Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1940

18 valóságos élmény azokra a magyarázatokra, amelyekkel a szél és a nap meséjét magyarázták, a szelídség és az alázat törvényeit fejtegették, vagy az Ur Krisztus kívánságát szívünkbe írták: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű". Még ha itt-ott törvényszegésre vetemedtünk is — ami főként a számadás órájában : feleléskor, vagy dolgozatíráskor bizony velünk is csak megesett — abban is az ember-teremtő jóság volt a mozgató erő, hiszen tátongó örvény szélén láttuk szegény felebarátunkat. Fegyelem, egyensúly, ember-teremtő jóság: ez a három elem együtt az a jellem-építő erő, amelynek harmóniája tényleg egész emberré formált minket, akikre bátran számíthatott a család és a haza. Akik pedig e három életelem harmóniáját szüntelen munkálták bennünk, azok piarista tanáraink voltak. így lett számunkra a piarista iskola nemcsak a tudományok szentelt csarnoka, hanem a jellem-építés műhelye is. Végül a piarista iskolának köszönhetjük azt az idealizmust is, amellyel az iskola után neki vágtunk az életnek. Neki köszönhetjük, hogy nem lettünk tömeg-emberek, akik szeretik a nivótlanságot és gyűlölik az eszményiséget, A tömeg-ember teljesen meg van elégedve a maga alacsony színvonalával, szinte jól érzi magát benne, éppen azért nem is vágyik eszmények után, következéskép nem igényel és nem fogad el senkitől tanítást. Nincsenek magasbatörő vágyai és tervei: mindent onnan felülről vár az egyetlen kormányzó akarattól, amelynek magát feltétel nélkül alárendeli. Mi tanulni vágyó lélekkel jártunk iskolába. Minket eszmék és eszmények lelkesítettek. Mi ideálokra esküdtünk s azok megvalósításában láttuk életünk egyetlen és igazi célját. Elhittük Eötvös József bárónak, hogy „az önösnek nincs vigasztalása a földön" ; elhittük Kölcseynek, hogy „a teljeseszű bölcs megalázza magát" ; elhittük Szent Vinczének, hogy „a szegények szolgálata Isten szolgálata" ; szívünkbe írtuk a klasszikus mondást, hogy „dulce et decorum est pro patria mori", és lelkesedtünk a költőért, aki azt írta, hogy „justum et tenacem propositi virum et si fractus illabatur orbis, impavidum ferient ruinae." Ezt az ideális életfelfogást lehelte belénk a piarista iskola, mint intézmény, melyben tanárainkra úgy tekintettünk fel, mint akikben ez az eszményiség testet öltött, de a kisebb diákok is úgy néztek a nagyobbakra, mint akik már útban vannak efelé az eszményiség felé. Csoda-e, hogy nemcsak néhány kiválóság, hanem a volt növendékek egész sora bocsájtotta és bocsájtja ma is szellemi, erkölcsi és anyagi erejét a köz szolgálatára önzetlen lelkesedéssel ? Csoda-e, ha a volt piarista-diákok zöme mindenkor tisztelettel hajolt meg a felsőbbség és a kormányzó-tekintély, előtt és éretlen forradalmi kalandokba soha sem bocsájtkozott ? És csoda-e, hogy amikor rengett alattunk a föld és összeomolni készült a régi világ, állott az itt nevelt férfigárda, mint a szikla, amelyre rá lehetett építeni az új Magyarországot ? Kalazanti Szent József patrociniumának ünnepe az Ő halhatatlan művének, a piarista iskolának ünnepe. Amikor a bennünk élő hit, keresztény jellem és idealizmus virágaiból bokrétát kötünk, szent áhítattal tesszük azt le soha el nem múló hálánk és hódolatunk jeléül a „Pater parvulorum", a „Norma virtutum", a nagy piarista család Atyjának lábai elé. dr Halász Pál