Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1942

40 esztendő. Kiss István c. igazgató jubileumára. Negyven esztendő nem nagy idő, ha életkort jelent: a legszebb férfikornak szokták nevezni, és ünneplés nem jár ki neki! De mind­járt más szemmel nézzük ezt az időtartamot, ha tudjuk, hogy azt komoly férfimuka tölti ki; ha tudjuk, hogy negyven évvel ezelőtt fogadta meg ünnepélyesen egy ideális lelkű, 24 éves ifjú, hogy az evangé­liumi tanácsokhoz igazítja életútját, és egész életét, tehetségét, fiatal energiáját leköti az ifjúság nevelés-oktatására. Negyven esztendeje annak is, hogy ugyanezen ifjú az oltár szolgálatába szegődött: pappá szentelték, hogy az örök élet forrá­sából meríthesse magának mindennap a választott életfeladat meg­valósításához szükséges energiát: a segítő kegyelmet. Es Kiss István negyven évvel ezelőtt megtette az első kapavágást az Űr szőlőjében is; a katedráról hirdette az Igazságot és tanította a rábízott ifjúságot az isteni és emberi tudományok elemeire. De nem jól mondom: nem tanította, hanem tanítja ma is, és oktatja ma is, negyven év óta szakadatlanul a magyar ígéretet, neveli a nem­zeti jövőt: a magyar ifjúságot. Apostoli munkálkodásának ritka fényt kölcsönöz az a körülmény, hogy ezt a negyven esztendőt meg­szakítás nélkül Szegednek tudta áldozni. Hosszú tanári pályája alatt a szegedi növendékek százai kerültek ki keze alól a magyar életbe. Űri egyénisége, hivatását nagyon szerető lelkülete és a nö­vendékek iránt mutatott nagyfokú megértése sok barátot szerzett neki, és személyén keresztül az iskolának. Négy évtizedes pedagógiai mult, mindvégig kitűnő egészség, nyugodt kedély : a jó Istennek különös ajándékai, de az a tény, hogy egész nevelői tevékenységét becsülettel, köztiszteletben és szeretetben, megszakítás nélkül Szeged ifjúságának szentelhette, az isteni kegyelmen kívül ritka lelki kincseinek bőségében leli magyarázatát. Elő hivatástudata, lelkiismeretes pontossága, rend­szeretete és munkakészsége biztosította számára felsőbb hatóságainak elismerését és megbecsülését. Pompás emberi tulajdonságai: szerény­sége, előzékenysége, bölcs békeszeretete és végtelen jósága, ember­társainak és kartársainak szeretetét és barátságát, sőt tiszteletét

Next

/
Thumbnails
Contents