Székely Nép, 1984-1985 (18. évfolyam, 27. szám)
1984-1985 / 27. szám
SZÉKELY NÉP S. oldal nyos, hogy nincs okunk rózsás színben látni sem a múltat, sem a jövőt. Az amerikai kormány érintett szervei lehet, hogy megértették az erdélyi magyar helyzet lényegét és súlyosságát, lehet hogy nem. De annyi bizonyos, hogy eddig még nem határozták el, hogy az Egyesült Államok tekintélyét és súlyát odaadja ennek a legelső sorban nem amerikai, hanem magyar problémának. Bár az elmúlt tíz év elegendő időnek látszik arra, hogy az illetékesek ezt a problémát tudomásul vegyék, de úgy látszik nem volt elegendő ahhoz, hogy az amerikai külpolitika és az emberi jogok szempontjából fontosnak tartsák. Európa végre megszólalt az erdélyi magyarság ügyében, amikor 1984. szeptemberében az Európa parlament jóváhagyott egy határozati javaslatot és figyelmeztette a román kormányt, hogy “biztosítsa a azok számára az emberi jogok tiszteletét és ezek tényleges élvezetét, akik egy etnik, vallási vagy nyelvi kisebbségnek a tagjai” és “szüntesse meg alapvető emberi jogaik megsértését”. Az amerikai kormány még nem jutott el az ilyen világos, egyértelmű és erélyes felszólításhoz. Lehet, hogy sohse fog eljutni, de lehet, hogy valamikor. Annyi azonban bizonyos, hogy nekünk itt Észak-Amerikában az amerikai és a kanadai kormányra kell támaszkodnunk, vagyis azokra az erőkre amelyek (természetesen elsősorban a világ legnagyobb szabad hatalma, az Egyesült Államokra gondolunk,) nyomást képesek gyakorolni egy húsz milliós országra Romániára. Hogy hogyan támaszkodjunk az US kormányra, mit tegyünk, hogy a kormányt beavatkozásra tudjuk serkenteni vagy egyáltalában milyen más módon tudnánk segítséget szerezni, arról különböző nézetek lehetnek. Az egyik ilyen szerint az amerikai közvéleményt kellene megnyerni az ügynek. (Ezt könnyű kimondani, de nehéz lenne, ha nem lehetetlen, megvalósítani.) Egy másik nézet szerint, ez a miénk, szorosabbra kell fogni az US illetékesekkel való kapcsolatot. Az elmúlt tíz év tapasztalata alapján annyi bizonyos, hogy a történelem kerekei lassan forognak, diplomáciai utón (ami alapjában a mi utunk) gyors átütő sikereket elérni nem lehet. Mindebből az következik, hogy türelmesnek kell lennünk. De ez veszélyes jelszó, mert a türelem végső fokon, túlzásba víve, semmittevést jelenthet. De ha türelmet is hirdetünk, mi nem követjük saját tanításunkat, mert bizony türelmetlenek vagyunk és érthető, ha emigrációnk nemzeti közügyek iránt érdeklődő része is türelmetlen. Azonban hiába türelmetlenkedünk, mert a magyar emigráció ereje és különlegesen kedvezőtlen körülmények, mint például első sorban az állítólagosán függetlenkedő román külpolitika és az elmúlt 10 év küzdelmeinek a tapasztalatai nem Ígérnek felgyorsult aktivitást és megfogható eredményeket az US kormány részéről. Így tehát a belső türelmetlenségtől hajtva türelmesen tovább és lehetőleg fokozattabban folytatnunk kell a harcot az amerikai és más kormányok támogatásáért. Ez azokra az igen kevesekre vonatkozik, akik, ha külön-külön szervezetekben és utakon, eddig is szinte megállás nélkül folytatták a harcot. Türelmetlenül kellene keresni az együttes munka, együttműködés útjait is. Ez a türelmetlen türelem vonatkozik, azonban azokra a közügyek iránt érdeklődő magyar testvéreinkre is, akik ezt a munkát eddig hűségesen anyagilag támogatták és azokra is, akik eddig ebben a támogatásban nem vettek részt. Mert bizony tudomásul kell vennünk, hogy a támogatók száma csekély: nem azért, mert türelmesek vagy türelmetlenek, hanem azért is, mert túl sokan nem értik át ennek a küzdelemnek a jelentőségét, vagy közömbösek vagy úgy érzik, hogy annak a tíz, húsz vagy száz dollárnak egy évben, amit az erdélyi magyarság fennmaradásáért folyó emigrációs küzdelem lehetővé tételére, megerősítésére fordíthatnának, kitűnő helye van a családi jólét és szórakozás céljaira. De az is lehet, hogy nem jut el hozzájuk a hír az erdélyi ügyében történő komoly, kitartó küzdelemről. Hogy miért nem? Mert lehet, hogy nem járatnak egyetlen magyar újságot sem, vagy nem járnak magyar összejövetelekre és így nincsenek tájékozva, hogy milyen munka folyik az emigráció nemzeti felelősséget érző köreiben. Arra nézve, hogy hogyan lehetne elérni ezeknek a tíz és százezreknek az érdeklődését és vele együtt a munkához elengedhetetlen anyagi támogatást, nehéz lenne itt megoldásokat javasolni. Sajnos, sok olyan fajta emigrációs csoportosulás létezik, amely csak saját körén belül van érdekelve. Az okokat egy mondatban összesűrítve, úgy látszik, hogy — mi, magyarok — előszeretettel azokat a vonásokat fedezzük fel másokban és más csoportosulásokban, amelyek minket egymástól elválasztanak. De van egy olyan ügy, amely mindannyiunkat összeköt. Ez az ügy az erdélyi magyarság sorsa és fennmaradása. Ezt türelmetlen türelemmel támogatnunk kell hosszú időn át, amíg eredményt el nem érünk. Szalmaláng lelkesedésnek Erdély ügyében nincs helye. VÉLEMÉNYEK A CARPATHIAN OBSERVERRŐL “Representative Dennis Eckert has forwarded to me the copy of the Winter 1980—1981 issue of the Carpathian Observer dedicated to the anniversary of the Peace Treaty of Trianon. The articles were very informative and they helped me better understand the situation in Transylvania where Hungarians are struggling for their rights." Congresswoman Mary Rose Oakar, Cleveland, 1981 * ‘A Carpathian Observer néhány számát láttam, kellemesen meglepett a hangja és tárgyilagossága. Azt hiszem, ez a módszer és megközelítés a leghatásosabb és legeredményesebb.;; Kovács Imre, 1978 * “A Carpathan Observer 'elsőrendű és hézagpótló". Dr. Bognár Kálmán, 1980 * “A Carpathian Observer szinte hűvös hangon, de meggyőző erővel tárja az olvasó elé a legfontosabb tényeket. Ez hatásának titka. . .” Hadak Útján, München, 1982 --------------------------------------------------------OLVASSA ÉS AJÁNLJA BARÁTAINAK A “CARPATHIAN OBSERVERT’ ’ Amerikaiak is olvassák!
