Székely Nép, 1982 (16. évfolyam, 22. szám)
1982-07-01 / 22. szám
SZÉKELY NÉP 7. oldal táplálkozás betegségek forrása, harcolnunk kell ellene.” De ezek az aggódó családapai tanácsok egymagukban nem voltak elegendők, a törvényhozás is megtette a magáét: abszurd és kegyetlen intézkedések láttak napvilágot, hogy az 1981 október 10-i kormányrendelet azután szigorúan szabályozza a lakosság élelmiszer beszerzési lehetőségeit, “azért hogy biztosítsuk a nép rendszeres élelmiszer ellátását a szocialista igazságosság etikai szabályai szerint”... Minden család csak saját szükségletének megfelelő egyhavi tartalékot tárolhat otthonában. Aki ezt túllépi, “spekulációs vétséget” követ el és 6 hónaptól 10 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Vidéken már az élelmiszerjegyeket is kiosztották. Ezért járja Bukarestben az a tréfa: “A lengyeleknek élelmiszersegélyt fogunk nyújtani — élelmiszerjegyek formájában.” ... A falusi lakosság sajátmagát köteles ellátni élelmiszerrel, a terméstöbbletet pedig be kell szolgáltatni, különben 6 hónap—5 év börtön áll kilátásban. Az üzemek munkafegyelmét az 1981 dec. 29-i rendelet szabályozza. Aki engedély nélkül megy WC-re, vagy dohányzik, iszik egy pohár italt s így az üzem működését zavarja, bizonyos esetekben 20 évi börtönre is ítélhető.. De a sok szigorítás, a sok letartóztatás, bebörtönzés és “eltűnés” ellenére Romániában nem javul a helyzet. Bukarestben érezni lehet az uralom végének hangulatát. Pedig a Ceausescu ügyesen helyezte el rokonait, családját, barátait az állam sakktábláin. A kulcspozíciókban ott ülnek hozzátartozói: Ion bátyja a hadsereg tábornoka. A Párt is lábai előtt hever: ő egy személyben államfő, pártfőtitkár és miniszterelnök. A rendszer a bajokkal szemben az előrefutás gyógymódját alkalmazza: megvádol mindenkit, földműveseket, munkásokat, stb., sígy visszakanyarodik a sztálini gyakorlathoz. A Szovjetuniótól való függetlenség glóriájával fején Ceausescu lassan lépeget visszafelé Kreml-i bajtársai felé, hiszen ott is van az igazi otthona. S minél súlyosabb a helyzet, minél mélyebbre süllyed a hajó, minél könyörtelenebb a megtorlás, annál hangosabban zengik a varázslók bájénekeiket a “Kárpátbérc” a “Dunafolyam” a “Legemberibb ember” — a “békebajnok” — az “élő fáklya” dicsőítésére. Magyarország: Egy félénk mosoly (Le Quotidien de Paris, 1982. május 17.) Budapest a nyugati turisták felé tetszetős arcot mutat. Talán azért, mert ott a kapitalizmus csaknem megint polgárjogot nyert. Persze a magyarok ezt nem kürtölik ki a világba. Mit lehet tudni... Varsóra gondolnak és Prágára. Természetes, hogy nem is mernek gondolni 1956-ra. Inkább elhitetik, hogy egy más, eredeti szocialista gazdasági rendszert találtak ki. De a nemzeti érzés változatlanul erős a népben. FELVONULÁS A PETŐFI SZOBORHOZ így hát meglehet, hogy Magyarország látszólagos jóléte mögött egy dráma készül. S ha egy nép nyugtalan, emlékében felújul sok minden régi dolog, pedig a kommunista hatalom az utóbbi 25 év folyamán mindent megtett, hogy emlékező tehetségét elfojtsa. De az emlékezés néha különös alakot ölt. Ez év március 15-én, az 1848-as szabadságharc emlékünnepén, soksok ezer magyar ment el kis csoportokban a nagy nemzeti költő, Petőfi Sándor szobrához. A gyermekek a pázsit füvébe kis, piros-fehér-zöld nemzeti színű zászlókat szúrtak, melyeket az iskolában csináltak. Egyik gyermeknek elfogyott a piros festéke, — és e szín helyett lilára festette zászlaját. Ugyanakkor a vörös zászlókat öt ujjon is meg lehetett volna számolni. Sokan tettek virágot a szoborra, az öreg asszonyok imádkoztak. Mások a himnuszt énekelték. Egy pöttömnyi kis fiú felmászott a szobor talpazatára és elkezdett szavalni a nagy költő egyik költeményéből: “Egy gondolat bánt engemet ágyban párnák közt halni meg...” A meghatott tömeg vele együtt szavalta el a verset, majd megtapsolták a fiúcskát, ki meghajtotta fejét, mint egy tapsviharhoz szokott öreg színész. Ez a minden évben megismétlődő hazafias zarándoklat ékesen bizonyítja, hogy a magyarok nem felejtettek. Hiszen éppé innen, a Petőfi szobortól indult el 1956 októberében az a mozgalom, mely a szovjet páncélosok által letiport forradalomhoz vezetett. Lengyeleket deportálnak Romániába (Monde and Vie 1982. április 9.) Hiteles ukrán forrásból származó hírek szerint Románia, legalábbis 1981 december végén gyűjtőtábort tartott fenn a Szolidaritás mozgalomhoz tartozó lengyel állampolgárok fogvatartására, kiket az 1981 december 13-án kihirdetett ostromállapot során tartóztattak le. 1981 december 27-én egy román állampolgár tanúja volt annak, hogy Katowice környékéről jövő lengyel foglyokat szállítottak egy 12 kocsiból álló vonaton, hol minden vagonban 60 fogoly volt. A vagonok lengyel számokat viseltek, de román mozdony vontatta őket. A román pár percig tudott csak beszélgetni a lengyel deportáltakkal, kik már öt napja nem kaptak élelmezést, s könyörögtek neki, hogy hozzon nekik egy kis élelmet. A román egy élelmiszerboltba sietett, de mire visszaért, a vonatot milicisták vették körül és senkit sem engedtek a közelébe. Előző nap ugyanilyen vasúti emberszállítmány haladt át az állomáson. A nyugati sajtó örömmel szokta hangoztatni, hogy Románia a keleti csatlósok közül a “legfüggetlenebb” ország. Ugyanakkor viszont — a szemmel láthatólag — ő a legengedelmesebb is... Valóban független Románia? A szebeni Mirsa üzem ez év eleje óta teljes gőzzel gyárt harckocsikat a Varsói Paktum seregei számára... Beküldte: Cs. V. L. (Párizs) : ------------KODÁLY-----------be már örökre nem borulhat lendül a karja nyílik sugarasra az ég és hozza már a galamb hozza az olajágat boldog akinek térdén egy nemzet lovagolhat Kányádi Sándor
