Székely Nép, 1982 (16. évfolyam, 22. szám)

1982-07-01 / 22. szám

SZÉKELY NÉP 5. oldal BARTÓK BÉLA ÉS A MAGYARSÁG Bartók Béláról, egyik legnagyobb zeneszerzőnkről a Carpathian Ob­server ez év júniusi számában emlé­keztünk. Ahhoz a cikkhez most itt csak néhány megjegyzést fűzünk. Bartók nem volt Erdély szülötte, mert hisz a Bánátban született, de Erdéllyel együtt az ő szülővárosát is Romániához csatolták. Erdélyhez mégis sok szál fűzte. A legelső és ta­lán a legfontosabb, hogy 1904-ben, Kibéden — ahogy egy riporternek mondta — másodszor született. Egy 18 éves cselédlány énekelt, amint Bartók szobáját takarította. A dal­lam szokatlanul hangzott neki és azonnal felkeltette érdeklődését. A lányka nem tudott többet a dalról, minthogy azt és más hasonló éneket anyjától tanulta. Ott határozta el Bartók, hogy nemcsak a leány szülő­helyét, hanem más eldugott magyar falvakat is felkeres, minthogy a kibé­­di dallam alapján biztosra vette, hogy eredeti magyar népzenét fede­zett fel, amit minél teljesebb mérték­ben napvilágra kell hozni. Ez a dallam és annyi más, melye­ket kutató útjai során hallott, nem hasonlított azokhoz a magyar nóták­hoz, melyeket főleg a városokban, leginkább cigányzenekarok játsztak. Azok rendszerint egy-egy zeneszerző­től származtak, szerkezetükben és dallamvezetésükben meglehetősen kötelező szabályokat követtek, és erősen cifrázva játszták, elérzéke­­nyedve hallgatták őket. “Felismertem, — írja Bartók — hogy a tévesen népdalnak hitt magyar dalok, valójában többé-ke­­vésbé triviális népies műdalok, kevés tanulságot nyújtanak. A parasztzene megismerése azért volt rendkívül fontos számomra, mert lehetővé tet­te, hogy az eddig egyeduralkodó dur és moll rendszer alól teljesen felsza­baduljak.” — jelentette ki Bartók más írásában. A magyar paraszt zene jelenléte Bartók majd minden kompozíciójá­ban felismerhető, annak ellenére, hogy Bartók sohse használt fel, vagy utánzott, vagy idézett műveiben népi dallamokat. Annyira magába szívta az eredeti, ősi népdalok lénye­ges elemeit, hogy azok valóságos ze­nei ÁBC-jévé váltak. Sajnálatos, hogy igen gyakran magyarok sem is­merik fel Bartók zenéjében ezt az ősi mélyről jövő magyar szellemet. Ta­lán azért, mert nem találják benne a népszerű műnépdalok dallamait, ta­lán — és valószínű még inkább azért — mert Bartók zenéjét nem hallgat­ják és ezért nem ismerik. Sokan kézle­gyintéssel elintézik azzal, hogy Bar­tók zenéje diszharmonikus, zavarja a fület és nem lehet benne melódiát felfedezni. Persze ízlésről nem sza­bad vitatkozni. De magyarázni azért lehet. Mint minden a világon, úgy a zene is fejlődik. Beethovenben elérte tökélyét a klasszikus zene és ma is gyönyörű harmóniái, drámaisága és ereje tökéletes élvezetet nyújtanak a hallgatónak. De mint ahogy a zon­gora klaviatúrájában több variáció lehetséges, mint amennyit az emberi elme el tud képzelni, úgy a zenében is. Bartók és néhány más neves 20. századbeli zeneszerző új útakat kere­sett a zenei kifejezésmódban, mint ahogy annyi más művészt és tudóst új felfedezésekre hajt a titkok meg­fejtésére vágyó emberi elme. Ugyan­akkor új zenei érzék, új megértés és új utáni vágy fejlődik ki a mű élvező­ben is, ahogy az évtizedek telnek. Beethoven és sok más zenei nagy ze­néje időnként megbotránkozást kel­tett a régi megszokott formákhoz és harmóniákhoz ragaszkodó közönség­ben, mert új és ezért szokatlan volt. így volt Bartókkal is, aki kezdetben Liszt, Strauss Richard és Debussy modernebb zenéjének hatása alatt állt. De még fiatalon megtalálta a saját zenei egyéniségét, mely saját zenei zsenijén kívül nem kis mérték­ben az újra felfedezett magyar és más szomszédos, vagy távoli népek eddig a klasszikus zenében fel nem használt elemeivel is gazdagodott. Szokatlan? Ma már túlzás lenne azt állítani, amikor a modern klasz­­szikus zene a tradicionális zenei alko­tásokkal már évtizedek óta együtt szerepel a zenekarok műsorán. Fül­bemászó? Bizony legtöbbször nem, de hisz, mint az irodalomban sem a “Kurzmaler” regények, a zenében sem az azonnal megtanulható sláge­rek az emberi alkotóképesség csú­csai. Személyes szellemi találkozásom Bartókkal 1952-ben volt, amint az FM rádiót csak úgy unalomból bekapcsoltam. A zeneszám már el­kezdődött; mind inkább odafigyel­tem, mert rendkívüli nagyságot és erőt éreztem benne. Sőt, egy követ­kező tételnél számomra magyar szel­lem áradt ki a zenéből. Nagyszerű befejező rész után elhangzott a be­mondás: “Concerto for Orchestra by Béla Bartók, played by the Philadel­phia Symphonic Orchestra conduc­ted by Eugen Ormándy.” Lelkesedésem a Concerto iránt nem valami nacionalista szentimen­­talizmusból származott. Hisz csak az előadás végén tudtam meg a szerző nevét. De azért, amit itt írtam, az természetesen honfitársaimnak szól. Igaz: “De gustibus non est disputan­­dum”. De azért mégsem egészen így van. Az ízlés nem valami szentség, mely változhatatlan és a legnagyobb tiszteletre méltó. Az ízlést lehet fej­leszteni, javítani, tanulás és megis­merés útján. Kézlegyintő honfitársa­imnak és minden koncertjáró bará­tomnak szeretném ajánlani, hogy is­merjék meg Bartók zenéjét, ha más­ért nem, azért mert magyarok va­gyunk és ő is magyar. Vannak ugyan olyanok, akik éppen azért kézlegyin­­tők, mert magyarok; Beethovent ta­lán még hírből sem ismerik, de Bar­tók zenéjének lekritizálására hiva­tottnak érzik magukat. Éppen azért, mert magyarok. Lekicsinylést, eluta­sítást Bartók éppen eleget kapott, a 20-as évek magyar kormányainak kulturális főnökeitől és néha a hang­verseny-járó magyar közönségtől is. Ma már itt Amerikában és min­denütt mindenki tudja, hogy Bartók Bélát a zenei világ a legnagyobb ze­neszerzők egyikének ismeri el, műve­it székében-hosszában a legjobb zenekarok lemezre veszik és állandó­an műsoron tartják. Lőte Lajos BARTÓK egyszál hegedű a tengeren múlt és jelen s tán a jövendő süllyedő-félben süllyedőben csak a kapitány két szeme csak egy pillanatra csukódott le nagy baj nem lehet amíg velünk a zene Kányádi Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents