogok szavatolására, tehát annak jelzésére, hogy amennyiben Erdély visszatér Romániához, a kisebbségek jogegyenlősége, etnikai identitásuk, szellemiségük megőrzése garantált. Az elmúlt 40 esztendőt mégis a román asszimilációs stratégia uralta. Ezt rendkívüli nemzetközi és belpolitikai helyzetekben csak megszakították rövid, taktikai célú, engedményes időszakok. Nagyjából három ilyen koncessziós szakaszról beszélhetünk. Az első a béketárgyalások jegyében álló periódus, a második 1956 őszén, a harmadik 1968 nyarán következett be. Jelentős, és bizonyos fokiga taktikai jelleget eredményeiben meghaladó szakasz csak az első, amelyet erős nemzetközi garanciák és a belpolitikai struktúra számos eleme támasztott alá (a Grozakormány és az azt támogató, akkor még létező, az 1946-os választáson mintegy 600000 szavazatot szerzett Magyar Népi Szövetség). Ekkor valóban fontos lépések történtek a magyar elemi-, közép- és felsőiskolai-egyetemi oktatás, az irodalmi-művészeti élet intézményes biztosítására. (Kolozsváron a magyar Bolyai Egyetem, felsőfokú agrártudományi, orvosi, gyógyszerészeti, színművészeti, képzőművészeti, zenei oktatás, a moldvai csángók anyanyelvű— magyar— oktatásának megszervezése, magyar opera, színházak, állami népi együttes, magyar írószövetség, könyvkiadás, kiterjedt politikai, társadalmi, kultúrális sajtó, a kétnyelvűség komoly térhódítása a köz- és hivatali életben, igazságszolgáltatásban, helységnevek, utcanevek tekintetében, nemzetiségükhöz hű kisebbségiek a hatalom helyi és központi szervveiben; a Magyar Népi Szövetség erős parlamenti csoportja stb. A román sovinizmus érvényesülése erősen korlátozódott.) Mindezek eredményeképpen a romániai magyarság lényegében békésen fogadta a párizsi döntést, Erdély visszatérését Romániához, sőt a magyarországi közvélemény is valamelyest megnyugodott. Úgy tűnt, biztosított a romániai nemzetiségek demokratikus jövője. Két évvel a párizsi béke után azonban már jelentkeztek a román asszimilációs, nacionalista politika jelei, és 1951-re már élesen megmutatkoztak. Likvidálták a Magyar Népi Szövetséget, vezetőinek jórészét koholt vádakkal bebörtönözték. A moldvai csángó iskolákat bezárták, a központi magyar ifjúsági és szakszervezeti lapot rövidesen betiltották, megkezdték a kétnyelvűség visszaszorítását, a magyar írószövetséget beolvasztották az országosba. Bizonyos látszatokat azonban még megőriztek, a nacionalista politika még nem volt nyíltan deklarált. Történtek megtévesztő látszatokat teremtő lépések is; a székely vidéken Magyar (később Maros—Magyar) Autonom Tartomány létesült — szakértők szerint azonban azért, hogy a magyarság egyharmada lakta területre korlátozzák bizonyos, szűkreszabott nemzetiségi jogok szavatolását, és ezen az áron könnyebben számolhassák fel ezeket a többi, magyarok lakta területen. A Tartomány székhelyére, Marosvásárhelyre kezdtük áttelepíteni Kolozsvár magyar oktatási és kultúrális intézményeit, hogy csökkentsék Kolozsvár magyar szellemi centrum szerepét. 1956-ban, a Sztálin halála determinálta nemzetközi és belpolitikai helyzetben, a romániai magyar értelmiség ismét fellépett a nemzetiségi jogok védelmében. 1956 szeptemberében, pártvezetők előtt, kétnapos ülésen élesen fölvetették fokozódó sérelmeiket. Kivívták az ifjúsági és a szakszervezeti lap visszaállítását és rég követelt gyermeklap (Napsugár) és társadalomtudományifolyóirat (Korunk) engedélyezését, bizonyos engedményeket a kétnyelvűség terén. 1956 után megkezdődtek a retorziók. Számos, főleg fiatal értelmiségit (Páskándi Géza, Várhegyi István, Dávid Gyula, Varró János, Koczka György, Bart is Ferenc) börtönbe vetettek. Gheorghiu-Dej megbízásából N. Ceausescu szervező titkár vezette le a Bolyai egyetem-megszüntetését a kolozsvári román egyetembe való beolvasztás útján, hogy aztán hosszú évek következetesfolyamatábanfölmorzsolják a magyar nyelvű egyetemi-főiskolai oktatást. A Bolyai egyetem megszüntetése évtizedekre kiható, sorsdöntő, a magyar elemi és középiskolai oktatás elsorvasztására élesen kiható lépés volt. Ekkor, az események súlya alatt kezdődött meg az élvonalbeli magyar értelmiségiek sorozatos öngyilkossága (Szabédi László, Csendes Zoltán, Szilágyi Domokos, Nagy Kálmán, Szőcs Kálmán, stb.) A harmadik taktikai engedmény-szakasz, amely alapvető kérdéseket (oktatás) már nem érintett, 1968 nyarán következett be, amikor a már pártvezér Ceausescu rendszerének nemzetközi és belpolitikai létkérdése volt a belső feszültségek csökkentése és a tömegbázis szélesítése. Ceausescu találkozott a magyar szellemi élet képviselőivel. Követeléseik alapján megszületett a televízió magyar műsora, a nemzetiségi (,,Kriterion”) könyvkiadó, a rövidesen elsorvasztott nemzetiségkutató központ, bővültek a rádió magyar műsorai, engedélyezték A Hét c. hetilap megjelenését, visszaállították a bukaresti magyar (Petőfij- házat, létrehozták, bár csak konzultatív szereppel, vertikális struktúra nélkül, a pártnak közvetlenül alárendelt, s a párt által kijelölt személyekből a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsát.
