Székely Nép, 1976 (10. évfolyam, 10-11. szám)

1976-12-01 / 10-11. szám

UNIÓT MAGYARORSZÁGGAL! SZÉKELY NÉP ________AZ ERDÉLYI BIZOTTSÁG HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE_______ No. 10 — 11 1976 december 10 — 11. szám KÖSZÖNTJÜK A MÁJUSI IFJÚSÁGOT Most, amikor az erdélyi véreinkért folyó küzdelemben az amerikai­magyarság minden erejére szükség van, és amikor nagy szavakkal, déli­bábos hazafisággal, az örök magyar célok el-jelszavasításával az elkerül­hetetlennél jobban el vagyunk látva, többszörös örömmel üdvözöljük a váratlanul kirobbanó új segítséget, a New York—New Jersey környéki magyar ifjúságot. Fellépésük a legjobbkor jött, és a legerősebben hatott; az évek hosszú során át folyó szellemi harc, a szín­falak mögötti gondos előkészületek után, széthúzta■ a nyilvánosságot eddig kizáró függönyt és százezrek számára harsonázta a hírt: Romá­niában kulturális nemzet gyilkosság folyik az erdélyi magyarság ellen. Az ifjúság ú.n. bevonása az emig­­rációs nemzeti munkába mindin­kább komoly jelszóvá és egyik leg­fontosabb feladattá vált, hogy az évek múlásával beálló elöregedés és kihalás folyamata ne tegyen pontot az amerikai magyarság olyan végze­tesen fontos, nemzeti felelősségből folyó munkálkodására. Most, a New York környéki fiata­lok megadták a választ a sötéten­­látóknak, a kételkedőknek és mind­annyiunknak-, azt, hogy van után­pótlás a kivándorolt magyarság so­raiban, a magyar nemzeti felelősség kérdése épp oly erősen él a fiatalok lelkében, mint az idősebbekében. Sőt még “szakadék” sem tátong a generációk között, mely elválaszt­hatná egymástól. Egyek vagyunk, ugyanazon nemzeti érzések fűtenek bennünket, ugyanúgy látjuk szétsza­kított és idegen uralom alatt élő ma­gyarságunk élet-halál harcát. A májusi New York-i tüntetést, az azt követő washingtoni felvonulást oly áldozatkészen, lelkesen és egyben oly szakszerűen megrendező New York-i magyar ifjúság nem azért jött, hogy jelszavakat puffogtasson a levegőbe, hanem, hogy szolgálja az erdélyi magyarság ügyét, hogy dol­gozzon érte bölcsen és erőteljesen, hogy mindannyian, akik elnyomott véreinkért harcolunk, együtt erőseb­bek lehessünk, szavunk hangosabb legyen, hogy mielőbb eredményt tudjunk elérni. Különös öröm és szimbólum az, hogy az amerikai-magyar ifjúság kirobbanó megjelenése éppen Erdély ügyében történt. A nemzeti hagyo­mányok töretlen vonalát követték ifjabb barátaink, a hagyományt, mely szerint Erdély a történelem fo­lyamán gyakran a nemzeti egység, a magyar népi testvériség varázsszava volt. Reméljük, a románok is olvasni tudnak az ifjúság tüntetéseiből és le­vonják a következtetést. Azt ugyanis, hogy az elszakított Erdély ügye ma, fél évszázaddal a trianoni béke után is erősen él a magyar nép lelkében, a késő unokákban épp úgy, mint apáikban és nagyapáikban. A harc magyar véreink szabadságáért soha megszűnni nem fog és — bár had­erőnk s millióink nincsenek, s bár a magyarországi szociálista “testvéri­ség" megtagadja az erdélyi magyar­ság testvérségét, a mi szabadon élő lelki és szellemi erőink csodafegyve­rekké válhatnak, melyek annál hatásosabbak, minél vadabbul tob­zódik az elnyomás. Ti fiúk, az erdélyi magyarság em­beri és nemzeti jogainak harcosai, Ti 1976. májusi ifjúság, halljátok szerető “Isten hozott"-unkát, érezzé­tek baráti ölelésünket. Szívből kö­szöntünk Titeket és kívánunk Nek­tek további jó munkát, makacs ki­tartást, hogy Veletek együtt mind­annyian mindig készen legyünk a hosszú harcra. A 21. ÉVFORDULÓ KÜSZÖBÉN A szabad világ 1976 október—no­vemberében különös fénnyel emlé­kezett meg a magyar szabadságharc­ról, mert éppen húsz éve volt, hogy a magyar nép fegyvert ragadott saját és minden elnyomott nép emberi jo­gaiért, politikai szabadságáért. 1956. október 23-án, Bem apó szobránál nemcsak a trianoni kis or­szágért tüntetett a fiatalság, s a sarló és kalapács, amelyet a pesti nép szinte mind ugyanabban a percben vágott ki a magyar zászlóból, nem­csak a magyar, de minden kelet­európai nép szovjet elnyomásának szimbóluma volt. Ezért történhetett, hogy minde­nütt a szomszéd országokban s a Szovjetunióba bekebelezett államok­ban is, az elnyomottak milliói — nemzetiséghez való tartozástól függetlenül — reménykedve tekin­tettek Magyarország felé. A Kárpát­medence népei számára újra Buda­pest üzent, félreérthetetlenül: “Sza­baduljunk meg a Szovjetunió ideo­lógiájától és rendezzük újra közös dolgainkat!” A magyar forradalom és szabad­ságharc rövid élete nem tette lehe­tővé, hogy külpolitikai programot adjon — elég volt az a gond, hogy a szovjet csapatok hagyják el hazán­kat. De legnagyobb íróink — nem véletlen az sem, hogy éppen a “népi’ -vei jelzettek — Bibó István, Illyés Gyula, Németh László és tár­saik sose adták fel a gondolatot, hogy a Kárpátmedence népei nem­csak önmagukért, de egymásért is fe­lelősek; a magyarság politikai és kul­turális szabadsága csak a testvér­népek szabadságával együtt állhat meg a történelem viharában, de a magyarság szabadsága nélkül más népek számára sincsen szabadság. (Folytatás a 8. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents