Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

22 nem vonult ki: még nyugalmi éveivel is mintakép lett rendtársai részére, mert még ekkor sem tudott elszakadni az iskolától. A diákmiséken mindig megjelent, mintha valami láthatatlan osztályt vezetne, és a konferenciák kivételével minden iskolai eseménynek vendége volt. Tízpercekben is gyakran elvegyült a kis elsősök közé. Különösen őket szerette. Szeretettel nyugtatta rajtuk a szemét, meg-megsímogatott valakit közülük, és csak annyit mondott csendes, meleg hangján : .Legyetek jók, gyerekek ! . . . Jó kis gyerekek legyetek 1" .. . Némelyikük talán nemcsak hallotta a szót, hanem meg is sejtette rejtettebb értelmét és megérezte a hangon, hogy tartalma is van ennek az egyszerű szentjánosi prédikációnak. A díszterem márványtáblái közé egy bronzplakett is került: Prelogg József igazgató emléke. Méltán helyezték ide tanítványai a hősi halottak közé. A háború alatt, a francia megszállás idején és a háború utáni nyomorúság esztendeiben volt igazgató. De nemcsak ilyen szomorú emlékeket idéz föl az ő neve: az ő idejére esik a gimnázium kétszázados ünnepe is. Barátságos, nyíltszívű ember volt. Tanítványai már maguk is deresedő fejű emberek, de nem egy még most is ott őrzi szobája falán a kedves osztályfőnök arcképét. Hogy mennyire a szegedieké volt ő, azt az 1925. január 18-án tartott ünnepség mutatta meg. Prelogg József címzetes főigazgató lett. Az értesítő tizennégyoldalas beszámolóját olvasva megértjük az egyszerű címadományozás nagyszabású ünneplését. Túlméretezett lett volna épen Prelogg Józsefnél, aki nem volt hiú ember. Tisztelői csupán az alkalmat ragadták meg, hogy szívük szeretetét előtte kiönthessék. Alig két esztendő múlva ismét együtt volt az ő nagy családja — a temetésén. Kint az egykori Gizella-téren kellett felravatalozni, hogy mindenki láthassa még egyszer a stájer születésű, de szegednevelte magyar piarista koporsóját, és búcsút vehessen attól a tanártól, akit diákjai egyszerűen csak apánk-nak szólítottak. Magyar Gábor népszerűségével csak Fekete Ipolyé hasonlítható össze. Őt ugyan nem választották díszpolgárnak, de csakugyan az egész város szívébe fogadta. Ipi bácsi-ja volt ő még olyanoknak is, akik a gimnázium küszöbét talán sohasem lépték át. Negyvennyolc év alatt meghódította az egész várost, nem tekintélyével, erős egyéniségével, hanem aranyos szívével- Éppúgy az egész városé volt ő életében, mint Dugonics halála után. Mindig örült valaminek, s ez az öröm, mely sugárzott arcáról, fontosabb volt, mint maga az öröm oka. így lépett be az osztályba, így lépett a társház ebédlőjébe, az utcára, ismerősei körébe, még talán az oltár elé is. Valami* modern Juniperusz szent bohémsége volt benne. Mintája volt az aranyos öregnek, aki mindig kedvesen gyermek tud maradni. Még a tudás kincseit is úgy osztogatta, mint ahogy a gyermekeknek a mogyorót szoktuk adni: minden nagyképűség vagy komolykodás nélkül. Mintha nem is lenne az nagy dolog. Tanítványai is így fogadták kezéből a tudományt, és csak később vették észre, hogy nem játék, hanem valóságos kincsosztogatás ideje volt az a néhány könnyű esztendő, melyet vele együtt töltöttek. De gyerekésszel erre nem gondoltak, mert a deklináció, az igeragozás, az alaktan és a mondattan elemei a legszellemesebb megjegyzésekkel