Székely Nép, 1977 (11. évfolyam, 12-13. szám)
1977-12-01 / 13. szám
SZÉKELY NÉP 3. oldal Lőte Lajos elnöki beszámolójából “ERDÉLYI VÉREINKÉRT A KÜZDELMET LANKADATLANUL TOVÁBB KELL FOLYTATNUNK" Az elmúlt két év eseményeit igyekszem összefoglalni. Vázlatosan, hogy az ismertetés lehetőleg rövid legyen, de több szempontra kiterjedően, hogy minél inkább perspektívában lássuk az eseményeket és a helyzetet. 1) Ceausescu román államelnök, de pontosabban inkább diktátor, uralkodása a saját hatalmi mániájának kielégítésével két alapvető román nemzetpolitikai célt szolgál, következetesen és célratörően. Mindkét cél a román állam és nemzet felemelkedését szolgálja. Az egyik cél Romániának olyan mérvű iparosítása, mellyel az ország egy emberöltőn belül a modern nyugati államok, pl. Belgium, nívóját éri el. A másik cél a román államnak és nemzetnek a nemzetközi politikában és általános fontosságban eddig nem álmodott magasságba emelése, mely az iparosítással egyidejűleg Romániának mindenütt barátokat, tekintélyt és elismerést biztosít, és nem utolsó sorban Erdély megtartásában is segítségére válhat, ha a terület ismét a nemzetközi politika vitás területévé válna. Ez a cél teméntelen kölcsönös állami látogatások és kereskedelmi egyezmények kötésével állandóan munkában van. De talán még fontosabb ebből a szempontból az a szerep, amelyet Ceausescu magának kiagyalt éspedig közvetítés a világ kisebb és nagyobb hatalmi szakadékaiban mint pl. Peking — Moszkva, U.S. —Észak-Vietnám, leg utóbb Izrael és Egyiptom, Etiópia — Szomália. Magyar szempontból fontos tudni, hogy kemény ellenféllel állunk szemben, és hogy az U.S. külpolitika jelenleg hisz Románia fontosságában, Moszkvától független különállásában, és a kereskedelmi szerződés előnyeiben is. így kemény dió azt a különben vitathatatlan tényt döntő érvként elismertetni az U.S. kormánnyal, hogy Ceausescu még Sztálinnál is sztálinistább kommunista diktátor, aki még a saját vérei emberi jogait is sárba tiporja. A magyarság és a német lakosság felé azonban első számú román soviniszta, akinek nemzetiségi politikája semmi más, mint beolvasztás. De remélhető, hogy a Ceausescu és román-kultusz propagandával simává csiszolt jégkéreg olvadása lassan megindul, vagy már meg is indult és eljöhet az az idő, amikor saját népe fogja letépni és a sárbataposni a hazugságokkal megrakott bukaresti rezsim fejéről a babérkoszorút. — Megkezdődött a román disszidensek fellépése, mind komolyabb és elszántabb zavargások fenyegetik a kormányt, legutóbb Petrozsényben, a szénbányászok gyatra ellátása, és a soha be nem tartott ígéretek miatt. 2) Az erdélyi magyarság helyzetében csak romlásról tudunk. Egy évvel ezelőtt titkos utakon kiérkezett az első erdélyi emlékirat a magyarság szomorú sorsáról. Az európai sajtó (Neue Zür’cher Zeitung) újabb cikksorozatban ismerteti a román nemzetiségi politika igazi arcát, az Erdély miatti magyar—román ellentéteket. A nyáron erdélyi látogatók és az erdélyi újságok is újabb csökkentésekről számoltak be a magyar iskolák számában. Kolozsvárt pl. az alsófokú iskolák számát az 1977/78- as tanévre 20 —30%-kai, az érettségiző osztályokét 40%-kai csökkentették. Becsukták a nagy múltú Brassai Sámuel líceumot. Iparos tanonciskola lett belőle. Tíz év alatt azonban 1967-től 77-ig a magyar érettségiző osztályok számát 21-ről 7-re vágták le. A líceumok szakközépiskolává való átalakítása az egész ország területére érvényes, de az automatikusan a magyar iskolák megszűntetését jelenti, mert szakiskolában majd mindent románul tanítanak. Számos forrás, erdélyi látogató szerint is, két kiváló magyar tanárt, Szikszai Jenőt és Kuthy Lajost egy brassó melletti erdőben halálra vertek, mert megtagadták aláírásukat, egy olyan dokumentról, mely szerint Brassóban a magyarságnak nincs szüksége magyar iskolára. Mivel mindez 1977. évi június 15-i Debrecen —Nagyvárad i kettős találkozó után történt, ez is bizonyítja, hogy a nagy dobra vert ottani megállapodások az erdélyi magyarságra jót nem hoztak. 3) El kell jönnie az időnek, amikor az egész amerikai magyarságnak ökölbe szorul a keze, hogy még erőteljesebben lépjen fel az erdélyi magyarság védelmében. Ez részben megtörtént, amikor a New York New Yersey környékén koncentrált magyar ifjúság úgyszólván fellázadt az erdélyi magyarság elnyomása ellen. Velük elindult az a fajta munka, ami (különösen az US-ban szétszórt E.B. esetében lehetetlen lenne) a tömeg megmozgatása, ahol tömeg van, párosulva az Amerikában nevelt és tanult ifjúság erőteljes, emellett bölcs és intelligens fellépésével. Többezres tüntetésekkel adtak nyomatékot az amerikai magyarság ismételt kérelmeinek, hogy az US adjon segítséget az elnyomott erdélyi magyarság helyzetének javításához. Sajnos, ez nem történt meg; az US kongresszus mind 1976-ban, mind 77-ben minden feltétel nélkül meghosszabbította az US —román kereskedelmi szerződést, legutóbb Carter elnök egyenes kívánságára. Alapjában annyit sikerült elérni, hogy az erdélyi magyar kérdés úgymond a térképre van téve, tudnak róla, s a továbbiakban mind jobban és jobban lehet építeni a már ismertté vált információkra. Tudomásul kell vennünk azonban, hogy az US kormány malmai lassan őrölnek és azt is, hogy amikor az US-t Románia ellen akarjuk hangolni, akkor valójában az US külpolitika ellenében akarunk hatni. Múlt év augusztus 15-én az AMSz székházában, Washingtonban erdélyi konferenciára gyűltünk, melyen minden amerikai-erdélyi szervezet képviselve volt. Az ott elhatározott együttműködésnek tudtom szerint az AMSz-en belül keletkezett személyi problémák miatt eddig még nem volt folytatása. Az E.B. nem tudott egyetérteni azzal a nézettel, hogy Erdély ügyében jó Kádárékkal és Moszkvával felvenni a kapcsolatot. Ezt mások megtették. Az én felfogásom az, hogy valóban az erdélyi magyarság érdekében, szükség esetén és alapos megfontolás után minden segítséget el kell fogadni. De a szükség csak akkor áll fenn, ha egy ilyen kapcsolatvételtől reálisan el lehet várni megfelelő eredményt. Eredményről itt szó sem lehetett. Mert, aki azt hiszi, hogy egy emlékiratra fel a Kádár kormány, vagy a Kreml Romániára nyomást fog gyakorolni, az legalább is naív. Kádárék valószínű nem tudnak, s talán nem is akarnak, a Szovjetben a
