Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

24 tójuk, mindenük volt. A nagyságos úr megszólítás akkor jelentett legtöbbet, mikor neki mondták. Egyideig a reáltanodát is igazgatta, de különösen dédelgetett kedvence a polgári leányiskola volt. Négyezer forint értékű fizikai gyűjteményét neki ajándékozta, és külön alapítvánnyal gondoskodott új eszközök beszerzéséről, majd később egy egész könyvtárral egészítette ki a gyűjteményt. De nem ez a bőkezűsége a legfontosabb. Elrendelte, hogy „ezen női iskolában az egészségtan és a házi nevelés is előadassanak. Mert azoknak, kiknek természetes hivatásuk a gyermek első nevelése, legalább némi figyelmeztető tájékozás elkerülhetetlenül szükséges, különösen a tisztaság, táplálkozás, ruházat, háztartás, lakás és más egészségügyi kívánalmak tekintetében". íme Semmelweiss Ignácnak egy igénytelen munkatársa, aki a maga területén és hatáskörében apostoli ösztönnel megoldotta az anyavédelem és gyermekhalandóság csökkentésének legalapvetőbb problémáit 1 Nevét még ma is tisztelettel ejtik ki a torony alatt, a szegedi városházán. Nem folytathatom tovább ezt az arcképsorozatot, bér tudom, hogy minden öregdiák hozhatna még valakit, aki beleillene ebbe a sorba. * A gimnázium régi évkönyveit vagy a História Domust forgatva meglep az a bensőséges hang, ahogy a szegedi piaristákról nyilat, koznak hatóságok, magánosok. Ugyanezt tapasztalhatjuk, ha öregdiákok kezdenek beszélni egykori tanáraikról. Sokkal feltűnőbb jelenség ez itt, mint máshol. Vájjon mi ennek a titka? Szegedre talán több kiváló tanár került, mint máshová ? Van ebben is valami, majd még, meglátjuk. Bizonyos, hogy Szeged mindig jó stációnak számított. És Szegeden egyes piarista atyák mély nyomokat hagyhattak, mert nem volt ritka eset, hogy húsz-harminc, de akár negyven esztendeig is itt egy helyben tanítottak. A jelenlegi tanári kar szeniora, Kiss István a jövő iskolai évben kezdi meg a negyvenedik szegedi esztendejét- Ilyen sokáig a szegedi gimnáziuban nem tanított senki 1 Tehát sok esetben ez az egyhelybenülés a magyarázata annak a bensőséges viszonynak, mely a piaristák és a város között kialakult. Volt idejük az atyáknak vetésüket megérlelni. A tanítványoknak pedig volt alkalmuk tanáraik szeretetét, jóságát többszörösen és huzamosan tapasztalni. Nem folyton új tanárok vették át a gyermekeket, hanem ugyanannak a tanárnak kezén váltakoztak az egymás után felnövő gyermeknemzedékek. Egy-egy tanárról már hagyomány alakult ki a családban, s szinte megesett, hogy a nagyapa várta az időt, hogy unokáját egykori osztályfőnökénél bemutathassa. De a piaristák is szívesen voltak Szegeden, s ha elkerültek innen, nem felejtették el a várost: hőskoruknak a szegedi éveket számították. A másik ok, mely a szegedi gimnázium helyzetét kiváltságossá tette, nem személyi vonatkozású, és egészen az iskola kezdetére nyúlik vissza. A rendfőnökök egész sorának különös gondja volt a szegedi intézet. Nemcsényi Adolf rendfőnök 1753—54-ben