Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

152 kat, születési anyakönyvi kivonatukat (katolikusok keresztlevelüket is I) és újraoltási bizonyítványukat. 3. A {elvételkor felvételi díjat fizet minden tanuló ; ez a ve­gyes díjakkal együtt 17 P, amihez még hozzájárul a Horthy­ösztöndíj alapra fizetendő összeg (2.50 P ill. 5 P) úgy, hogy az I. osztályba iratkozó tanulók, továbbá a II—VIII. osztályokba jövő je­les- és jórendűek 19 50 P-t, az elégségesrendűek pedig 22 P-t fi­zetnek. A tandíjkedvezményt élvező tanulók a tandíjkedvezmény fokozata szerint megfelelő filmdíjkedvezményben is részesülnek. Iga­zolt hadiárvák és hadigyámolt tanulók jeles vagy jó bizonyítvány esetében a felvételi díj és járulékainak fizetése alól felmenlést kap­nak. A tandíj 100 P, amely összeg 10 egyenlő részletben is fizet­hető. Ismétlő tanulók a 100 P tandíjon kívül még 50 P-t fizetnek a Horthy-alap javára. 4. Felmentések. Aki súlyos testi fogyatkozás vagy betegség miatt a testgyakorlás, az ének vagy a rajz technikai része alól fel akarja magát mentetni, az hatósági orvosi bizonyítvánnyal felszerelt folyamodványban kérje azt az intézet igazgatóságától. Bélyegilleték 50 fillér. Szegénységi bizonyítvány mellékelésével a kérvény bélyeg­mentes. 5. A magánvizsgálatok és különbözeti vizsgálatok írásbeli ré­szét szeptember hó 2-án és 3-án d. e. 9—1 óráig, a szóbeli részét és a javítóvizsgálatokat szept. hó 4-én 8—1 óráig tartjuk. A magán­vizsgálat díja 5 P tárgyankint és az elnöki díj (5 P), a tandíj 150 P. A javítóvizsgálatra jelentkező tanuló a Horthy-ösztöndíj alap javára 25 P-t tartozik fizetni. Az 1942—43. tanévet szept. hó 8-án tartandó ünnepélyes Veni Sancte-val kezdjük. Szept. 9-én megkezdődik a rendes tanítás. Az iskola fegyelmi szabályai a szünidőben is kötelezők. TARTALOM XII. Pius. Fejes Tibor dr. . . 3 Séta a szegedi piarista gimnázium körül. Megger József . . 5 A piarista iskola szelleme. Koch Sándor dr 32 Babits Mihály. Megyer József 35 Intézetünk múltja 78 Iskolánk az 1941—42. tanévben 80 A Piarista Diákszövetség. Magyar Gábor emlékezete .... 95 A tanári testület 100 A tanári kar iskolán kívüli működése 103 Az ifjúsági egyesületek működése 105 Szertárak, könyvtárak 119 A tanulók érdemsorozata 121 Rendkívüli tantárgyak 138 Érettségi vizsálatok 139 Jutalmak, segélyek 141 Érettségi találkozó 143 Statisztikai adatok 144 Tankönyvjegyzék az 1942—43. iskolai évre 148 Tájékoztató az 1942—43. iskolai évre 151

Next

/
Thumbnails
Contents