Székely Nép, 1969-1970 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1969-1970 / 1-4. szám
10. oldal SZÉKELY NÉP Dr. Lövéte Bálint: Napló és történelem (ERDÉLYI EMLÉKEZÉS TRIANON ÉVFORDULÓJÁN) Kerek félszáz éve nyílt meg a börtönajtó, a fogarasi várbörtön ajtaja sokszáz magyar előtt, akiket a román megszállás első napjaiban hurcoltak el a sziguranca rendőrei. Köztük volt az én édesapám is. A többhónapos várfogságból való szabadulás szabadságot jelentett a az embertelen körülmények közt szenvedő foglyok számára, de ugyanakkor földönfutóvá tette őket, mert a börtönajtó — éppen Maliin Gyula román képviselő intervenciójára — csak úgy nyílhatott ki, hogy a szabadulólevéllel együtt kézbesítették a kiutasító végzést is, amely ellen nem volt fellebbezés. Kicsi gyermek voltam, amidőn a marosújvári állomásról elindult a hosszú vonat az u. n. demarkációs vonal felé, magyarokkal, székelyekkel, akiknek ősei ott éltek és haltak évezreden át azon a szent földön. Ott kellett hagyniok mindent: házat, földet, emlékeket, múltat, jelent és a jövendőt is S mindenünnét: Vásárhelyről, Kolozsvárról, Brassóból és Nagyszebenböl, Váradról és Aradról ilyen vonatok indultak Budapest irányába. Sohasem felejtem el ezt az utat, hetekig tartott s az első nagy útazás volt életemben. Sohasem felejtem el, amidőn Szőreg és Űjszeged között felhangzott a magyar himnusz, az egész vonat énekelte. A híd vastraverzein nyöszörgött a már “magyar” mozdonnyal vontatott szerelvény, szinte síróan, de a magyar, majd a székely himnusz hangfoszlányai eljutottak hozzánk is, akik szintén sírva énekeltünk. Nehéz lenne elfelejteni ezeket a perceket, a lassan gördülő vonatot, a bús éneket, édesapám könnyező szemeit s a verőfényben úszó csodálatosan szép magyar tájat. Ez a néhány perc érttette meg velem, gyermeki lelkemmel a nagy tragédiát, amelyet azelőtt még nem fogtam fel, de amelyet azóta is, sokszázezer sorstársammal és az otthonmaradt milliókkal együtt örök fájdalomként érzek . . . A nagy tragédia, Erdély nagy tragédiája azonban nem mérhető semmilyen időponttal. Történelmünk egésze, balsorsunk és saját tévedéseink, ellenségeink cselvetései és a magunk jóhiszeműsége vezetett oda, hogy 1920 június 4-én a trianoni békeparancsban Magyarországot felosztották ésErdélyt elrabolták. Románia 1916-ban lépett be az első világháborúba az entente-hatalmak oldalán annak fejében, hogy néki Ígérték titkos szerződéssel Erdélyt és az u. n. Partium-ot is. Két év múlva, 1918-ban a román hadsereg Berthelot francia tábornok rendelkezése alá került és így mint a szövetségesek kötelékébe tartozó haderő lépte át a Maros vonalát, majd 1918 karácsonyán egész Erdélyt annektálta. Magyar részről egyedül a Székely Hadosztály állt ellen, amelyet azonban hősi harcában a budapesti Károlyi kormány magára hagyott. Erdély tragikus sorsa tulajdonképpen Kun Béla és társai hatalomátvételével pecsételődött meg, akik a kommunizmus fenyegető veszélyét jelentették a nyugati hatalmak számára is. Így történhetett, hogy a románok engedélyt erőszakoltak ki, hogy egész a Tiszáig vonulhassanak, sőt a menekülő Kun Béláék nyomában Budapestre is bevonulhassanak. A románok Bratianu akkori miniszterelnök vezetésével jelentek meg a békekonferencián és azon hol állítólagos történelmi jogokra hivatkoztak, hol az u. n. népességi elvre, amelyeket azonban semmiképen nem tudtak igazolni, érvényesíteni. Végül is a bukaresti 1916-os titkos szerződéssel, tehát az erőszak elvének alkalmazásával érveltek, s nem vitás, hogy ennek az Ígéretnek a teljesítéseként kapták meg egész Erdélyt A trianoni békeszerződés tárgyalásainak magyar anyagát Teleki Pál a kiváló erdélyi történettudós és államférfi készítette elő, akinek vezetése alatt később szerencsém volt tanulmányokat folytatni éppen a román megszállás anyagi kárainak adatfelvétele vonalán. Teleki Pál és későbbi munkatársa Laky Dezső professzor nemcsak a békeszerződés anyagának szakszerű előkészítésében nyújtottak hatalmas segítséget Apponyi Albertnek a magyar delegáció vezetőjének, hanem a soha le nem záruló per továbbfolytatásához is értékes anyagot készítettek elő. Mit vesztett Magyarország Erdély elvesztésével? Csak néhány olyan adatot ismertetnék, amely fogalmat ad e veszteség nagyságáról, anélkül, hogy könnyen elfelejthető számadatokat idéznék. A Romániának ítélt terület olyan nagy, hogy térképe ráterítve a megmaradt csonkaországéra, azt teljesen elborítaná. De az elveszett Erdély térképével be lehetne borítani az összes többi elcsatolt területeket, talán Horvátország egy kisebb része kivételével. A Romániának juttatott erdélyi lakosság negyedrésze Nagy-Magyarország teljes népességének, vagyis minden négy lakosból 1 jutott román imperium alá. Legfájdalmasabb részünkre azonban az, hogy több mint kétmillió magyar, köztük az egy tömben élő székelység is idegenben él saját szülőföldjén anélkül, hogy a wilsoni elvek alapján meghirdetett és a trianoni békeparancsban annyit emlegetett önrendelkezési joggal élhettek volna. Az elszakított Erdély területén minden eszközzel megindult és folyik a románosítás Az ottani magyarság lényegesen rosszabb helyzetbe került az iskolák száma tekintetében mint a románság volt félévszázaddal ezelőtt Magyarországon. Sajnos ez a helyzet ma az újraéledő nacionalizmus korát élő Romániában még kedvezőtlenebb mint az elmúlt 50 év alatt. Gazdaságilag is tönkretették a magyarságot. Az u. n. földreform során szétosztott birtokokból majdnem kizárólag a románságnak juttattak földet. Az elvett föld magyar birtokosait kitelepítették. Ismeretes a székelység sorsa, akiket úgy akarnak széttelepíteni, hogy az iparosítási tervekből a székely megyéket kihagyják s így a székelység átköltözik a Székelyföldön kívüli ipari városokba amelyek lakossága, különösen
