Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

36 című fejezetét olvasgatva azt kellett gondolnunk, hogy Arany óta a magyar Parnasszuson nem történt semmi. Adyból is alig ismertünk valamit. Az Ady-vers kulcsai nem is nyitották volna meg a Babitsvers zárait, bár a két ismeretlen költő között valami kapcsolatot sejtettünk. Még leginkább az édesített volna verseihez, hogy szereti és becsüli, és hozzánk is közelebb hozza Vörösmartyt. De a poéta doctus dogmatikus hangoztatása nem bátorított. Modernnek éreztük Babitsot, de nem tudtuk, hogy Adyval és Prohászkával együtt ők hárman akkor a legnagyobb magyar írók. Igaz, Babits még csak kibontakozóban volt, és akkor még a másik kettőt sem mondták nagynak. Sőt. Adyról a közvélemény hallani sem akart. Jobban ismertük az Ady-karikatúrákat, mint az Ady-verseket. Prohászka ugyan már kiteljesedve állt előttünk, mégis mily kevesen látták meg benne az apostol mellett az írót, noha ő a mi Ágostonunk. Azóta nagy változás és helycsere történt az irodalomban. Nyolcadikos irodalomtörténetünk „modern" költői szinte valamenynyien kihullottak az irodalmi tudatból, s akikkel akkor még tanáraink nem tudtak mit kezdeni: Ady, Prohászka, Babits, Kosztolányi önálló érettségi tételek lettek (ami a diáknak annyi, mint a Baedekerben a csillag egy műemlék neve mellett). De ami az érettségimen elmaradt, az most megérkezett: számomra is „külön tétel" lett Babits. S minden gondolkozó magyar olvasó számára. * A róla meglátott kép megrajzolására kétféle mód kínálkozott. Teljes egységnek vehettem volna Babits egész irodalmi termését, együtt vizsgálva az egyarcú verseket, fordításokat, regényeket és tanulmányokat: az ifjú, a férfi és az .öreg" Babits műveit. Pontosabban : az elefántcsonttorony esztéta-költőjének, az elmélyülés és a férfias meggondolások szenvedő és küszködő emberének, majd az »utolsó versek" Babitsának alkotásait. A másik megoldásnak kínálkozott a versek, fordítások, elbeszélések és tanulmányok különválasztása. Az elsőt találtam a természetesebbnek és izgatóbbnak, mégis a másodikat választottam, de nem mereven. A versekből a tanulmányokra és a tanulmányokból a versekre, vagy a regényekből mindkettőre átpillantottam. És így az olvasót sem kényszerítem az egész írásom elolvasására. Ha Babitsról képet akar kapni, elegendő az egyik szál végigkísérése is. De az sem fog folyton ugyanazokon a csapásokon járni, aki az egésznek elolvasására vállalkozik. Több „felvétele" lesz Babitsról. Ugyanaz az arc nem különböző életkorban, hanem különböző magatartásban, vagy ahogy Babits mondaná, attitűdben kerül eléje. Nem is egyszerűen képet, hanem képsort, filmet fog kapni erről a négy magatartásról: a vers, a műfordítás, a regény és az esszé Babitsáról; és mindannyiszor figyelemmel kísérheti a Babits-arcok kialakulását és kiteljesedését is. Ennek a módszernek is megvannak a maga meglepetései. Aki egy hegyet igazán meg akar ismerni, az nem elégedhetik meg az alsó régiókkal; izgatni fogják őt a csúcs rejtelmei is; de körül is járhatja a hegyet, meit más a varázsa az »északi" oldalnak és más a „délinek". Róma is más a Gianicolóró\,