Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

28 Ezen az oszlopos kis udvaron hányszor állt ő gyermekei között. A Fontana di Trevi vize akkor is itt folydogált halk zubogással hullva a félkörű medencébe, s Szent Pantaleon ünnepén, július 27-én akkor is megtelt a kis udvar hívő néppel. Ittak az udvar kútjának megszentelt vizéből, s imádkoztak a vértanú orvos közbenjárásáért. Jobbra, az oszlopok alatt a Kegyes Iskolák Királynőjének szobra állt. Előtte buzdította a Szent kis tanítványait a Szűzanya tiszteletére, és együtt imádkozta velük a Tizenkét Csillagú Koronát. Ezeken a keskeny lépcsőkön ment föl szobájába. Nem fényes provincialátus volt az, reprezentációs terem, vagy lakosztály. Kis kamra, melynek széle-hossza néhány lépés. Alig fér el benne ma a kis oltár, és a falhoz simuló magas üveges szekrény. Itt vannak bútorai, használati tárgyai. Nem értékes múzeumi tárgyak, csak a kegyelet avatja őket drága emlékké. IX. Pius pápa, egykor piarista diák, megválasztása után eljött ebbe a kis szobácskába és itt a kis oltáron olvasott szentmisét. Akkor azon a pápai misén a Szent Péter pompás Bernini-féle baldachinját ennek a cellának szúette, megfeketedett gerendázata helyettesítette. De mi az a nagy kampós szög a menynyezet gerendájában ? íme, halljátok a San Pantaleo ciceronéjának szavait: ezen a szögön kötél lógott az öreg Kalazancius ágya fölé, és ebbe kapaszkodva tartotta magát és forgott a kilencvenkétéves aggastyán, mert sohasem akarta igénybevenni társai segítségét. A cella melletti nagyobb terem most a rendház kápolnája. A falon két nagy kép a Szent életéből: a tanító Kalazancius és Kalazancius utolsó áldozása. Ez utóbbi eredetijét Goya festette, és a kép a madridi piaristák büszkesége. Itt csak a másolata van. A pap mintha rövidlátó volna, mélyen lehajol, és úgy nyújtja az ostyát a térdeplő Kalazanciusnak. Körülötte rendtársai: az egyik áhítatba merülve néz maga elé, a másik talán azt vizsgálja, hogy az áldoztató pap albáján a csipkézet jól ráncolódik-e. Hátrább a diákok szülei. Orajtuk látszik legjobban, hogy haldokló áldoztatásánál vannak jelen. Kalazancius mögött gyermekek. Térdelnek, de nézelődnek is. Tudják, hogy komolyan kell viselkedniök, de nem érzik át, hogy milyen jelenetnek a tanúi- Az egyik felfelé pillant, mintha ő is látná azt az erős fénysugárt, mely a kép felső szélétől rézsút kiindulva a térdeplő Kalazanciusra esik, és halovány arcát megvilágítja. Az aggastyán nem lát semmit abból, ami körülötte történik, szeme csukva van, de arca elárulja, hogy már érzi, lelkével látja az Úr közeledését. A kápolnától pár lépésnyire tovább van a rendi múzeum: az anyaház kincstára. De micsoda kincseket őriznek itt! Ezüst ereklyetartó rejti Kalazancius szívét és nyelvét. Mind a kettő mélységes, sokatmondó szimbólum egy tanítószerzet számára. Megmaradt épségben mind a kettő, mert szívében szeretet lakott, és nyelve a szív bőségéből beszélt. Nagy alapítványokat nem hagyhatott rendjére a peraltai kovács fia, még csak gazdag útravalót sem tehetett messzi útra induló szerzeteseinek tarsolyába. Csak ennek a szívnek és nyelvnek szellemét hagyhatta rájuk. S ezzel az örökséggel indulnak neki az első piaristák délnek, északnak: Európának. Ezzel a szellemmel jelennek meg Podolinban s ezzel jönnek S,zegedre. Itt a múzeumban őrzik leveleit, írásait is. írásait nézegetve