Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1943

10 Iskolánkat március 23-án a német táborparancsnokság (Lanz) részére lefoglalták. Az igazgatói ifoda a Piarista Rendház Házfőnöki irodá­jába költözött, az ifjúsági egyesületek tanárvezetőik szobájának ven­dégszeretetét vették igénybe. Csak a fizikai és természetrajzi szertár mentesült az igénybevétel alól. A tanári könyvtár, bár helyben ma­radt, de szállásul is szolgált a katonaság részére. Ekkor még csak megszakítottnak gondoltuk a tanévet abban a reményben, hogy hús­vét után vagy ugyanitt, vagy más iskolában folytathatjuk — ha nem is sokáig — a tanítás munkáját. Apr. 1-én a rádió útján közölt rendelet értelmében hivatalosan befejeztük a tanévet. Apr. 3-án megtartottuk a falusi tehetségesek versenyvizsgáját, 12-én kiosztottuk az évvégi bizonyítványokat. Az érettségi vizsgálatok Írásbeli részét 13—17-én. a szóbeli részét és a magánvizsgálatokat 24—26-án tartottuk ugyancsak április hónapban. A tanítást 4 ízben kellett abbahagynunk légiveszély miatt. Ilyen­kor ifjúságunkat hazaküldtük, a messzebb lakókat és bejárókat pedig az iskolában foglalkoztattuk a veszély elmultáig. A tanítás megzava­rásához járult még a légo. riasztás gyakorlása. Tanári testület. Változások a tanári tesiüietben. A Magyar Kegyestanítórend Főnöke 1073/1943. sz. rendeletével a következő piarista tanárokat helyezte át: Kovács Mihályt Budapestre, dr. László Mihályt Debre­cenbe, dr. Somogyi Zoltánt Budapestre, majd egy későbbi rendele­tével Megyer Józsefet Vácra. Kivált eddigi óraadói munkaköréből Borsi Tivadar, Kerényi József, Papp Gyula, Szabó Aladár és Szeg­szárdy Boldizsár. Megvált még az intézettől dr. Wittmann Ádám. Kartársi szeretetünk kíséri őket új munkahelyükre. A tanári testület új tagjai: Piarista tanárok: Molnár Sándor Kecskemétről, aki meg sem tudott jelenni, mert katonai szolgálatot teljesített, majd az év folyamán végleg a honvédség szolgálatába állt, Taróczky Antal Debrecenből, aki szintén egész évben katonai szolgálatot teljesített, Torontáli László Kolozsvárról és Zömbik Miklós Nagykanizsáról. Új világi tanárok: Grasselly Gyula, aki intézetünk tanítványa volt és most itt kezdte meg tanári munkáját is, Medgyes Jenő testnevelési tanár Léváról, aki a most rendszeresített második testnevelési tanári állást tölti be, Rőth Ilona átmenetileg, minthogy szembaja miatt abba kellett hagynia a tanítást, Szabó Tibor tanár­jelölt és Vértényi Judit a városi női keresk. leányisk. r. tanára. Kar­társi szeretettel fogadtuk őket körünkbe.

Next

/
Thumbnails
Contents