Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1940

31 választani. Könnyű is szeretni ezt a könyvet, és mellette kitartani. Megvan benne a remekműknek az a jellemzéke, hogy ismételt olvasása sem egyszerű ismétlés: a régi mellett új szépség is felötlik. Ez a Bölcselet mindig friss és kimeríthetetlen marad, mert sokféleképen rezonál rá szívünk és elménk. Az élet teljessége szól belőle. Schütz könyvében teljes filozófiai világképet kapunk. Minthacsak a Ráfael-féle Athéni iskola talált volna az ő személyében újra mesterére. S az új tablón mindenki megkapja helyét, aki Platón és Aristoteles művét folytatta : a glóriás Szent Ágoston és Szent Tamás, a ferences Duns Scotus; a parókás nagyok : Descartes, Leibniz és Kant, a rideg Hegel, a kesernyés Schopenhauer, az elborult arcú Nietzsche, a nyugtalan Kierkegaard és a törékeny Bergson. Létvizsgálók és életbölcselők, hívők és istentagadók, hűvös elmék és forrongó kedélyek, rendszerezők és költőfilozófusok kapnak helyet a nagy képen. De a nagy tabló hátterében ott érezzük a mi szerzőnket is. A régi mesterek szokása szerint talán csak szerény tanítványnak megfestve, aki a háttérben egy oszlop mellett áll, és szemét a mester Szent Tamásra függeszti, de átszellemült arca elárulja, hogy céhbeli és e nagyok nem méltatlan szellemi rokona. Valamikor azt írta Schützről egyik bírálója, hogy még tankönyveit is összeráncolt homlokkal kell olvasni. Hát nem nagyon kell a homlokunkat ráncolnunk még a Bölcselet olvasása közben sem 1 Az azonban bizonyos, hogy Schütz minden könyve erős táplálék: inkább ad esszenciát, mint hígított oldatot. Munkáinak minden lapja tiltakozás azok ellen, akik röpiratokkal akarnak tudományt terjeszteni, és sebtében készült könyveikkel csak tudományos ponyvát teremtenek. Meggyőződése, hogy nemcsak a szabatosságot nem ismerő pongyola fogalmazás és a csapnivaló magyarság, hanem a tartalmi olcsóság sem méltó a tudományhoz ; legkevésbbé illik pedig a teológiai irodalomhoz, mely tudást és hitet együtt szolgál. Elhihetjük ezt neki, aki Pázmány és Prohászka mellett a harmadik teológiai remekírónk. Ha nem hiszed, olvasd a Prohászka pályáját, az Őrség tanulmányait, a Krisztus, Isten a történelemben, Az örökkévalóság, A házasság lapjait. Vagy csak olvasd az Eucharisztia „száraz" mondatait, melyek dísztelenek, mintha sohasem jártak volna retorikai iskolába, és mégsem fogod letenni a könyvet! Mert ezek az egyszerű mondatok duzzadnak a mondanivalótól: vérkeringésük van s kitapintható bennük a gondolat járása, mint ruhátlan görög birkózók feszülő izmai. Schütz bárkihez szól, mindig teljes értékű tudományt akar adni, de mégis mindnyájunk nyelvén tud beszélni. Józan magyar realizmusa épen a legelvontabb helyeken nem hagyja cserben. Milyen jólesik filozófiai művekben ilyeneket olvasni: „A magyar Sancho Panzák szerint egy rőf kolbász többet ér, mint száz árkus filozófia" (Őrség 68 1). „Nem lehet azt mondani, hogy ha gondolatban kiemelem a magánvalóból a járulékokat, semmi sem marad : a mór megtette kötelességét, a mór mehet" (Bölcselet 304 1). „Van olyan elmélet, mely úgy gondolja, hogy a vallás nem más, mint az ember önzésének, kielégületlen vágyainak vetülete, annak a szomorú pszichológiának törvénye szerint: éhes disznó makkal álmodik" (Bölcselet 445 1). Vagy milyen pompás jellemzése egy darab történe-