Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1943

17 intézetünk hirtelen lefoglalása miatt, nem tudtuk megtartani. Veze­tője dr. Oetter György pápai kamarás, rákospalotai esp. plébános lett volna. Ugyanez okból maradt el a szülők lelkigyakorlata, pedig már a meghívók is ki voltak nyomtatva. Ennek vezetésére Lénárd Ödön piarista tanár vállalkozott. Említésre kívánkozó adatok: A Jézus Szíve-tisztelet terjesztésé­nek számított, hogy az ízléses, nagyalakú ígéretes szentkép 170 pél­dányban kelt el. Kaszap István Lapját 210-en vásárolják. A Kis Hitterjesztőt 400 példányban kapkodják el havonkint, pedig a Misz­sziós Ifjúságnak is van 50 vevője. A nyolcadikasokat tervszerűen előkészítettük a főiskolai élet nehézségeire és jó könyveket adtunk kezükbe a házasság szentségéről. Mind megvették az A. C. : A csa­lád könyvét és Kovács S. ügyes kis füzetét: így lépj az oltár elé. Szent Margit szenttéavatását szentáldozással ünnepeltük meg. Meg­sirattuk Istenben boldogult Glattfelder érsek urat és hódolattal kö­szöntöttük utódát dr. Hamvas Endre esanádi püspök úr Önagymél­tósága magas személyében s arra kérjük, szeresse úgy Ifjúságunkat, mint felejthetetlen Elődje. 3 Világnézeti és hazafias nevelés. Nevelésünkben a kegye­letes vajlásosság és hazafiság szerves egységben és összhangban érvényesül. A rövid iskolai év és a háborús körülmények természet­szerűleg sugalmazták, hogy hangoztassuk minden téren világnézetünk elveinek cselekvésekben való megvalósítását, a tevékeny kegyele­tességet és hazafiságot. A következő események szolgáltak ilyen irányú nevelésünk közösségi megvalósításának alkalmul: Szept. 3-án a Szegeden tartózkodó fiúkkal részt vettünk néhai dr. moóri Glattfelder Gyula érsek-püspök temetésén. — Szept. 13-án az V. osztályosok megjelentek osztálytársuk, Lusztig József te­metésén; dr. Fejes Tibor temette. Okt. 6-án a nemzeti gyászmisén és 12-én a gr. Klebelsberg misén szintén résztveit Szegeden tartózkodó ifjúságunk. Nov. 1-én ünnepélyes Veni Sancte-val nyitottuk meg az évjet. Ekkor díszmenetben vonultunk el az országzászló előtt. Ifjúságunk és a szülők jelenlétében adta át dr. Balogh Ányos tanker- kir. fő­igazgató úr Kiss István tanárnak a Signum Laudis kitüntetést. — Nov. 2-án gyászmisén vettünk részt és meglátogattuk az elhunyt tanárok, a hősök, a jótevő Tukats Ferdinánd és a névadó Dugonics András sírját. Nov. 3-án a tanárokért, 4-én a jótevőkért bemutatott szentmisén vettünk részt. — Nov. 7-én, vasárnap ünnepeltük meg Szent Imre herceg napját szentgyónással és áldozással. — Nov. 21-én hagyo­mányainkhoz híven ünnepeltük rendalapítónknak, Kalazanciusnak ünnepét, amelyen az ünnepi beszédet dr. Bálint Sándor egy. magán­tanár, az intézet tanítványa mondotta (1. az évkönyv elején). Dec. 6-án, Kormányzó Urunk névünnepén szentmisén vettünk részt. — Dec. 12-én megemlékeztünk a limanovai hősökről. — Dec. 16—17-én az alsóvárosi zárdával karöltve rendeztük a Nagykarácsony éccakáját szép sikerrel. Ez előadáson megjelent Zitnányi Gyula rend­főnök úr és dr. Balogh Ányos főigazgató úr is. Dec. 18—19-én a szentségekhez járult ifjúságunk.

Next

/
Thumbnails
Contents