Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1939

11 elején — derülni kezdvén hazánk ege — első teendőinek tartotta, hogy az ország tanintézeteit magyar kezekre bízza. A szegedi piarista gimnáziumban is „kimondották a hazai nyelv szellemében való tanítást" s a német nyelvet a rendkívüli tárgyak közé sorolták. A tanulók száma egyszerre megnövekedett s 1861-ben 533-ra, 1862-ben pedig 655-re emelkedett. Az így megnövekedett „főgymnasium" két felső osztályának tanulói „az ügybarátok" című aláírással az 1862—63-iki tanév elején fölszólítást intéztek a felsős diákokhoz (5—8. oszt.), hogy közös erővel fogjanak hozzá egy „önképző-kör" megalakításához. „A fölszólítós nem volt a pusztában kiáltó szava, megértették azt, fölfogták a czél szentségét, átérezték a fölszólítás eme szavait: Annyit nyom egy nemzet a világ mérlegében, amennyit irodalma ér; mert az aláírási ív nevekkel megrakottan tért az ügy barátok keze közé, kik örömmel lobogtatták a kezdés zászlaját a szép számú követőktől körül véve. így le volt téve az első kő, melyre később az önképző-kör építé magát." Az egykorú jegyzőkönyv ezután közli az aláírók névsorát, kik között ott találjuk Ivankovits János, a későbbi rozsnyói püspök nevét is. Az „új társulat első szervezési gyűlését 1862-ki Octob. 19-én tartá", amelyen „főelnökül megválasztatott egyhangúlag Tisz. Gyalóray Ferenc magyar ird. tanár Úr", ki azonban az elnökségetelnem fogadván, Somhegyi Ferenc dr. igazgatót, akadémikust, később egyetemi tanárt kérték fel az elnökségre, kinek vezetése mellett a most már „Önképző kör"-nek nevezett egyesület megkezdte működését a megválasztott tisztikarral. „Al-elnök" lett: Murinyi Endre, „főjegyző" pedig Rózsa Imre. Az első félévben 22 gyűlést tartott a kör, több-kisebb nehézséggel, a kezdet kezdetén, mint a krónikás írja: „Idő kell ahhoz, hogy az ifjú s gyönge csemete erős gyökeret verve jó gyümölcsöt hozhasson," Az egyes üléseken részint saját költeményeiket adták elő a tagok, részint szavaltak, legtöbbet Petőfitől és Vörösmartytól, majd azokat a fordításaikat és önálló értekezéseiket olvasták föl, amelyeket a szigorú bírálók elfogadtak, mert legtöbbet „bevehetetlennek, vagy elégtelennek Ítéltek." A kör tagjai közül Murinyi Endre, Végh Aurél, Kertész József, Engedi Imre, Hercz Gyula, Lőw Sámuel, Darázs Endre, Ivankovits János, Fridvalszky Sándor nevével találkozunk legtöbbször, a jegyzőkönyben és az „Onképző-kör irodalmi zsengéi-nek szerzői között. Az Önképző kör második féléve márciusban kezdődött, amikor az alelnök a „bizottmány nevében" ismét fölszólítást intézett az osztályokhoz „Tisztelt tanoda-társak" megszólítással, hogy ismét lépjenek be a körbe. Korcs és nemtelen ivadék az, ki jelenleg virágzásban díszelgő irodalmunk bővebb ismeretére nem törekszik. Valamint mindenkor, úgy jelen századunkban is a nemzetiségek haladottságának elismert mérlege az irodalom lévén, szívemelő örömmel látjuk tanodáinkban a szép eszmék valósítására egyesített buzgalmakat, melynél fogva alig van főtanoda hazánkban, hol irodalomképző körök nem volnának s ha a haladás színvonalán alól maradni nem akarunk, meg kell éreznünk a kor hívó szózatát. Jelen fölszólításunkban tehát nem egyesek véleménye