Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1938

15 holtan össze nem roskad a teher alatt. Ha mértéket ismert volna, akkor bizonyára jól járt volna a szegény család Ám ez éppen a veszélyes a meggazdagodási lázban: nem igen tud megállni ott, ahol nagyobb erkölcsi kár és nagyobb anyagi kockázat nélkül meg kellene állani 1 így válik valóra rajta a szentírási szó, hogy minden bűnnek gyökere a kapzsiság : mert azok, akik meg akarnak gazdagodni, az ördög kelepcéjébe esnek. Fiatalok néha fejcsóválva hallgatják a krisztusi szót: ,Senki se szolgálhat két úrnak; mert vagy az egyiket gyűlölni fogja és a másikat szeretni, vagy az egyiket tűrni fogja és a másikat megvetni. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak'' (Mt. 6.24). „Divitiae sí affluant, nolite cor apponere!" (Ha kincsetek van, ne tapadjon hozzá a lelketek 1) Az a boldogság, melyet kinál, bizony csak látszat — boldogság, afféle szemfényvesztés, mint a „Faust" II. részében : „Aranyszüretben ki hihet, Hisz játékszerpénz, mely hamis. Ti otrombák, nektek csaló Szép látszat is vacskos való. S nektek való? Akik bután kapkodtok rögeszmék után". (Kozma Andor fordítása.) Es amint Goethe mélyértelmű drámai költeményében az aranyborjú láttára állati szenvedélyek szabadulnak föl a tömegben, bizony nem egyszer elbódúl egy-egy ember a pénztől és bajbaviszi egész rokonságát, sőt talán nagyobb közületeket is. „Oh ifjúság, hát sose lesz, Hogy te a mérsékletre hallgass?" Száz szónak is egy a vége: „Nem a gazdagok boldogok, hanem a boldogok gazdagok" (Fr. Halm). Ez a paradoxon nagy igazságot foglal magában. Egész tartalmát egy ifjú nem is tudja talán fölérni ésszel. Pedig nemcsak a költő elmés megállapításával érvelhetek, hanem a Nobel-díjas Alexis Carrel szavaival is, aki „Az ismeretlen ember" c könyvében mondja: ,.A gazdagság époly veszedelmes, mint a tudatlanság, vagy a szegénység". Veszedelmes voltát egy-két olyan esztelenségből lehet megállapítani, amilyent a rómaiak története örökített meg. Pl. Vegius Pollio halastava halait lemészárolt rabszolgák húsával táplálta. Gavius Apicius meg, mikor meghallotta, hogy vagyona már csak 1 millió sesterciust ér fkb. 800.000 pengőt), hát öngyilkos akart lenni, mert koldusnak vélte magát! Volt ennek a dekadens rómainak csak sejtelme is arról az igazságról, amelyet Vörösmarty »A merengőhöz" c. versében ezekbe a szavakba foglalt: „Kinek virág kell, nem hord rózsaberket, — — — Egész világ nem a mi birtokunk. Amennyit a szív fölfoghat magába, Sajátunknak csak annyit mondhatunk". Hol voltak a fönt emiitett, sárhoz tapadó gazdagok attól az emelkedett fölfogástól, amely arra késztette a megkeresztelkedett birtokosokat, hogy rabszolgáikat, akik Krisztusban testvéreik voltak im-